Mint az már ismeretes, én elvetemülten gyűjtöm az animációs filmeket, amik közül rendre koppintásokba, vagy gyenge darabokra bukkanok. Ám Az 51-es bolygó frappáns stílusával és egyedi látásmódjával elérte nálam, hogy megkedveljem – még akkor is, ha igazán a nyolcévesek tudnak rajta jól szórakozni.

51esbolygo.1

Charsles „Chuck” Baker kapitány igazán nagy dolgot kívánt véghezvinni az életben, és ehhez a NASA nyújtotta neki a legnagyobb segítséget, mikor kiválasztották egy veszélyes és dicső küldetésre, mikor egy ismeretlen bolygó felszínére küldték. Azonban a leszállás után derült ki, hogy a bolygó nem csak hogy alkalmas az életre, hanem már lakott is, és fura, zöld lények élnek ott, akik a rózsaszín bőrű embertől azonnal megijednek, és hanyatt-homlok menekülnek. Chuck hatalmas galibát okoz a bolygón, és lévén ő az idegen, neki kell rettegnie a helyi kormánytól a kísérletezések miatt. Ám Chuck viszonylag hamar barátokra tesz szert, akik segítségére vannak a menekülésben és a hazaútban.

51esbolygo.3

Azt elöljáróban illik közölnöm, hogy Az 51-es bolygót az Joe Stillman jegyzi, akinek köszönhetjük a Shrek egyet és kettőt, amik állítom, hogy a széria legjobb és legviccesebb tagjai – és nem mellesleg átértelmezték a mese, az animáció, és úgy minden, ehhez kapcsolódó dolgot.

Az 51-es bolygó forgatókönyve nem túl elmés, ám az, hogy ezúttal ez embert helyezi a történetbe idegenként már igazán ötletes megoldás. Ráadásképpen ezt még megfűszerezték rengeteg sci-fis utalással, amik igazán feldobták a nem gyermekkorú nézők kedvét – és igen, a kedvencem az Alienses. A film kezdeti stílusa bájos, szeretnivaló és kellően lendületes ahhoz, hogy tovább akarjam nézni, ám sajnos ez a lendület nagyjából a film felénél alábbhagy és előkerülnek a jól bevált és unalomig szajkózott klisék – és ezek már közel sem olyan viccesek, mint az elején.

51esbolygo.2

Talán a film legnagyobb hibája a kidolgozatlanság: mind a szereplők, mind a háttérvilág egysíkú és skiccszerű. A karakterektől semmi váratlant nem lehet elvárni, mindenki az adott sztereotípiában működik: a gonosz mindig csúnyán néz, a jó meg úgyis győzedelmeskedik – de tekintve, hogy ez leginkább gyerekeknek készült, így talán nem szép tőlem felróni ezeket a jellembeli hibákat. Ám a zöld lények háttértársadalmában található hibák mák kevésbé megbocsáthatóak. Gyakorlatilag fogták és lemásolták az ötvenes évek Amerikáját, ami egyrészt jópofa is lehetett volna, ha kellően meg van magyarázva a hasonlóság, vagy ha a különbségeket jobban bemutatják – de sajnos ezekre nem került sor, így maradtak a klisék.

51esbolygo.4

Figyelemreméltó, hogy Az 51-es bolygót ezúttal nem egy nagy stúdiónak köszönhetjük, hanem egy kisebb, spanyol alkotógárda keze nyomát dicsérhetjük, akik bár nem alkottak maradandót, azért a film egy valódi és kellemes szórakozást nyújt, és ha ezen a vonalon haladnak tovább – csak persze merészebben és ötletesebben – akkor helyük lesz az olyan nagy stúdiók között, mint a DreamWorks vagy a Pixar. És tudjátok mit? Kell a konkurencia, hogy a már kissé elkényelmesedett nagyok végre észhez kaphassanak és szintén valami egyedit alkothassanak!

Szerző

Avatar
Catleen
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Hozzászólások

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .