Durarara! x2 Ten

 A most Áprilisban (újra) kijövő Gintama mellett tuti, hogy ezt várták a legjobban az animések.  A Studio Shuka tálalásában, szintúgy júliusban, mindenkinek essen le az álla Izaya és Shizuo valamint a többiek újabb kalandjaitól, amik garantáltan még pörgősebbek és állatabbak lesznek, mint korábban.

Durarara

Chaos Dragon: Sekiryuu Senyaku

A Silver Link Studio nyári kollekciójának darabja ez az anime, minek története 3015-ben játszódik egy Nil Kamui nevű királyságban, ahol a fő védelmező isten, a vörös sárkány minden előzetes ok nélkül őrjöngésbe kezd. Bár csak júliusra várható az epizódszám nélküli sorozat, én már most nagyon érdeklődöm iránta.

 Chaos Dragon Sekiryuu Senyaku

 Gangsta

 A Manglobe jóvoltából, egy újabb Seinen alkotás, amit én első ránézésre egy ilyen szupererőkkel szórakozó Black Lagoonnak mondanék, hiszen minden van benne, ami kell: titokzatos város, csak az itt Ergastulum névre hallgat, szemben álló bandák, és két tökös főhős. De még messze van ennek a sorozatnak is a premierje sajnos, úgy hogy ennek a sikeréért is bőszen imára kell csapnom a kezem.

 Gangsta

Junjou Romantica 3

Az első évadot – annak ellenére, hogy nem vagyok yaoista – valahogy sikerült végignéznem, a másodikkal már meg sem próbálkoztam, erre most látom, hogy Studio Deen idén júliusra csinálja a harmadik évadot. Csak egy kérdésem van, de ha ezt fel is teszem itt írásban, garantáltan minden yaoi fangirl a véremet akarná.

 Junjou romantica

Zárásként meg még jöjjön pár olyan sorozat, ami kép alapján érdekes, de történet még nincs hozzá csatolva:

 

Aquarion Logos

 Aquarion Logos

God Eater

 God Eater

Million Doll

Million Doll

Szerző

Alapító és szerkesztő

Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

One thought on “Nyári szezonos animék”

Hozzászólások

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .