Azt hiszem, rég történt meg velem olyasmi, hogy egy film vagy sorozat annyira magával ragadjon, hogy utána órákig ne tudjak kikerülni a bűvköréből, és arra ösztönözzön, hogy olyan kérdéseket tegyek fel magamnak, amikkel még nem feltétlenül szeretnék foglalkozni. Az Ex Machina az a fajta mű, aminél ugyan lehet sejteni, hogy mi lesz a végkimenetel, ám olyan furfangos csavart dob be, ami a feje tetejére állítja a világunkat.
A történet szerint Caleb (Domhnall Gleeson) egy fiatal new yorki programozó, aki a világ legnagyobb internetes cégénél dolgozik, és miután megnyer egy versenyt, eltölthet egy egész hetet a cég fejének, Nathannek (Oscar Isaac) a titkos kutatóbázisán. Nem sokkal érkezése után kiderül, hogy főnöke elég nagy és bonyolult feladatot szánt Calebnek: egy Ava névre hallgató mesterséges intelligenciát (Alicia Vikander) kell tesztelnie, a kísérletnek a lényege pedig, hogy kiderüljön, Ava mennyire viselkedik emberként. Caleb el is kezdi a tesztelést, ami eleinte leginkább abból áll, hogy ő kérdez, Ava pedig – akinek csak az arcát, a kezeit és a lábfejeit borítja bőr, testének többi része egy robotra hasonlít – válaszol egy üvegfal mögül. Pár találkozás után azonban Ava elkezd egyre jobban érdeklődni Caleb iránt, sőt, flörtöl is vele, a férfi pedig arra gyanakszik, hogy Nathan direkt úgy programozta Avát, hogy manipulálja őt. Caleb neki is áll kideríteni az igazságot, ami sokkal komplexebb, mint amilyenre számított.
Az első dolog, ami nagyon tetszett a filmben, az az „ültessük el a bogarat a néző füleiben”-taktika. Már onnantól kezdve, hogy Caleb belépett a bázis ajtaján, sejtjük, hogy itt valami nincs rendben, mert már a hely maga is kényelmetlenít: ablak nélküli szobák, egyszínű folyosók, minden olyan mesterségesnek és sterilnek hat. Nem szívesen lennénk Caleb helyében, akit eleinte szintén nyugtalansággal tölt el az épület atmoszférája – ez a momentum később fontossá válik az ő sorsával kapcsolatban. A bázis kinézetére még rátesz egy lapáttal. Ott van még Caleb bizonytalansága és gyanakvása Nathannel és Avával kapcsolatban, ami a nézők érzéseit és megítélését is jócskán befolyásolja, hiszen nagyon könnyű azonosulni Calebbel, aki ebben az esetben szinte ugyanolyan kívülálló, mint mi, laikusok.
Aztán essék pár szó Aváról, aki egy olyan mesterséges intelligenciának van bemutatva, aki minden eddigit túlszárnyalja, és valóban ilyennek is érezzük. Hiába látszik a testén és olykor a mozgásán, hogy robot, mégis rendkívül meggyőző: mosolyog, elszomorodik, viccel, flörtöl, komoly filozofikus kérdéseket tesz fel – akárcsak egy ember. Ava szó szerint a tökéletesség netovábbja, és pont ez a veszélyes benne, mert mi van akkor, ha annyira valódi, ha nem csak a pozitív, de a negatív emberi tényezők is megvannak benne? Persze, ez még önmagában nem tűnik akkora problémának, mert kell, hogy legyenek rossz tulajdonságai, különben nem lesz emberi. A probléma ott kezdődik, amikor van egy olyan robotunk, aki nemcsak hogy különbséget tud tenni a jó, a rossz között, és ismeri az emberek reakcióit, hanem képes az önálló gondolkodásra is, és ezt a képességét bőven kihasználja, ám nem feltétlenül etikusan.
A vége tehát, mint mondtam, valamilyen szinten kiszámítható volt, ám a tálalás rendkívül egyedi – én ehhez foghatót még nem láttam, és szerintem ez emeli ki igazán az Ex Machinát a többi, hozzá hasonló sci-fi közül. Aki meg akarja nézni ezt a filmet, készüljön fel arra, hogy megváltozzon az egész életszemlélete!
A filmet a Titanic Nemzetközi Filmfesztivál keretein belül volt lehetőségem megnézni.
Szerző
Várom már nagyon.. Láttam hogy a Titanic-on programon van, de nem tudtam megoldani hogy eljussak vetítésre. Köszi az összefoglalót 🙂
Állítólag április 30-ától megy majd a mozikban 🙂