agentsofshield2.17_1

Most végre lehullt a lepel arról, amit már másfél éve meg akartunk tudni: hogyan is lett Melinda Mayből a lovasság?

Hét évvel ezelőtt Melinda és Andrew még boldog házasok voltak, és éppen a gyermekvállalást tervezgették. Ekkor történik azonban az ominózus bahraini küldetés, ami örökre megváltoztatja May életét: Coulsont és Mayt egy akciócsapat élén küldik egy orosz nő után, aki feltehetően szupererővel rendelkezik, és aki Bahrainben bújt el. A terv az, hogy nyugodtan elbeszélgetnek vele, és ráveszik, hogy tartson velük, a nő azonban ellenük fordul, az őt követő bűnözőkkel visszavonul egy épületbe, elragadva egy kislányt is. A S.H.I.E.L.D. akciócsapat behatol az épületbe, azonban hamarosan megszakad velük a kapcsolat. Féltve a benn lévők életét, May úgy dönt, bemegy egyedül, és minden tőle telhetőt megtesz, hogy megmentse a kislányt.

agentsofshield2.17_5

A jelenben Maynek meg kell birkóznia a gondolattal, hogy Coulson titkolózott előtte: nem tudott Deathlok fejlesztéséről és arról, hogy mikor valójában hol is járt Coulson, arról pedig végképp nem, hogy büdzséjük nagy részét egy bizonyos Théta Protokollba fektette, amiről senki semmit sem tud. Eközben Lai Shiben Raina egyre kevésbé bírja a bezártságot, ám Gordon továbbra sem hajlandó kiengedni. A nő frusztráltságához az is hozzájárul, hogy testi változása ellenére még semmilyen különleges képessége nem jelentkezett. Jiaying megkezdi Skye kiképzését, és hamarosan nagy titkáról is fellebbenti a fátylat – legalábbis a lány előtt.

Azt hiszem, mindenki fantáziáját már a kezdetek kezdetétől izgatta, hogy mi is történt pontosan Bahrainben, és most megtudtuk – és pont annyira fájt, amennyire arra számítani lehetett. A legszörnyűbb az egészben, ahogy ez epizód kezdődött: az első jelenetben Melinda és Andrew a zuhany alatt romantikázva tervezgeti a családalapítást. Ezt követi a könnyű flört a konyhában, a tökéletes harmónia, a finom csipkelődés Coulson rovására. És mutatják be mindezt úgy, hogy végig tudjuk, hogy a boldogságuknak hamarosan vége szakad. Ez, kérem szépen, szimpla emberkínzás.

MING-NA WEN

Ami magát a történetszálat illeti: igen, az is fájt. Mármint azzal a jóleső szívfájdalommal, ami egy jól megírt, lélekfacsaró sztorival jár. Itt is, mint szinte mindenütt, nagyon fontosak az egészen aprócska mozzanatok – tessék külön figyelni a kislányt! –, az pedig külön tetszett, ahogy az egészet összekapcsolták az Inhuman-történetszállal – hát igen, itt tényleg minden összefügg. A csavar, amit beleraktak, nagyon merész, és kicsit csodáltam is, hogy meg tudták ugrani ezen a csatornán, ebben az idősávban – mondjuk így is csak úgy tehették meg, hogy vizuálisan nagyon visszafogták magukat. És szeretném mindenki figyelmét felhívni arra, hogy Coulson valószínűleg még mindig nem tudja, hogy mi is történt valójában Bahrainben. (Az olyan apróságokért pedig külön jár a piros pont, hogy valahonnan például előkapartak pár kinyitható telefont, és még az éppen csak tervezett Bosszúállók Terv is előkerült.)

A jelenben May szemszögéből igazából az az érdekes, hogy mégis mit, és miért titkolhatott Coulson, hogy mi is az a Théta Protokoll? Erről persze semmit sem tudunk meg az epizód folyamán, azonban ha tippelnem kéne, akkor azt mondanám, hogy itt fogunk az Age of Ultronhoz kapcsolódni: Coulson valószínűleg Fury megbízatásából cselekszik, és ezért nem szólt róla senkinek – szimplán azért, mert ezt a parancsot kapta. Még azt is meg merem kockáztatni, hogy Skarlát Boszorkánynak és Higanyszálnak is köze lehet a dologhoz – hiszem Coulson Andrew-val konzultált, és tudjuk, hogy mi is Andrew szakterülete. Bár még azt is el tudom képzelni, hogy Bucky rehabilitációja van a dologban.

agentsofshield2.17_3

Mindeközben az egykori csapat tagjai közt egyre növekszik a feszültség: Bobbi Mayre próbál hatni, Jemma kezd kételkedni abban, hogy jól cselekedett, mindenkinek a hite megrendül Coulsonban, Gonzalest pedig továbbra sem kedvelem. Fitz viszont, bár csak a legutolsó jelenetben tűnt fel, továbbra is rettenetesen cuki, Hunter pedig hozza a megszokott, halál laza stílusát.

A dolgok azonban Lai Shiben is érdekesen alakulnak: Rainát már kezdem megsajnálni, pedig állítom, hogy megérdemelte, amit kapott. Az Inhumanek táborában játszódó utolsó jelenet pedig már utal ajándékára: ami, mit ne mondjak, több mint ironikus. Gordon egyre gyanúsabb számomra. Tudom, hogy csak magamat ismételgetem, de nem tetszik, hogy ennyire rendesnek, ennyire apáskodónak tűnik, közben meg egyrészt Rainát szinte fogolyként tartja, másrészt pedig alapból az egész viselkedése gyanús. Amondó vagyok, jobb lesz, ha odafigyelünk rá.

agentsofshield2.17_4

Skye történetszála egyszerre gyönyörű, szívfacsaró, és, ismétlem, gyanús. Jiaying végig nagyon szimpatikusan, nagyon megértően és türelmesen oktatta a lányt, nagy vallomása pedig rettenetesen betalált, csak úgy, mint a családi vacsora, és Skye születésének története, ami egyszerűen tündéri volt. Viszont továbbra sem bírok megbízni a nőben, bármennyire is szeretnék. Valami egyszerűen nem klappol: azért kell titokban tartani, hogy ő Skye anyja, nehogy úgy tűnjön, mintha az Inhumanek vezetőjeként megszegte volna a saját szabályait lánya kedvéért. Viszont mikor az előző részben Callal beszélt, olyan érzésem volt, hogy Jiaying végig tudta, mire készült férje, sőt, támogatta is. Ráadásul úgy tűnt, hogy Gordon is tud a dologról – mire készülnek hát ezek az emberek? Miért érzem úgy, hogy a háttérben itt valami nagy titok lappang?

Szóval eljutottam arra a szintre, ahol már senkiben és semmiben nem bízok meg – és szinte epekedve várom, hogy újra és újra összetörjék a szívemet. És azt hiszem, ez a jövő héten be is fog következni: ugyanis visszatér Ward, és a promóképek alapján össze is fut majd Skye-jal – még nem vagyok benne biztos, hogy túl fogom élni ezt a felállást.

Szerző

Alapító és főszerkesztő-helyettes

A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Hozzászólások

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .