spn_s10e18_pic1

Az Odaát háza táján kezdenek felpörögni az események – múltkor egy érzelmes és akciódús részt kaptunk, ami megint hozzátett egy kicsit a pecsétes történetszálhoz. Az eheti epizódban még egy régebben szóba került megoldás felé közeledünk, ám útközben nem kis buktatókba ütközünk. Unatkozni most sem tudunk, mivel néhol olyan csavarokat vesz a sztori, hogy csak ámultam. Ilyet kérünk még!

spn_s10e18_pic2

Sam (Jared Padalecki) és Dean (Jensen Ackles) váratlan telefonhívást kap Charlie-tól (Felicia Day). A lányról kiderül, hogy súlyosan megsebesült, ráadásul üldözik, mert van nála valami, ami nem az övé, és nagy hatalommal bír: a Kárhozottak Könyve. Sam és Charlie még korábban találtak említést a könyvről a bunker dokumentumai között, ám arról, hol található, nem volt használható információjuk. Charlie végül szinte a világ másik végén talált rá a könyvre, azóta pedig a Styne família feje, Jacob (Jeff Branson) üldözi őt, azt állítva, hogy a könyv az ő családjának tulajdona, és leszármazottjai addig nem nyugszanak, amíg vissza nem szerzik azt. Ám közel nem ez az egyetlen probléma, ami a mágikus tárgyat övezi, ugyanis kiderül, hogy a varázslatokat a vártnál nehezebb lefordítani, mindemellett Dean is furán kezd viselkedni a könyv közelében. Ezek után a srácok akármennyire is azt akarták, hogy ez legyen a megoldás, úgy néz ki, el kell égetniük a Kárhozottak Könyvét. Eközben Castiel (Misha Collins) megkeresteti fényét a bilincsbe vert Metatronnal (Curtis Armstrong), ám ez sem megy olyan könnyen.

spn_s10e18_pic3

Metatron, Metatron és megint csak Metatron. Mikor szabadulhatunk már meg tőle? Még teljesen kiszolgáltatott állapotban is veszélyes, és természetesen bekavar, mert miért ne? Most az egyszer azonban Castielnek sikerül túljárnia az eszén, mert végig bizalmatlan volt az írnokkal szemben, és már megtanulta, hogy nála minden feltételhez van kötve, és hogy ott fogja manipulálni és átverni, ahol csak tudja. Volt azonban egy jelenet, amiben Uram, bocsásd meg vétkemet, de egyet kellett értenem Metatronnal. A két angyal Cass jövőjén filozofált: Mi lesz vele, miután visszaszerzi a fényét? A Mennyországba nem mehet vissza, mert nem látják szívesen, azonban a Földön sincs teljes biztonságban, mert rengeteg kóborló és bosszúszomjas fajtársa mászkál, akik szintén nincsenek jó véleménnyel róla. Castiel, természetesen, örök optimistaként és Isten hűséges szolgájaként hisz a küldetésében. Ám egyrészt nem biztos, hogy sok értelme van annak a küldetésnek, másrészt ebből következően tényleg nem egyszerű Castiel helyzete.

spn_s10e18_pic4

A másik említésre méltó dolog Sam Winchesterhez kapcsolódik. A korábbi pletykák szerint Sam az évad vége felé olyan lépésre szánja el magát Dean megmentése érdekében, ami nemcsak, hogy nem etikus, hanem rendkívül veszélyes is azt hiszem, ez a momentum ebben a részben jött el, és érdekes módon egyszerre volt meglepő és kiszámítható. A Pecsét-mizéria már olyan hosszú ideje húzódik, hogy biztosak lehettünk benne, hogy nem lesz egyszerű a kiút, és ha Sam lenne hasonló helyzetben, Dean ugyanezt megtenné érte (hogy melyik testvért hogyan ítéli meg a rajongótábor egy-egy ilyen döntés után, az már más tészta). Azt viszont, hogy mégis hogyan fog kinézni ez a fordulópont, nem biztos, hogy mindenki így képzelte el. Szerintem logikus és abszolút karakterhű, hogy Sam kinek a segítségét kérte, nem mellesleg ezek után aztán tényleg roppantul izgalmas lesz a folytatás.

spn_s10e18_pic5

Teljesítmény szempontjából nagyon döcögős az Odaát tizedik évada, de úgy tűnik, a végére kezdi összeszedni magát a széria. Az elvárás továbbra is magas, meglátjuk, mennyiben sikerül megfelelni neki.

Szerző

Avatar
Misplaced
Szerkesztő

Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Hozzászólások

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .