Ilyen az élet, vagyis nem egészen, csak ha alá tesszük a kellően elsimított kertvárosi amerikai álmot. De ha úgy értjük, ahogy egy-egy eset kapcsán egymásnak mondjuk, akkor azért elég jól fején találja a film címe a szöget. Az Ilyen az élet valahol egy családi dráma és egy romantikus vígjáték között egyensúlyoz, de eltalálja a mértékeket. Van benne minden, bár az alkotók azért többnyire az élet humoros oldalát igyekeztek elkapni, Murphy törvénykönyvével a zsebükben és egy kisgyerekkel a hónuk alatt.

Life-As-We-Know-It-life-as-we-know-it-16322962-1600-1200

Adott két ember, Erik Messer (Josh Duhamel) és Holly Berenson (Katherine Heigl), akiknek barátaik szerveznek egy vakrandit – ezt az alkotók kissé sarkosan ábrázolják, nem bízzák a véletlenre, hogy a néző levegye: ők bizony egy össze nem illő pár. Holly, mint kissé merev, szabálykövető és konzervatív nő jelenik meg, míg Messer maga a nemtörődöm lazaság. Ennek megfelelően a randi már a kezdete előtt katasztrofális véget ér, és Holly csupán annyit akar, hogy sose lássa többé Messert.

ilyen az élet

Sajnos pórul jár, mert mint azt a hasonlóan sarkosított montázsból megtudjuk, közös barátaik egybekelnek, majd gyereket vállalnak és a gyermek keresztszüleinek felkérik mindkettejüket. És amilyen az élet, nem sokkal a kislány első születésnapja után a szülőket halálos autóbaleset éri, a páros pedig megörökli a lányukat, Sophie-t (Alexis, Brynn és Brooke Clagett), és hozzá az életüket és a házukat is. Mindezzel azonban nekik, mint egymással ellenszenvező, de közösen gyereket nevelő szingli kéne boldogulniuk. Hogy hogyan oldják meg, annak kifejtését a filmre bíznám.

Az Ilyen az életet nem azért szeretem, mert mint romkom fergetegeset alakít, hiszen ezen a vonalon, bevallható, hogy elég klisés a történetvezetés, gyakorlatilag olyan stációkkal dolgozik, mint száz másik film, legalább. Viszont a családi oldalt egész jól sikerül megragadni úgy is, hogy történetesen nem egy családdal operál, de végigkíséri azt a folyamatot, ahogy két egyedülállóból család válik – ahogy a gyerek családdá neveli a zabolátlan felnőtteket. Hogy eredeti-e? Eredeti, mint az élet, de nagyon hiteles. Szépen ábrázolják, valójában mekkora felelősség egy gyerek, mennyi áldozatot követel a szülőktől és mennyi nehézséggel és megpróbáltatással kell szembenéznie a gyereket vállalóknak. Az tetszik benne, hogy nem hallgat el semmit – vagy legalábbis nem túl sokat. Ezen a vonalon tehát, a film nagyon-nagyon jól teljesít. Ehhez adódik hozzá, mint Murphy képviselője, a gyermekvédelmi felügyelő, Janine (Sarah Burns), aki mindig a legrosszabbkor bukkan fel és ezzel a komikum csodás forrásává válik.

life-as-we-know-it-2

Ha már a karaktereknél tartunk, érdemes pár szót ejteni a színészi játékról. Természetesen a Sophiet alakító gyerekek voltak a leghitelesebbek, ehhez nem férhet kétség. Rögtön őket követte Josh Duhamel, akinek talán valamivel nehezebb feladat jutott a vásznon, mint ifjú kollegináinak, viszont remekül megbirkózott vele, noha talán az ő szerepe és karaktere volt a legbonyolultabb, neki kellett a boldog végkifejlethez (ennyit talán elspoilerezhetek), a legtöbbet fejlődnie. Ezt a karakterfejlődést pedig jól meg is jelenítette. Olyan jól, hogy az átmenet csak akkor tudatosult bennem, mikor ezen kritika kedvéért néztem bele a film részleteibe, mikor folyamatában láttam a filmet, egészen egyértelműnek tűnt. Katherine Heigl valahogy kissé hasonló szerepet csípett meg, mint A csúf igazságban, és ahogy ott is, itt is jól alakította a kissé merev és konzervatív főhősnőt, de koránt sem nyűgözött le annyira, mint partnere. A mellékszereplők többsége elsősorban komikus elemként funkcionált, jellemzően egy-egy karakterjegyre kiélezve és abban kissé karikaturisztikussá formálva, mint például DeeDee (Melissa McCarthy), az egyik szomszéd, akit leginkább egyfajta jószándékú hedonistaként tudnék jellemezni, aki élvezi a jó kajákat, ugráltatja az egyszerű és papucs férjét és jókedvűen stíröli Messer hátsóját. De a mellékszereplők közül a kedvencem a már említett gyermekvédelmis-Janine volt, aki többnyire nem magából eredően volt komikus, hanem a státusza tette azzá a helyzeteket. S ugyan jellemzően kaján mosolyt csalt az arcomra a felbukkanása, azért szépen képviselte a munkáját komolyan vevő, de a realitásokkal tisztában levő szakembert, aki kívül precíz és pontos, de valójában igazán szerethetően romantikus nő.

ilyenazéletcsaládi

Az Ilyen az élet nagy erénye számomra az, hogy kiegyensúlyozott. Általában véve kellően derűs narratívával mutatja be a mindennapokat, de nem idétlenkedi el a drámai jeleneteket, komolyan veszi, amit komolyan kell és őszintén szól a gyerekneveléssel járó nehézségekről és szépségekről: nem idealizál, de nem is dramatizál – ez utóbbit miért is tenné? Kiélhetik az alkotók a drámai hajlamot ott, ahol annak helye van. Persze nincs nagy katarzis a végén, de nem is arra játszik a történet, úgyhogy a néző, úgy gondolom, megkapja, amiért leül megnézni ezt a filmet.

Szerző

Avatar
Szerkesztő

“Ha az elme gondolatokra éhes, legyenek éles fogai” – mondja Volys a sárkány a Bamarre hercegnőiben.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Hozzászólások

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .