muppets3

Van, akiből sosem lesz sztár. Van, aki feltűnik tizenöt percre, aztán mindenki elfelejti. És van, akit le se lehetne törölni a térképről, akárhogy is próbálkoznak egyesek – ilyenek a Muppetek is.

Walter élete majdnem tökéletes: a tündéri Smalltownban lakik, bátyja, Gary (Jason Segel) egyben a legjobb barátja is, akivel mindent együtt csinálnak. Walternek mindössze egy problémája van: ő egy Muppet, és amiatt sosem tudott igazán beilleszkedni. Viszont mikor felfedezi a Muppet Show-t, úgy érzi, otthonra talált. Évekkel később, mikor Gary Los Angelesbe utazik barátnőjével, Maryvel (Amy Adams), hogy ott ünnepeljék tizedik évfordulójukat, úgy döntenek, Waltert is magukkal viszik, hogy a srác végre meglátogathassa a Muppet Stúdiót – odaérkezve azonban azzal kell szembenéznie, hogy a hely teljesen kihalt és lerobbant. Mikor azonban beszökik Breki egykori irodájába, borzalmas beszélgetésnek lesz fültanúja: Stexes Tex (Chris Cooper), aki állítólag azért akarja megvenni a stúdiót, hogy Muppet-múzeumot hozzon létre a helyén, valójában arra készül, hogy lerombolva azt hozzáférjen az alatta található olajhoz. A Muppetek, akik már évekkel korábban feloszlottak, csak egyetlen módon menthetnék meg egykori otthonukat, ha egy héten belül összegyűjtenének tíz millió dollárt. Walter, a hatalmas rajongó számára a Muppet-birodalom elvesztése teljes mértékben elfogadhatatlan, ezért ráveszi Garyt és Maryt, hogy keressék meg Brekit, és győzzék meg, hogy hozza újra össze a Muppeteket.

muppets2

Furcsa módon a film folytatásáról, a Muppet-krimi: körözés alattról már írtam – ami szintúgy nagyon tetszett –, és igazából mindkét filmre ugyanazok a dolgok jellemzik: borzalmasan abszurd humor, a fizika törvényeinek tökéletes figyelmen kívül hagyása, és a negyedik fal állandó lebontás. Na, meg az A-listás cameók.

A film bájának nagy része talán abban rejlik, hogy a szereplők maguk – legyenek akár emberek vagy Muppetek – tisztában vannak vele, hogy mennyire is abszurd az a helyzet, amiben vannak, és erre folyamatosan megjegyzéseket is tesznek. Például a film elején, mikor a trió elindul L.A.-be, távozásukat egy nagy, össznépi éneklés-táncolás előzi meg, amiben a városka apraja-nagyja részt vesz – aztán amint a főszereplők felszállnak a buszra, mindenki összeesik a fáradtságtól, és megkönnyebbülve felsóhajt: „elmentek!” Az ilyen kiszólások újra és újra feltűnnek, leginkább a legkiszámíthatóbb és legklisésebb pillanatokat varázsolva viccessé.

muppets4

A humor, mint már említettem, teljesen abszurd, de amolyan „fogom a fejemet”–módon, mivel bizonyos pontokon már annyira egyszerű és már gyerekes, hogy az hihetetlen – ám a leg lerágottabb poénokba is tud valami újat, valami szórakoztatót vinni. Példának okáért le merném fogadni, hogy nincs olyan ember, aki legalább ne mosolyogná meg azt a jelenetet, amikor a Muppetek egyetlen, magas embernek álcázva próbálnak bejutni valahová.

Meg persze ott van az a rengeteg cameo, ami szinte már védjegye a franchise-nak: egész fontos szerep jut Jack Blacknek, akit dühkezelési terápiáról szednek össze, de feltűnik még Emily Blunt – aki ráadásul egy nagy divatmagazin asszisztensét játssza, és aki nem érti itt a poént, az szégyellje el magát –, Zach Galifianikis, Selana Gomez, Whoopi Goldberg, Jim Parsons, és még sorolhatnám egy ideig.

muppets1

Ami a történetet illeti, az igazából két konfliktussal operál: egyfelől persze ott van a Muppetek nagy problémája, a stúdió és a színház megmentése, vagyis az, hogy újra összehozzák a csapatot, és elég pénzt gyűjtsenek, miközben mellékszálon ott fut a kvázi-főszereplő trió drámája. Gary és Walter ugyanis gyakorlatilag össze van nőve – Gary úgy érzi, hogy testvére elveszne nélküle –, túlságosan is egymásra hagyatkoznak, ami árnyékot vet Gary és Mary kapcsolatára. Eme probléma megoldása viszont rájuk vár.

A Muppetek valami más, valami egészen egyedi, ami úgy képes egészen komoly kapcsolati drámákat boncolgatni, hogy közben tökéletesen komolytalan marad, és első percétől az utolsóig szórakoztat, csak ajánlani tudom!

Szerző

Alapító és főszerkesztő-helyettes

A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

One thought on “Muppets (2011)”

Hozzászólások

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .