
Az ember azt hinné, ilyen közel az évad végéhez nem nagyon fér a történetben filler epizód, de a Flash rácáfol erre a naiv elképzelésre. Ám míg egy oldalról jogos minden felháborodás, közben azt is meg kell adni, hogy a Grodd Lives azért legalább valamivel kárpótolja a nézőt.
Végre előkerült Grodd, a laboratóriumi gorilla, akit már pillanatokra láthattunk korábban, mint Wells segítője. Most sem tesz másképp – feladata, hogy elterelje a Flash csapatának figyelmét volt mentorukról, és lássuk be, egy óriási, telepatikus gorillánál nehéz feltűnőbb ellenséget találni. Rendesen feladja a leckét Barrynek, aki ráadásul közben hiába keresi Eddie-t és azzal is meg kell birkóznia, hogy Iris tudja a titkát.
Ezt az epizódot egyértelműen Grodd viszi a hátán. Nagy várakozás övezte, hiszen elég híres ellenfele a Flash-nek, és arra is sokan kíváncsiak voltak, hogy fér bele egy három méteres gorilla a sorozat realista törekvéseinek keretei közé. A készítők ismét jó ötletekkel álltak elő: megváltoztatták Grodd eredettörténetét, ami így nem csak hihetőbb, de sokkal hatásosabb is lett. Radioaktív meteorok helyett kegyetlen álltakísérletek és persze a részecskegyorsító felrobbanása áll a héttérben, és így Grodd új fegyvert kapott, amit be is vetett Barry ellen – a kínzások és a félelem emlékével tudta térdre kényszeríteni.
Meg kell dicsérni a látványt is, mert ahhoz képest, hogy sorozatról van szó, a technika egyáltalán nem volt rossz – persze láthatóan le voltak számolva a gorillát mutató képkockák, de ez nem baj, a kevesebb néha több (az egyetlen kivétel e szabály alól: a sárkányok a Trónok harcában, azokból nem sosem lehet elég). Mindenesetre Grodd nem hogy működőképes, de egészen kerek és félelmetes gonosztevőként jelent meg, ami határozottan nagy piros pont a Flash készítőinek.
Másért azonban nem igazán tudom megdicsérni az eheti epizódot. A drámai bonyodalom eltúlzott volt és csapongó. Iris végre megtudja az igazat, nyilván dühös, de ezt a maga érthetetlen, számomra teljesen követhetetlen módján fejezi ki. Először passzív agresszív és nem szól semmit, csak közli, hogy már nem bízik a Flash-ben. Aztán hirtelen mégis felszólal, és követeli az egész csapattól, hogy igenis mentsék meg az apját, meg a barátját, ha már mindenki mást is folyton megmentenek (ez meg miféle érv?). Ezek után az apjára dühös, megjegyzem jogosan, de nem sokáig, mert Barry meggyőzi, hogy inkább ne. Szóval mire a rész végére érünk, a sokadik nagy lelkizős beszélgetéshez, az ember már azt sem tudja hol áll a feje. Nem bánom, házasodjanak össze Barryvel, csak legyen vége ezeknek a rohamoknak.
Ami Dr. Wellst és gonosz tervét illeti, hát, pár jelenet erejére megjelent, de semmi fontosat nem tudtunk meg, és sehova sem haladt a történet. Ennek ellenére szórakoztató volt látni, ahogy Tom Cavanagh végre elengedi magát, és végig a velejéig gonosz arcát mutatja. Ez azonban korán sem vigasztal, ha arra gondolok, hogy mindjárt itt az évad vége, és Grodd ide vagy oda, mégis csak jobb lett volna, ha nem most lassulnak be az események. Reménykedjünk, hogy a finálé mindenkit kárpótol az ilyen bakikért!
Szerző
