A Resident Evil (vagy Kaptár, ahogy tetszik) filmes széria negyedik darabja már korántsem olyan erős, mint az első darab, ám ennek ellenére én még mindig élvezem a pörgős akciót, a hentelős jeleneteket és Alice-t, mint egy igazi badass női figurát.

Az Umbrella Corporation vírusa kiszabadult, és elpusztította az egész emberiséget, a felelősök azonban idejében elmenekültek földalatti bunkerjukba, azt remélve, hogy ott az élőhalottaktól biztonságra lelnek, és tovább folytathatják kísérleteiket. De nem számoltak Alice-szel (Milla Jovovich), aki, miután rátalált klónjaira, elindult, hogy megtalálja Weskert (Shawn Roberts), a cég elnökét, és elpusztítson mindent, amit a vállalat megteremtett.

A tokiói bázis pusztulásával a feladat nem ért véget, ám ezúttal Alice, már mint ember (vagyis t-vírustól mentes) keresi a túlélőket, akiket Claire (Ali Larter) gondjaira bízott, hogy Alaszkába utazzanak és ott, Arcadiában menedékre találjanak. Azonban Alice nem találta a túlélők nyomát, csak egy zavarodott, és emlékeit vesztett Claire-t. A páros repülőn megindul a kontinensen, hogy túlélőket találjanak, és megtudják mi történt Arcadiával. Útjuk során megjárják a filmesek városát, landolnak egy börtönkomplexum tetején, és egy olyan hatalmas élőhalottal néznek szembe, amilyet még nem láttak. De vajon tényleg ez a maroknyi ember maradt meg a hétmilliárdból?

re.afterlife.3

Tisztában vagyok vele, hogy a Resident Evil filmek nem tartoznak a maradandó alkotások közé, nem váltják meg a világot, és igazából nem sokat tesznek a néző jellemfejlődéséért, de talán ezt nem is ildomos elvárni egy olyan mozitól, ami zombikról, akcióról, és egy lehetetlenül nagy vállalatról szól. Ha pedig ebből a szemszögből nézzük, akkor az Afterlife igenis egy jó film.

Paul W. S. Anderson, mint író-rendező, ezúttal egy sokkal művészibb hatású filmet alkotott, mint korábbi munkái: sokkal jobban ügyelt a színek hangsúlyosságára, az ellentétek adta erőteljes hatásra, illetve a fény és árnyék játékára. A tokiói bázis makulátlan modernsége, és a börtön lepusztult sivársága áll szemben egymással – az egyiknek vesznie kell, a másikat viszont mindenáron meg kell védeni. A film a korábbiakhoz képest sokkal jobban épít a kontrasztokra, és azok kiemelésére (ez később tovább fejlődik a Retributionban).

re.afterlife.4

Természetesen az akció ismét elsöprő erejű. Alice mindig mindent megold, és nem átall pimasz trükköket is bevetni a siker érdekében – azok a puskák a mai napig a kedvenceim, illetve a női neszesszer ötlete sem piskóta. Minden pörgés, rúgás a helyén van, a lassítások a legjobb pillanatban történnek, így láthatjuk a pengét eltörő lövedék száguldását, a falba fúródó fémpénzeket, vagy a fejek felett elrepülő hatalmas baltát. Az akció szerencsére annyira pörgős és dinamikus, hogy csak nagy nehezen lehet észrevenni a hibákat (vagy szörnyen kukacosnak kell lenni hozzá), és egyértelmű, hogy a fizika szabályait nem lehet megkerülni, de azért mégis csak jó érzés az épület oldalán menőn lengedező Alice-t nézni, miközben írtja a zombikat.

re.afterlife.1

A film egy nagyon ütős cliffhangerrel zárul, ami felveti a kérdést, vajon van-e még elegendő bőr ezen a szérián. A 2012-es Retribution után merem állítani, hogy még bőven akad itt ötlet, trükk, akció és zombi. Aki szereti az akciót, és nem zavarják a zombik, az nyugodtan nézze meg ezt a másfél órás filmet, mert jól fog szórakozni.

Szerző

Avatar
Catleen
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Hozzászólások

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .