Steven Spielberg méltán ikonikussá vált dínós alkotása 2015-ben újabb filmmel gazdagodik, ami gyakorlatilag zárójelbe teszi az eddigi eseményeket. És hogy mindenki tisztában legyen azzal, hogy mi az, ami meg sem történt az új moziban, íme, egy kis emlékeztető az 1993-as Jurassic Parkról, ami húsz év alatt mit sem kopott eredeti fényéből.

jurassicpark.4

John Hammond (Richard Attenborough) multimilliomos ahelyett, hogy boldogan élné nyugdíjas éveit, inkább az új és meglepő dolgokat szajkózza, így akad rá egy borostyánba zárt szúnyogra, ami évmilliók alatt megőrizte magában a már kihalt dinoszauruszok vérét. Sok évnyi kutatás, kudarc és újrakezdés után pedig a tudomány végre képessé vált a dinoszauruszok létrehozására. Hammond pedig a félreeső Isla Nublar szigetén létre is hozta a csodát: az állatkertet, ahol a dinoszauruszok szabadon járnak, és bár adhatná aranyárban a jegyeket, ő mégis azt szeretné, hogy ez a csoda az emberiség közös kincse legyen, és mindenki láthassa.

Hammond a park megnyitása előtt felkér számos tudóst, a befektetők jogászát, meg az unokáit, hogy közösen barangolják be együtt a szigetet, és egyúttal teszteljék le a nagy megnyitó előtt. Ám belső szabotázs után a park kerítései leállnak, és a közeledő vihar megbénítja a kommunikációt, így mindenki a szigeten reked, ahol olyan vérszomjas ragadozók élnek, mint a Velociraptor vagy a T-rex.

jurassicpark.3

Michael Crihton Őslénypark című regénye – még hogy csak ma divatosak a könyvadaptációk – alapján készült a Jurassic Park, aminek filmes jogait Spielberg már a megjelenés előtt felvásárolta, és nagyon jó érzékkel kihúzatta belőle a durvább részeket, így egy sokkal közönségbarátabb alkotás született. Igen, a filmet lehet akár családi mozinak is tekinteni, hiszen semmi durva jelenetet nem tartalmaz, ugyanakkor a fény és árnyék játéka, a különleges hanghatások, és a pattanásig húzott feszültségnek hála egy percig sem lehet unatkozni a filmen.

Sam Neil tökéletes választásnak bizonyult a kissé mogorva, ám zseniális tudós, Dr. Alan Grant szerepére, míg a feleségét, Dr. Ellie Sattlert alakító Laura Dern tökéletesen hozta a férfi ellenpárját, mint nyitott és szabadgondolkodású nő. Természetesen a pírmet Richard Attenborough viszi, aki hozza a már tőle megszokott jóságos nagyapó figurát, és szerintem nincs olyan ember a bolygón, aki ne kívánna hasonló multimilliomosokat, akik nem az árát nézik a dolgoknak, hanem az értékét. De persze a két unoka mellett sem lehet csak úgy elmenni, akik bár gyerekek még, és igen, olykor be is pánikolnak – de nem lett volna hiteles egy olyan tízéves, aki mindent azonnal és jól csinál –, de helyén a szívük és az eszük.

jurassicpark.2

A Jurassic parkot sok támadás érte, mert az azóta eltelt több mint két évtizedben sok dinoszaurusz külalakját, életmódját, sőt, magát a DNS reprodukálási eljárást is megvizsgálták, és tudományosan cáfolták, ám mivel az akkori kornak a leginkább elfogadott teóriájával dolgoztak a készítők, ezt szerintem nem szép dolog nekik felróni.

Nem lehet elmenni a film digitális technikára és CGI-re gyakorolt hatásáról, ugyanis egy az egyben átírta ezt a technológiát, és mozik tucatjait indította el, illetve léptette fel a digitális technika újabb és magasabb szintjére. Bár a folytatások közel sem lettek annyira epikusak, mint az első film, azt meg kell hagyni, korrektül visszaadták a hangulatot és a látványt – és persze a dinoszauruszokat is.

jurassicpark.1

Nemsokára mozikba kerülő Jurassic World hasonló alapról indul, mint a Jurassic Park, ám egy teljesen új irányvonalon indul útnak – hasonló sikereket kívánok neki, mint annak a mozinak, ami tudósok sorát nevelte ki.

Szerző

Avatar
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

5 thoughts on “„Nem spóroltam semmin!” – Jurassic Park (1993)”

  1. Én már akkor se szerettem a gyerekeket. A vadőr pasi volt a kedvencem, meg az ügyvéd, ők meg rosszul jártak. 🙂

Hozzászólások

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .