Az évad második fele határozottan pörgősebbnek és jobbnak ígérkezik az előzőnél, így aztán lassan fájlalni kezdem, hogy hamarosan búcsút kell venni a sorozattól – viszont szerencsénkre beharangozták a Sailor Moon Crystal második szezonját, így nem maradunk Holdharcosok nélkül sokáig.

sailormoon72Chibiusa végre belátta, hogy nem fog működni a terve úgy, hogy semmit nem mond Usagiéknak, így végre fény derül a titkaira. Ez persze nem garantálja a zökkenőmentes problémamegoldást, a kislány ugyanis a harmincadik századból érkezett, hogy megmenthesse az édesanyját. Az időutazás azonban nem csak veszélyes, hanem valójában tilos is. Ennek következtében, amikor rászánja magát, hogy a csapat maradékával a jövőbe utazzon, egyből szembetalálják magukat Sailor Plutóval, akinek esze ágában sincs őket beengedni a jövőbe.

Mindezek mellett nem Pluto az egyetlen, aki akadályokat gördít a harcosok elé. A Fekete Hold ugyanis rajta tartja a szemét mindenen, nem marad titokban előttük, hogy Sailor Moon egyenesen a harmincadik századba röppen. Így aztán a kapun átjutva hőseinknek szembe kell nézniük még az utolsó szellemnővérrel is, aki egy kicsit otthonosabban mozog a jövőben, mint ők. A kérdés már csak az, hogy ők mit lépnek erre?

sailormoon74Persze a sok akció nem jelenti, hogy ezúttal érzelmekben, vagy drámában hiány lett volna, hiszen Chibiusának egyáltalán nem könnyű. Egyedül visszautazott a múltba, nem ismer szinte senkit, és lássuk be, Mamorut leszámítva a harcosok nem igazán értenek a gyerekek nyelvén. Nem csoda hát, hogy ezek után teljesen odavan érte, hiszen benne bízik meg leginkább. Az viszont már inkább komikus, hogy Usagi minderre rettenetesen féltékeny. Az mondjuk legalább biztató, hogy beismeri, hogy ez mennyire ciki. Ez határozott jellemfejlődésre utal.

sailormoon73Az időutazás, és annak következményei ugyan hagynak némi kívánnivalót maguk után kivitelezésben, mert szerintem gyakorlatilag mindent felrúgtak azzal, hogy az események ilyen irányba haladnak, de talán abban bízhatunk, hogy kihoznak belőle a készítők valami pozitívat legalább.

SPOILER

Szerintem azért kicsit meredek, hogy az ember szembetalálkozik saját magával a jövőben és a döbbeneten kívül semmi mást nem reagál. Ezzel ráadásul úgy megkavarják a jövőt, meg a múltat is, hogy nem biztos, hogy az ilyen nyugis esemény volna. De, persze ez az én privát véleményem.

SPOILER VÉGE

sailormoon75Összességében azért elég jól összerakták ezt az epizódot is, aztán majd a továbbiakban meglátjuk, hogy mi sül ki ebből az időkavarászásból. Jóslatokba nem bocsátkozom, hiszen sokan ismerjük már a sztorit amúgy is, no meg jós sem vagyok. Ezt a szakmát meghagyom másoknak, én maradok a blogolásnál.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..