Már az első évadban kiderült, hogy a The Last Shipben nem igazán vannak fillerek, inkább amolyan felvezető epizódok, amikben az alkotók nem húzzák az időt, vagy lényegtelen dolgokra térnek ki, hanem ekkor mutatják meg a szereplők emberi arcát, és az események mögötti indokokat. A második évad remek és erős nyitánya után a harmadik epizód pontosan egy ilyen felvezető rész, tele drámával, szívfacsaró pillanatokkal és egy olyan irányvonallal, amire nem lehetett számítani.
Most, hogy megvan a gyógymód, a Nathan James legénysége nem pihenhet, ám lehetőséget kapnak meglátogatni családjukat. Vagyis ez esetben kisebb csoportokra oszolva megpróbálhatják felkutatni őket, meg azt, ami az otthonukból maradt. Norfolk, vagyis a hajó legénységének állomási helyén kell keresni a családtagokat, ám a fertőzés mindenkit arra sarkalt, hogy elhagyják az addig biztonságosnak vélt otthonukat, ezzel azonban megnehezítik a tengerészeknek, hogy rájuk találjanak.
A kapitány azon szerencsések közé tartozik, aki megtalálta gyermekeit, apját és feleségét, ám a szeretett nőt elvitte a kór, és ez, annak a fényében, hogy már megvan a gyógymód, még szívfacsaróbb. Ugyanakkor vannak olyanok is, akik nem ennyire szerencsések, és továbbra is bízniuk kell a bizonytalanban, és remélni, hogy szeretteik valahol, valamiképpen elboldogulnak. És vannak azok, akik biztosak a veszteségben, és már semmit sem tehetnek ellene.
A The Last Ship talán legnagyobb erénye, hogy nemcsak a csatákra vagy a lövöldözésre helyezi a hangsúlyt, hanem a szereplőkre, és az ő lelki tusáikra, ezáltal megmutatva, hogy miképpen reagálnak olyan szélsőséges helyzetekre, mint a veszteség, az árulás, vagy a szeretett haza összeomlása. A szereplők ezt igen egyedi módon élik meg, minden reakciójuk saját jellemükből fakad, ezáltal válnak még komplexebb és egyedibb karakterekké – talán nem én vagyok az egyetlen, aki egy akciósorozatra számított, skiccszerű karakterekkel, és bár minden széria ilyen kellemes csalódással várna.
Természetesen a mostani epizódból sem maradhatott ki az ikonikus, és nagyon amerikai virtus, ám ezek gyönyörűen voltak beleépítve a sztoriba, például a kezdeti jelenetsor a Fehér Háznál nemcsak teátrális volt, hanem nagyon is ütött – kiragadott apró momentum ez egy anarchiába fullt nemzetnek.
A kapitány, és Mike is ugyanazon a döntésen vacilláltak, és szerintem nincs olyan ember, aki meg tudná mondani, melyik is lenne a helyes választás – bár a döntésük a sorozat szempontjából egyértelmű volt, a vívódásuk hatalmas pluszt adott a két szereplő jellemének. Miközben a kontinens egy másik szegletében valami olyasmi van készülőben, ami az emberi természetet ismerve nem meglepő, és teljesen új szintre emeli a sorozatot.
A The Last Ship a harmadik epizódra sem vesztett semmit erejéből, és tökéletesen megmutatta, hogy nincs szüksége pisztolylövésekre ahhoz, hogy igazán nagyot tudjon alkotni!
Szerző
