Az őrült hangyák cukik – A Hangya (2015)

Bevallom szkeptikusan ültem be a mozivászon elé két geek barátnőmmel (Orlissa és moonmadcat), hiszen mire is lehet jó egy olyan képesség, ami parányivá változtatja az embert. Nos, megtudtam, és bizony van benne potenciál bőven, emellett egy zseniális filmet is láttam, eget rengető poénokkal, szép jellemfejlődéssel, kemény csavarokkal, és lélegzetállító jelenetekkel – a Marvel pontosan tudja mit, miért csinál, és mer bedobni olyan szereplőket, akik kevéssé ismertek!

antman.k.1

Scott Lang (Paul Rudd) egy igaz jólelkű alak, aki Robin Hood módjára vissza adta a népnek, amit egy kapzsi vállalat elvett, ám ezért börtönbe került, felesége elvált tőle, és kislányát sem láthatja már. A dutyiban töltött két év után Scott új életet akar kezdeni, ám volt fegyencként nem kap állást, így végül a korábbi cellatársa, az élénk beszélőkével megáldott Luis (Michael Pena) egy tuti melót ajánl fel Scottnak.

A tuti meló azonban másképp tuti, az ellopott holmi pedig egy motoros ruha meg egy sisak, vagyis ezt hitte Scott, amíg fel nem vette, össze nem zsugorodott a kádban, majd rohangászott egyet a házban, hogy végül egy kocsi tetején ismét normál méretűvé váljon, miközben egy hang végig instruálta őt, meg homályosan fogalmazott. Scott inkább visszacsempészte az ellopott holmit, ám ezután ismételten letartóztatták, de ennek hála kiderült ki az arc a hang mögött, miért olyan nagyszerű az a ruha, és a legparányibb dologból is lehet a nap hőse, ha mer szembeszállni a gonosszal, még akkor is, ha tudj, ezzel biztos vég vár rá.

Talán maga a sztori ismerősen hangzik – később persze kiderül, hogy baromira nem az –, de a kivitelezés az, ami igazán nagyszerűvé teszi A Hangyát. Az eredeti karakter, vagyis Hank Pym (Michael Douglas) a képregényrajongóknak már ismerős lehet, de lássuk be, itthon sajnos kevesen vannak, és úgy tűnik nemzetközi szinten is kevesen ismerik a Hangyát, vagyis Ant-Mant, pedig ezzel egy emlékezetes és egyedi történettől és szereplőtől fosztják meg magukat – sőt, állítom, hogy A Hangya jobb, mint a Vasember első filmje.

Scott Lang komoly jellemfejlődésen megy keresztül a film első képkockájától az utolsóig, és vele együtt minden karakterben változás áll be, Scott humorának és jó szívének köszönhetően. Hope Pym (Evangeline Lilly) és apja, Hank kapcsolata komoly megpróbáltatásokon ment keresztül az évek folyamán, és a pillanat mikor végre megtört a jég és beszélni kezdtek egymással gyönyörű, drámai és igaz – mindketten pontosan úgy reagáltak a helyzetre, mint valódi emberek, akik esendők, hibáznak, de szívük mélyén fontos nekik a másik, csak valahogy elrontották a dolgokat.

antman.k.3

A filmbeli látvány elképesztő, a makro fotósok és digitális művészek mesteri munkát vittek véghez, hiszen egyszerre kellett látnunk mozgásban a Hangyát, miközben a mi felnagyolt világunkat is láttatni kellett – hihetetlen élmény volt ennyire felnagyítva látni egy kádat, a szöszöket, egy kulcslyukat vagy éppen egy vízcseppet. A szerverteremben zajlott száguldás pedig már-már úgy hatott, mintha nem evilági repülést látnánk, hanem valahol kint lennénk az univerzumunk határain túl. Ennek tökéletes ellentéte a makett, ami pedig igazi „városi” környezetbe helyezte Hangya küzdelmét.

Humorból sincs hiány a filmben, ami olykor alpári (de csak egy picit), olykor pedig intelligens és a helyzetből adódik. A mozit rendkívül feldobta Luis meghatározhatatlan mesélői stílusa, és az a zseniális pimaszság, amivel az alkotók megmutatták nekünk a „valódi” történéseket. És egy jó tanács minden moziba járónak: addig nem megyünk ki Marvel filmről, amíg nem állították le a vetítőgépet, ugyanis ezúttal nem egy, hanem kettő extrajelenet is akadt A Hangya végén, és az utolsó bizony komoly dilemmát vetít elő – plusz én még fel is sikítottam rajta, de én menthetetlen Marvel rajongó vagyok, és csütörtök óta már Hangya fan is!

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

1 hozzászólás

  1. Visszajelzés:Mozipremierek 2015.07.23. | Watchaholics

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.