Sailor Moon Crystal S01E24 – Attack – Black Lady

Habár a sztori kezd meglehetősen bizarr formákat ölteni, azért ismét izgalmas epizóddal gazdagodtunk. Volt benne sok akció, meglepetések, sőt, még karakterfejlődés – ami lássuk be, nem igazán jellemző ebben az animében.

sailormoon92

Most már spoiler nélkül is elmondhatom, hogy szerintem nagyon gáz ez a Black Lady-Endymion páros. Persze a legtöbb kislány gyerekkorában még imádja apukát, meg minden, de ez már a túlzó kategória. Az meg aztán mindennek a teteje, hogy a sorozat szereplői mindezen fenn sem akadnak. Nem, ők inkább azzal vannak elfoglalva, hogy a kikényszerített szeretet nem jó. Hát persze, gyerekek! Tényleg ez itt a legnagyobb probléma! Hogyne! Mindezeket leszámítva egyébként Black Lady karaktere nagyon jól ki van találva, elvégre Chibiusában rengeteg harag gyűlhetett fel az évek során annak következtében, hogy a teste elfeledkezett az egészséges fejlődésről.

Bár Black Ladyben és az elvarázsolt Endymionban Wiseman remek csatlósokra talált, de nem szabad elfeledkezni Demande hercegről és Saphirról sem. Nem túlzottan meglepő fordulat, hogy mostanra betelt náluk a pohár, miután az öreg (vagy nem is tudom, hogy nevezzem) ezúttal kamikáze akcióra próbálja őket kényszeríteni. Ehhez senkinek nem lenne kedve.

sailormoon93

Eközben Pluto a kapu túloldalán vívódik. Elég unalmas lehet egy ajtót őrizgetni egy tök üres helyen egyedül, amíg világ a világ. Így aztán teljesen érthető a vívódása, mert szeretne a többiek oldalán harcolni a gonosz ellen, azonban az őrhelyét nem hagyhatja el, hiszen az a második számú tabu. De szerencsére nem csak a beszélő felnőtt macskáknak, de a beszélő kölyökmacskáknak is van haszna, így Diana személyében talál megértő hallgatóságra.

És elérkezett a nagy – vagy lehet, úgy kéne írnom, hogy NAGY – pillanat, amikor végre kiderül, ki is valójában Wiseman. Ez mondjuk annyira nem jó, viszont remek alkalmat ad arra, hogy Sailor Moon ismét bebizonyíthassa, hogy mennyi erő rejlik benne a sok hiszti ellenére. Mindez nem csak látványos, de megható is, ha tekintetbe vesszük, hogy a csávó gyakorlatilag elvette tőle a két legfontosabb személyt az életében. Talán ez az egyik legnehezebb dolog a saját szeretteink ellen harcolni, ő azonban most erre rákényszerül

sailormoon95

Mindezek mellett azt is el lehet mondani, hogy az évad talán leglátványosabb epizódját csodálhattuk meg. Itt már nem kismiska varázslatokról és a piszkos munkát elvégre, beáldozható kis démonokról van szó. Itt már két hatalmas erő száll szembe egymással, ez pedig nagy bummal jár.

sailormoon94

Ugyan a végkimenetel megjósolható – nem csak a széria kiszámíthatósága, de a sablonosság miatt is – elég komoly végjáték vette kezdetét, ami reményeim szerint a maradék három részben is legalább ilyen izgis és meglepő lesz. Ez egy nagyon jó kiindulópont volt hozzá, minden adott.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..