Gotham – S02E02 – Knock, Knock

gotham-season-2-maniax-jerome-camerone-monaghan

Olyan gyorsan repül az idő, hogy máris eléreztünk a Gotham második évadának második részéhez ahol kellemesen nosztalgiázhatunk egy kicsit, már, ha bármi amit Jerom csinál, kellemesnek lehetne mondani. Figyelem a cikk nyomokban spoilert tartalmaz csak saját felelősségre!

6128919_gotham-episode-trailer-free-and-terrorizing_f30f33cf_m-550x311

A Maniax nevű bűnbanda nem teketóriázik, akcióba lendül, céljuk pedig a város szintű pánikkeltés, és, hogy minél többet szerepelhessen a TV-ben, újságban, és hamar bekerüljenek a köztudatba. Ehhez viszont szükségük van egy kis színészkedésre is, amihez úgy tűnik Jerom (Cameron Monaghan) ért leginkább, így ő lesz a főnöke, az összeverbuválódott bűnbandánknak. Az első akciójuk, hogy elrabolt munkásokat dobálnak le a város napilapjának épületéről, majd egy egész iskolabuszra való pompon lányt szerettek volna felgyújtani, de utóbbiban a páncélos lovagunk Jim Gordon (Ben McKenzie) megakadályozta őket. Amit viszont nem tudott megakadályozni, az a rendőrség totális lerohanása, ahol szinte mindenkit megöltek, akit csak értek, és itt kaphatjuk meg Jerom a majdani Joker első videós bejelentkezését is.

gotham-340x200

Nagyon vissza kell fognom a kislányos lelkesedésemet, de megpróbálom. Nagyon élvezetes látni, hogyan is fejlődik ki az a karakter, aki több tíz éves múltra tekint vissza, hogy hol is kezdte, és azt látni, hogy ez az őrület már ilyen fiatalon is megvan benne, valami elképesztő. Ebben rejlik a Gotham titka, hogy mi már azt hittük jól ismerjük ezeket a karaktereket, aztán itt döbbenünk rá, hogy igen, a főbb jellemvonások megvannak, de valami teljesen újat is képesek mutatni. Fogom még eleget magasztalni Jeromot, most térjünk át a többiekre.

1451955025107831331

A csapat jól működik, de persze vannak széthúzások, és az elsőre kijelenthető, hogy aki lemarad, ott hagyja a fogát rendesen, ergo senkit sem hagynak köpni a rendőrségnek. Jim kétségbeesetten próbálja visszaszerezni maga mellé Harveyt (Donal Logue), aki azonban hajthatatlannak tűik, mivel menyasszonya hallani se akar róla, hogy ismét az életét tegye kockára, így Jim voltaképp egyedül marad egy rakás elmeháborodottal szemben. A másik vonalon ott van Bruce (David Mazouz), aki épp készül belépni apja számítógépébe, hogy feltárja annak titkait, ám mielőtt ezt megtehetné, Alfred (Sean Pertwee) széttöri azt. Dühében eltanácsolja gyámját, ám természetesen miután lecsillapodnak a kedélyek visszahívja, de csak akkor, ha megjavítja a gépet. Alfred erre a feladatra nem mást kér fel, mint Lucius Foxot (Chris Chalk), akivel egy páratlan jelenet keretében végül úgy néz ki, egy húron pendülnek. Ebben a jelenetben Afred a bizalomról beszél. Két ember van a világon, az, akikben meg lehet bízni, és az, akikben nem. Alfred azt akarja kideríteni Lucius melyik oldal képviselője, de teszi ezt olyan hátborzongatóan komolyan, hogy a mi ereinkben is megfagy a vér. Nagyon hatásos jelenet, elgondolkodtató mondanivalóval (úgy hiszem minden részben kapunk majd egy ilyen vezér mondatot)

Sean-Pertwee-in-Gotham

A színészi játék kifogástalan. Bár most ugye kedvenc bajkeverő pingvinünk nem szerepelt, kapunk helyette egy Jeromot, akitől percenként ledobtam a gépszíjat. Hol rejtegették ezt a gyereket eddig? Ja, igen tudom, erre a szerepre tartogatták, mert ezt mintha rá öntötték volna. Az a nevetés valami fenomenális, és valljuk be, az utolsó jelenetben igenis a Heath Ledger féle Jokert vélhetjük, felfedezi, főleg a monológjában, de stílusában is megfelel. Azonban valahol a felszínen talán már a Jared Leto féle képregényes Jokert is kapargatja, de voltaképp nem éri meg senkihez sem hasonlítgatni, mivel ő most a Joker még, ha ez nincs is kimondva és nagyon kezdetleges, stílusra, ábrázolásra nagyon ott van. Gyerekes, humoros, vicces, és elképesztően bizarr, hátborzongató és ijesztő. Jerom mellé kiemelném Alfredet azért a lehengerlő monológért, mert az nagyon hatásos volt, nem csak Luciust fogta meg, hanem bennünket is. Bruce karakterén pedig látszik az akarat, és most, hogy végre célegyenesben van, meg is erősödött benne ez a tudásvágy, ezt pedig tökéletesen szemlélteti. Utolsóként had említsem meg még Jimet, aki ebben a részben alaposan elveszti a dolgok felett az irányítást, és szerencsétlen azt se tudja hol áll a feje, bár ő ürülhet, hogy a feje egyáltalán áll valahol…

Gotham-14

Összefoglalva káprázatos rész volt. Néhány jelenetnél együtt röhögtem Jerommal, mert komolyan vicces volt, aztán persze hátborzongató is, de összességében nagyon élvezetes második rész, és azt ígérik a készítők, hogy ez még semmi. Csak most készül elszabadulni a pokol…

gotham_season-2_joker_screengrab1

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..