Erőltetett menetben haladunk tovább az ötödik évad második részében, ahol elkezdődik annak a hat kiesett hétnek felgöngyölítése, amit hőseink ismét elfelejtettek, miközben a Sötét Úrnő egyre fenyegetőbb és baljós.
Ott hagytuk ugye abba, hogy a Camelotba induló brigád visszacsöppen Nagyi büféjével együtt a városba. Mindenki megvan, csak Emma (Jennifer Morrison) nem, illetve, hat hétnyi emlékük veszett oda — már megint, de persze Emma is hamar előkerül, olyan alakban, mint a rendíthetetlen Sötét Asszony, aki persze tud mindent, és a bosszúra vár, amit ki akar teljesíteni mindenkin. A második részben elkezdik bemutatni, mi is zajlott Camelotban. Kiderül, hogy Merlin egy hatalmas fába van bebörtönözve az udvar közepén, és csak a Megmentő szabadíthatja ki. Itt kezdődik a kalamajka, mikor is Regina (Lana Parrilla) a Megmentőnek hazudja magát, nehogy Emmának kelljen használnia az erejét. El is hiszik róla, mivel még senki sem ismeri őket közelebbről, így Regina elkezd tündökölni a Megmentő szerepében. Mindeközben a másik idővonalat is látjuk, ami már hat héttel később játszódik. Regina azt próbálja bebizonyítani, hogy ő is tud a Megmentő lenni, és igyekszik elnyerni a városiak bizalmát és tiszteletét. Az elején ő sem bízik magában, de aztán végül csak belerázódik a dologba, utána pedig mindenki elhiszi róla, hogy ő lehet a város megmentője.
Kezdjük azzal, ami, mint mindig, jó, és szerethető. A karakterekkel semmi baj nincsen, sőt az újak is nagyon szimpatikusak. Camelot népe teljesen belepasszol a képbe, mind stílus, mind történet -ügyileg. Dicsérendőek a speciális effektek, mivel évadról évadra javulnak, és ebben a részben kapunk belőle bőven, de már nem szúrja a szemünket annyira. A ruhák, kosztümök még mindig lehengerlőek, ami azért sokat nyom a latba.
Aztán persze ott vannak a lelki cécók. Az első megrendítő jelenet, mikor Henry (Jared S. Gilmore) találkozik Emmával. Emma azt mondja, nem kell félnie tőle, de nem épp úgy néz ki, mint egy szerethető édesanya, sokkal inkább, mint a gonosz mostoha egy sötét meséből. Aztán ott van, amikor Killian (Colin O’Donoghue) megpróbálja az igaz szerelem csókjával elüldözni a Zordon átkát Emmáról, de azt teljesen hasztalan. Emma azt mondja, fogadják el őt így, mert ez az igazi énje, de Killian persze hajthatatlan. Aztán ott van Regina vívódása, aki minden áron szeretne végre jó lenni, és tovább lendülni a múltján és igazán jól csinálja, lassan kezdjük elhinni, hogy belőle lehet a következő Megmentő. A rész vége pedig csak rádob egy lapáttal Rumple (Robert Carlyle) monológjával, mely arról szól, hogy a sötét nagyurakat eddig mindig visszatartották a szeretteik, az érzelmeik, de Emma talán most mindezt eltüntetheti az útból, és megszülethet az igazi sötét Úrnő. Mondanom sem kell, elég hátborzongató belegondolni, de remélem, csak kitalálnak valami megoldást.
Ha már megoldás, szóljunk néhány szót azokról a momentumokról, amik kicsit sántítanak. A rész fő gonosza, egy Fúria lény, aki elrabolja Robint és mindkét problémám ebből adódik. Egyrészt, miért kell megmenteni állandóan szegény Robint? Mostanság csak az erőtlen, megmentésre váró szűz szerpetét tölti be. Ezt azonban sajnos nem lehet elkerülni, ugyanis Reginánál Henry mellett Robin az egyedüli, aki számít neki, így persze, hogy mindig őt viszi el valaki, vagy kavar be, de lassan már unalmas lesz. A másik, ahogy a rész vége felé megmentik attól a lénytől, az valahogy úgy nézett ki, mint a Galaxis Őrzőiben. Megfogták egymás kezét és a szeretet páratlan erejével legyőzték a gonoszt… az ott sem volt jó, akkor — ami máshol nem volt menő, miért kellett áthozni?
Ezektől a dolgoktól eltekintve egyre csak fokozódik a fezsültség, amit nagyon szeretek. Húzzák a nézők agyát rendesen, és alig várjuk, hogy többet lássunk Emma gonosz énjéből, de pont úgy adagolják, hogy az továbbra is fenntartsa a nézők érdeklődését. Szóval ezért mindenképpen jár az ötös, de most már remélem jövő héten végre tényleg látunk valami epikusat. Csak győzzük kivárni.
