A múltkori Sherlock-film kitárgyalása után most újra belém bújt a kisördög, ami azt kiabálta folyton, hogy Agatha Christie – vagy legalábbis egy műve – kerüljön terítékre. Első körben kiütéses győzelemmel továbbjutott a Láthatatlan Kéz , amit én kortól, állagtól, médiumtól függetlenül imádok. Motorokat beizzítani, indul a kaland.
Nem tudom, mire számítottam, amikor a mozi terembe beültem, de biztosan nem erre. Mert ha már űrkatasztrófa-film, akkor legyen akció és dráma. Gondolhatnánk. Aztán jött egy merész Andy Weir és másképp gondolta, az ötletére pedig akadt vevő és rendező Ridley Scott személyében és összehoztak valami egészen rendkívülit.
A japánok sokféleképpen tudják ábrázolni a tinédzser lelki és jellemvilágot, ám ez valahogy a gyermeki részre annyira nem terjed ki. Ott vagy csak full cuki, full nebáncsvirág, esetleg hiperaktív, néhány esetben meg az őrült kategória illik rájuk a legjobban. Most az utóbbiból válogattam össze egy kis finom reggeli ébresztőnek.
By 
By 
