A Képlet valahol a sci-fi és a katasztrófafilmek határán mozog, ám pont ez a mozgás indukálta a film állandó viaskodását önmagával, és pontosan ez is lett a veszte.
1959-ben, Massachusettsben élő Lucinda Embry (Lara Robinson) remek ötlettel áll, az eljövendő millennium keretében: helyezzenek el időkapszulát, amelybe az iskola tanulói egenként küldenek valami szépet a jövőbeli iskola tanulóinak. Azonban Lucinda az ünnepség napján eltűnik, és sokkos állapotban kerül elő, furcsa számokról beszélve.
Ötven évvel később, 2009-ben felnyitják az időkapszulát, és a terveknek megfelelően iskolásokhoz kerülnek a korábbi rajzok. Caleb (Chandler Canterbury) kapta meg Lucinda raját, és egy véletlen folytán az apja, John Koestler professzor (Nicholas Cage) elrejtett számokat talál rajtuk, melyek már bekövetkezett katasztrófákat írják le, pontos időponttal, helyszínnel, és a halálos áldozatok számával. John kétkedve fogadja saját számításait, ám kollégája segítségével ráébred az igazságra, és miközben ő dolgozik, fiát egy idegen látogatja meg. John kutatásba kezd, és megtalálja Dianát (Rose Byrne), és lányát, Abbyt (Lara Robinson), akik talán magyarázattal szolgálhatnak, valójában azonban ők is csak keresik a válaszokat. Négyen összefogva haladnak előre a kijelölt úton, és minél több a válasz, a jövő annál félelmetesebb lehetőséget rejt magában.
A Képlet egy rendkívül lassan kibomló sci-fi, amit sajnos teletűzdeltek felesleges katasztrófajelenetekkel, így pont azt a mélabús hangulatot elvéve a filmtől, amivel igazán egyedivé válhatott volna. az alkotók igen okosan és mérsékelten adagolják az információt a számokkal és az idegenekkel kapcsolatban, a végeredmény pedig meghökkentő és merész. Talán ott hibáztak, hogy a koordinátákkal kapcsolatos számokra kissé nehézkesen jöttek rá hőseink – vagy én túlságosan hamar.
A színészeknek nem igazán volt sok dolguk, mivel a story önmagában megállta a helyét. Nicholas Cage hozta a mostanra már megszokott mélabús stílusát, nem tudott nagyot alkotni, de el kell ismerni, hogy az általa alakított professzor jellemében nem volt sok kiugrási lehetőség. A film szereplői nem kapnak kellő kibontakozási lehetőséget, és egy-két jellemvonáson kívül nem tudnak felmutatni semmit, mindenki skiccszerű, tetteik és reakcióik kiszámíthatóak.
A filmet totál feleslegesen teletűzdelték akciódús jelenetekkel, amik a maguk a megjósolt katasztrófák, és bár ezek látványosak, valójában nem tesznek hozzá a filmélményhez, és inkább ártanak a történetnek – megtörik a lassú ritmust, és utána elég nehéz visszaszokni.
A Képlettel is pontosan ugyanaz a probléma, mint oly sok remek alapötletű filmmel: az alkotók mindenbe belenyúltak, és nem tudták meghatározni azt az egy főkategóriát, ami mentén megvalósítják a mozit. És a kihagyott ziccerek fájnak a legjobban!
Szerző
