Fargo S02E06 – Rhinoceros

Kitört a háború, elérkezett a leszámolás ideje. Összecsap az eddig gyengének látszó rendfenntartás és a maffia. Már mindenki tud mindent, de Ed és Peggy még mindig a tudatlant játsszák, közben észre sem veszik, hogy a háború tétje az ő életük.

Ed börtönbe kerül, vagyis őrizetbe veszik, és őrzik is rendesen. Lou elbeszélget Eddel, Hank pedig Peggyvel, de mindketten tagadnak, pedig egyértelmű, hogy a titkuk már nem titok. A rendőrök újra és újra elmagyarázzák nekik, mint a kisgyerekeknek, hogy mi mindent tudnak, majdnem a legapróbb részletig, de ők képtelenek megérteni, hogy vége a bújócskának. Az egyetlen dolog, amit nem tud senki, az, hogy mi lett a holttesttel, de valószínűleg el tudták képzelni, mit csinálhatott vele egy hentes.

A házaspár még nem ébredt fel az álomból. Amikor Hank azt kérdezi Peggytől, hogy miért nem hívott segítséget, amikor elütötte Ryet, a nő azt válaszolja, hogy olyan volt, mint egy álom. Vajon az ufók delejezték meg? Ha nem is az ufók voltak, akkor sem hiszem el, hogy létezik ilyen szintű emberi naivitás. Ed pedig mintha nem is lenne önmaga, a darabolás már olyan természetes neki, mintha az egész élet egy hentesbolt lenne, a rendőrautó félhomályában pedig elég ijesztően mutat a kiüresedett tekintetű arca. Nyugodt és közönyös marad akkor is, amikor Lou szembesíti a tényekkel, sőt, még később is, amikor a maffia meg akarja ölni. Nem védekezik, nem mentegetőzik, nem taktikázik, még csak nem is pánikol.

A háttérszereplők közül ebben az epizódban is kiemelkedik egy: Karl, az autószerelő műhely tulajdonosa, aki eddig a kocsmában terjesztette az összeesküvés-elméleteket. Most őt is a rendőrségre hívják, de annyira részeg, hogy alig áll a lábán, és sajnos jogot érez arra, hogy a rendőrség helyett vagy ellen cselekedjen. Azt hiszi, hogy ő maga és Ed is megfigyelés alatt állnak, és biztosítja a hentest, hogy védeni fogja. Nem csak paranoid, hanem veszélyesnek tűnik, mert pontosan tudja, mit csinál. Nem választ oldalt, nincs se a törvénnyel, se ellene, és mivel a rendőröknél szabadabban, a maffiánál viszont szigorúbban veszi a törvényeket, ő képes a legjózanabb megoldást találni, mielőtt még kirobbanna a vérfürdő – miközben egyébként csatakrészeg.

Charlie is őrizetben van, és jófiú módjára hazatelefonál az apjának, hogy jöjjön érte. Csakhogy az ő apja Bear Gerhardt, aki egy egész kivégzőosztaggal érkezik a rendőrségre. Előtte még összeverekszik a bátyjával, amikor megtudja, hogy ő küldte Charlie-t Luverne-be. Szerencsére Floyd időben közbelép, hogy szétválassza a verekedő fiacskáit, akik aztán fülüket-farkukat behúzva engedelmeskednek neki: autóba ülnek, hogy megoldják a helyzetet Luverne-ben. Floyd hatalma többször vezet ilyen komikus helyzetekhez, de önmagában a karakter státuszában is van egyfajta komikum. Mert tényleg, ki más lehetne a tökéletes maffiavezér, mint a család összetartója, az anya, aki felé az elvárás az, hogy meleg és biztonságos otthont teremtsen? Kegyetlen vezető és szerető családfő egy személyben.

Simone az apja miatt beárulja az egész családot a rivális kansasieknek. A háttérben lehet, hogy áll valami konfliktus, Dodd személyiségéből következtetve erőszakos viselkedés lehet – ez megmagyarázná, miért viselkedik a lány prostiként, és miért tett utalást arra, hogy az apja bántalmazza az anyját. Simone nem találja a helyét ebben a férfivilágban, de kitörni sem tud belőle (a maffiából egy másik maffia karjaiba menekül), nem úgy, mint Floyd, aki szeretne belőle is vezetőt csinálni, mondván, hogy eljött az ő idejük. Simone viszont nem vezető típus, bár prostinak sem kellene lennie, de hát ilyen apai minta mellett nem csodálom, hogy ez lett.

A női szereplők történetei, vágyai és céljai egyébként nagyon különbözőek. Floyd az, aki előnnyé tud fordítani minden hátrányt, és az emberek komolyan is veszik. Ez persze azért is van, mert a férjét olyan pozícióban helyettesíti, amit nem lehet nem komolyan venni, másrészt viszont teljesen alkalmas a feladatra. Simone-nal még nem tudok mit kezdeni, szerintem ő a nőkről alkotott sztereotípiák elől menekül, és kudarcot vall – ha nem feleség lesz, akkor prosti. Peggyvel sem tudok mit kezdeni, ő egész egyszerűen nem elég önálló, hogy megvalósítsa a személyes álmait, és elhagyja a férjét, akit nem is szeret igazán. Lehet, hogy a 70-es évek végén egyedülálló nőként nem sok esélye lett volna az érvényesülésre, vagyis nem csak a gyengeség jele, hogy nem lép. A másik oldalon ott van a pozitív minta a feleségre, akinek ez a szerep valóban az önmegvalósítást jelenti – ez pedig Betsy, akit az apja és a férje támogat, és nem ural. Végül Noreen, a középiskolás lány képviseli valószínűleg a jövő generációt, aki állandóan olvas, tanul, és karriert építhet.