gotham-son-priest

Hogy a közismert kollégát idézzem: „Gordon felügyelő b@meg halhatatlan.”
Figyelem a cikk nyomokban Spoilert tartalmaz! Csak saját felelősséggel!

maxresdefault

Az előbbi kijelentés pedig olyan igaz, minthogy később Bruce Wayne (David Mazouz) Batman lesz. Gordon (Ben McKenzie) felügyelőt a kilencedik részben egy tucat bérgyilkos akarja kifilézni, de ő olyan fapofával gyűri le az összeset, hogy azt Saitama (One Puch Man) megirigyelné! Ráadásnak ráküldenek egy kannibál bérgyilkost, aki a kiszemelt áldozatai kisujjairól szopkodja le a húst desszertnek. Ezt a csávót már-már komikusan intézi el, de végül nem öli meg, ami nagy hiba, mert cserébe, hogy megkímélte az életét, szívszeretetből bele kostól az egyik járőr hölgy nyaki ütőerébe. Ettől Gordon Gömbhallá dagad, mert tudja, hogy Galavan (James Frain) keze van a dologban. A helyzetet tetézi, hogy a várost ellepték a csuklyás szerzetesek, aki kilenc kiszemelt áldozatot készülnek feláldozni a város megtisztításáért, az utolsó pedig nem más, mint Gotham fia. Galavan lassan el is ér a céljához, mivel a tárgyaláson az elrabolt ex polgármester mellette tanúskodik, így elengedik, Gordont viszont elrabolják és Galavan olyan színpadiasan veri szét, hogy nemhogy vicces —hanem igazából kabaré műsor volt. De, még mielőtt Gordont agyonverhetné a két korrupt rendőr, a felépült és bosszúvágytól fortyogó Pingvin (Robin Lord Taylor) megmenti, hogy Gordon elmondhassa neki, hol van Galavan. Az őrült azonban már Gotham fiának rezidenciáján készül kioltani annak életét.

Ben-McKenzie-in-Gotham21

Szóval ott tartottunk, hogy Gordon felügyelőt, a kis Tabitha Galavan (Jessica Lucas) ki szeretné nyíratni egy csoport full extrás bérgyilkossal. Mi ezzel a baj? Nem számoltak Gordon szuperképességével. Viccet félre téve (amit nem igazán tudok) bárkit ráküldenek Gordonra, ő szemrebbenés nélkül leszedi, az összeeset, és azon hisztériázik, vajon jó-e az, ha kinyírja a bűnűzőket. Nem azon kezd el meditálni, hogy úristen itt van egy hadseregnyi gyilkos, akik a fejemet akarják, nem, azon filózik, hogy ő megölheti – e őket. Azért ez az optimizmus még nekem is sok. Ettől a hozzáállástól pedig már jó pár rész óta az a hátsó hang van a fejemben, hogy „Gordon szürke hétköznapjai minimum két lövöldözés és három verekedéssel telnek, aztán hazamegy és alszik, mint a tej, közben pedig eszébe sem jut meghalni.” Mert, ahhoz, hogy ő meghalljon, egyszer eszébe kéne jutnia, de nem jut neki, mert ő inkább azon görcsöl, hogy golyót ereszthet – e kannibálok agyába ezzel átlépve egy vonalat.  Ezt ne vegyétek szidalmazásnak, ezzel is kifejezik, hogy Gordon már itt elkezdte a „sosem halok meg, mert én vagyok Szuperbajusz” titulus betöltését, — persze egyelőre bajusz nélkül.

gotham-s02e09

Egy másik szálon Edward Nygma (Cory Michael Smith) a testileg és lelkileg sebzett Pingvint pátyolgatja otthonában, abban a reményben, hogy a sorozatgyilkos maffiavezér majd betölti a kalauz szerepét abban a beteg világban, ahova repítette magát. Ám a depresszióba esett gyilkost nem egyszerű kizökkenteni, jó pár napi próbálkozás után azonban Nygmának még is sikerül felhergelnie, amikor felemlegeti az anyját, és azt mondja — hogy a legnagyobb gyengesége az anyja volt. Hogy annak az embernek, aki nem szeret senkit nincs veszíteni valója, így megállíthatatlan.  Mivel Pingvinnek az édesanyja volt az egyetlen, akit szeretett, így végül is egy ilyen emberré vált, erre rájőve pedig kikel az ágyból és miután a teste is meggyógyult, nincs más vágya, minthogy megfizessen Galavennek. Végre visszakapjuk azt a Pingvint, aki egy levegővel vágja le a saját embere kezét, vagy aki bűntudat nélkül kínoz meg bárkit. Már hiányzott.

GOTHAM: L-R: David Mazouz in the ÒRise of the Villains: The Son of GothamÓ episode of GOTHAM airing Monday, Nov. 23 (8:00-9:00 PM ET/PT) on FOX. ©2015 Fox Broadcasting Co. Cr: Jeff Neumann/ FOX

A harmadik szál az ifjú Bruce, aki azon mesterkedik, hogy kinyerni a szép Silverből (Natalie Alyn Lind), szülei gyilkosának nevét, amit Galavan kinyomozott. Azonban a dolog eléggé bonyolult, ugyanis Alfred nem igazán repes az ötlettől, és azt gondolja Bruce nem képes csellel kiszedni a lányból a szükséges információt. Mekkorát tévedett! Bruce, Selina (Camren Bicondova) segítségével olyan tervet eszel ki, ami nehogy a szerencsétlen szőkeséget a padlóra küldi, de a nézőket is. Bruce még csak gyerek, de a tízedik részben szinte egy az egyben megmutatkozik az, aki lesz, akivé válni fog. A fondorlatos, cselszövő detektívvé, aki az ujja köré csavarja a nőket. Hiszen, a legjobb hazudozók mindig az igazat mondják!

gotham-son-selina

Összegezve, a két epizód valami fenomenális volt. Gordon folyamatos túlélési jelenetei néha tényleg nagyon viccesek voltak, de ettől válik ő halál lazává, amit nagyon szeretünk itt a DC- nél. A környezet, a hangulat pedig még mindig, szinte azonnal behúz. Néha elgondolkozom, mikor süt ki Gothamban a nap? Mondjuk, amikor Jim Gordont éppen nem akarják megölni… az meg elég ritkán van.

 

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Hozzászólások

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .