Muppeték karácsonyi éneke (1992)

mcc1

Egy klasszikus történet, pár ismerős bábfigura, és egy érdekes, bájos, bár nem túl lehengerlő összhatás.

Nem hiszem, hogy a történet túl sok bemutatásra szorulna: Ebenezer Scrooge (Michael Caine) egy zsémbes, zsugori üzletember a viktoriánus Londonban, akit senki sem kedvel, és aki gyűlöli a karácsonyt. Ám szenteste meglátogatja halott üzlettársának – pontosabban, itt üzlettársainak – szelleme, akik figyelmeztetik, hogy az éjszaka folyamán három szellem fogja őt meglátogatni, hogy ők megtanítsák az ünnep lényegére, és hogy halála után ne legyen a saját viselkedése által kovácsolt láncok rabja. Az eltérés az eredetitől itt mindössze annyi, hogy a történetet a Charles Dickens szerepében díszelgő Gonzo, és Rizzo, a patkány narrálja, Bob Kratchitet Breki alakítja, Mrs. Kratchit nem más, mint Miss Röfi, és a legtöbb fontosabb szerepben is Muppetek tűnnek fel.

mcc3

Igazából nem is tudom, mit mondhatnék erről a filmről – mikor bevállaltam, hogy írok róla egy cikket, még jó ötletnek tűnt, hiszen a muppetesek dolgok valahogy mindig engem találnak meg, ám miután megnéztem, egyáltalán nem tolonganak a fejemben a vele kapcsolatos gondolatok.

A történetre kár is lenne sok sort pazarolni: az pontosan az, annyi és olyan, mint amilyennek lennie kell – A karácsonyi ének már olyan szinten része a nyugati kultúrának, és annyiféleképpen lett már feldolgozva, hogy szinte már beszélni sem lehet róla. Ez az adaptáció is szinte teljes mértékben Dickens eredeti történetét követi, és pár apró dolgot leszámítva (mint például hogy két Marley van, akiket a Muppet-történetekből ismert két, zsémbes öregúr alakít) igazából semmi érdemleges változtatás nem történt.

mcc4

Jó, persze, a szereplők több mint fele báb, és a jó Muppet-stílushoz hűen az emberi szereplőket cseppet sem zavarja, hogy életterüket bábfigurákkal osztják meg. Celeb cameókból viszont hiány van – Michael Caine-t leszámítva, aki amúgy zseniális, egy ismerősebb arc sem tűnik fel –, és az abszurditásból is kicsit vissza lett véve az alapmű kicsit sötét hangulata miatt – mert ott azért mégsem lehet nagyon viccelődni, mikor egy beteg kisgyerek közelgő haláláról van szó. Ettől függetlenül azonban ott van a humor, például Gonzo és Rizzo narrációjában (amiben Dickens eredeti sorai is feltűnnek), és egy-két helyen a nézőnek intézett kiszólások is feltűnnek, például akkor, mikor Samet, a sast emlékeztetni kell, hogy ő itt bizony angol, nem amerikai.

mcc2

A díszletek kellemesen színházi hangulatot keltenek, a jelmezek szépek, és a film egész minősége könnyűszerrel eléri az elvárt színvonalat – egyszerűbben szólva a film mindent hoz, amit hoznia kell, egy olyan adaptációt alkotva, amire büszkék lehetnek a készítők. Bár lehengerelnie nem sikerült, azért még meleg szívvel ajánlom ezt a mozit a karácsonyi bejglihez.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.