Grace Klinika (2005- ), hetedik évad

ga7.6

A sorozat hatodik szezonja igencsak traumatikus módon ért véget, és ennek megfelelően az alkotók a hetedik évad nagy részét ennek a traumának a feldolgozásának szentelték.

A kórházban történt lövöldözés mindenki életét megváltoztatta – az eset hatására Cristina úgy dönt, nem halogatja tovább a dolgot, hanem szűk, baráti körben – szigorúan felhajtás nélkül – hozzámegy Ownehez. Ám mindez csak a látszat – az incidens mélyebben érintette Cristinát, mint azt ő elsőre láttatni engedné, ám amint visszakerül a műtőbe, kiderül, milyen mély is valójában a pszichés seb. Cristinában ugyan PTSD alakult ki azt követően, hogy Gary Clark fegyvert fogott rá, amíg ő Dereket operálta, ami súlyos problémákat okoz szakmai életében, és végül arra sarkallja, hogy otthagyja a kórházat és egy időre pincérnőnek álljon Joe bárjában. Végül Derek az, aki segít neki túllépni ezen, így végül Cristina visszatérhet a sebészeti programba, hogy Teddy mellett tanulhasson.

ga7.1

Persze a lövöldözés Dereket sem hagyta érintetlenül – ő halál-közeli élményét azzal próbálja ellensúlyozni, hogy először is lemond vezetői posztjáról (azt Owen veszi át), majd rászokik a gyors, jóval a sebességhatár feletti vezetésre, ami miatt folyamatosan letartóztatják. Ez egészen addig megy, amíg egyszer Meredith inkább ott hagyja a rendőrségen – ott legalább nem eshet baja. Persze időközben Meredith-nek is megvannak a maga problémái – hónapokkal a lövöldözés után még mindig nem vallotta be Dereknek, hogy elvetélt, amikor pedig végül mégis megteszi ezt, és elmegy, hogy kivizsgáltassa magát, kiderül, hogy csak kis esélye van arra, hogy külső beavatkozás nélkül kihordjon egy egészséges babát – azonban hamarosan kiderül, hogy a hormonterápia viszont nem várt mellékhatásokkal jár.

Később Derek és Meredith energiáikat inkább kutatásba fektetik: miután tart attól, hogy feleségének is Alzheimerje lesz, Derek klinikai kutatásba kezd, amivel reményei szerint, ha meggyógyítani nem is, de legalább megállítani meg tudná a kórt, és kicsit ugyan vonakodva, de Meredith-t is beveszi a projektbe. A problémák azonban igazán csak akkor kezdődnek, mikor kiderül, hogy Dr. Webber felesége, Adele is Alzheimerben szenved – az asszonyt némileg kalandos úton felveszik a programba, ám amikor Meredith megtudja, hogy a tervek szerint Adele mindössze csak placebót kapna a tényleges gyógyszer helyett, belekavar a kutatásba, veszélybe sodorva mind magát a kutatást, az állását, és a magánéletét is.

ga7.4

Callie és Arizona kapcsolatát első ránézésre csak még jobban megerősítette a lövöldözés, ám amikor Arizona megnyer egy ösztöndíjat, amivel három évre Afrikába utazhatna, hogy ott segítsen beteg gyerekeknek, ez éket ver közéjük. Ugyanis az eredeti tervek szerint Callie is barátnőjével tartana, ám Arizona úgy érzi, Callie nem szívesen menne vele, így inkább szakít vele, és egyedül távozik Seattle-ből. Ennek nyomán Callie nagyobb magánéleti krízisen megy keresztül, aminek keretein belül Markkal is ismételten összefekszik. És bár Arizona nem sokkal később visszatér az Államokba, egy kicsit túl későn teszi ezt – Callie ugyanis teherbe esett.

A három szülő – Callie, Mark és Arizona – viszont úgy dönt, hárman képesek lesznek megbirkózni ezzel a terhességgel és az ez okozta furcsa helyzettel, így végül a baba még közelebb is hozza őket egymáshoz. A helyzet egyedüli szenvedő alanya végül Lexie lesz – aki időközben ismét összejött Markkal –, aki még mindig nem érzi készen magát arra, hogy gyereket neveljen, akkor meg pláne nem, ha ezt a gyereket pasi leszbikus kapcsolatban élő legjobb barátja szüli.

ga7.3

Azonban persze ez még nem a történetszál vége: Callie és Arizona ugyanis autóbalesetet szenved, amit ugyan az utóbb megúsz pár karcolással, a hathónapos terhes Callie majdnem belehal, kisbabája, Sofia pedig koraszülött lesz. Ez az esemény amúgy egy nagyon érdekes – ezt a jelzőt mindenki értelmezze a maga szájíze szerint – epizódnak adott utat: Callie tudata ugyanis kiszakad a testéből és követi összetört porhüvelyét, ahogy az orvosok próbálják megmenteni őt, mindeközben pedig néha dalra fakad, mint ahogy teszi azt a többi orvos is. Alaphelyzetben én szeretem a musicaleket – sőt, imádom őket –, és tényleg jó dalokat válogattak be ebbe az epizódba, de akkor is rettentő furcsa volt az egész a műtőben random dalolni kezdő orvosokkal, úgyhogy amondó vagyok, nem ez volt a legjobb ötlet a készítők részéről.

Mindeközben a többi orvos szerelmi élete is alakul: bár a szezon elején az átélt trauma miatt Bailey szakít Bennel, az évad közepe felé könnyed viszonyt kezd folytatni a jóképű Eli-jal (Daniel Sunjata), akivel végül lesüllyed a gyakornokok szintjére, és kipróbálja az ügyeleti szobát. Arizona utódjának, a mogorva és öntelt Dr. Robert Starknak (Peter MacNicol) megakad a szeme Aprilen, aki valamilyen szinten viszonozza is a férfi érzéseit. Az összetört szívű Lexie Jacksonnál talál vigasztalásra, míg Alex az új nőgyógyásszal, Dr. Lucy Fieldsszel (Rachael Taylor) kerül közelebbi kapcsolatba.

GREY'S ANATOMY - "I Will Survive" - Personal and work pressures are adding up and have Meredith visibly on edge, Owen conducts formal interviews for the Chief Resident position, Cristina grows increasingly defiant, Alex and Lucy's undefined relationship gets tested, and Jackson suddenly backs out of the Webber's diabetes trial, on "Grey's Anatomy," THURSDAY, MAY 12 (9:00-10:01 p.m., ET) on the ABC Television Network. (ABC/DANNY FELD) PATRICK DEMPSEY, ELLEN POMPEO, JESSICA CAPSHAW

Ám Alex történetszála nem ér ezzel véget: mivel a rezidensek erősen küzdenek a vezető rezidensi posztért, Alex is rendesen odateszi magát, és kitalálja, hogyha Arizona nem gyógyíthat árva afrikai gyerekeket az óceán túloldalán, hát majd ő odahozza a gyerekeket Seattle-be, nem csak segítve ezzel a rászorulókon, hanem jó pontokat is szerezve a főnöknél. Amit azonban ő sem tudhat előre, hogy ezzel a tettével akaratlanul megváltoztatja két orvos életét: Derek és Meredith ugyanis beleszeret az egyik kis árvába, Zolába, és úgy döntenek, örökbe fogadják a kislányt.

Mindezek után már csak egyetlen karakter maradt, akit még meg kell említenem: Teddy. A doktornő ugyanis igencsak érdekes helyzetbe kerül a szezonba – összesodorja a sors egy krónikus daganatos beteggel, Henryvel (Scott Foley), akinek kimerült a biztosítása, ezért ha nem szerez valahonnan újat, hamarosan meg fog halni. Teddy, mivel segíteni szeretne a férfinak, és amolyan úgyis mindegy-alapon, úgy dönt, hozzámegy Henryhez, biztosításhoz juttatva őt ezzel. Kapcsolatuk először csakis pénzügyi, ám lassan összebarátkoznak – Henry lesz Teddy legnagyobb pasizós partnere, aki előszortírozza neki a férfiakat –, majd végül Teddy ráébred, hogy végül csak beleszeretett férjébe.

ga7.5

Bár a hetedik szezon története igencsak szövevényes, és szép egyéni karakteríveket mutat be, a tényleges hangsúly mégiscsak a traumán való túllépésen van, és ennek megfelelően az alkotók számos szemszögből körbe is járják a lövöldözést és az azon való túllépést – méghozzá igencsak szépen. Úgyhogy igen, a hetedik évad is kap tőlem egy like-ot.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.