Watchaholicsos pályafutásom során nem kevés zs-kategóriás horrorfilmen átrágtam magam. Mindegyikben volt valami közös: pocsék volt. Viszont a Killer mermaidről nehéz eldönteni, hogy zs-kategóriás akar-e lenni, meg azt is, hogy egyáltalán jó-e. No, de lássuk, miről is van szó.
Két fiatal nő vakációra indul egy barátjukhoz. Ezen a ponton valami volt románc emlékét is próbálták felidézni a készítők, habár én személy szerint ezt teljesen feleslegesnek találtam – mivel semmit nem adott hozzá a történethez. Kelly (Kristina Klebe) és Lucy (Natalie Burn) hamarosan megismerkednek Bobannel (Dragan Micanovic) is, aki kirándulásra invitálja az egész kis csapatot. Kelly kifejezetten érdeklődik egy közeli sziget iránt, azonban egy idegen (Franco Nero) óva inti őket attól, hogy odamenjenek. Természetesen a jótevő tanácsát sutba dobva elmennek mindannyian a szigetre, ahol először egy fegyveres pasas veszi őket üldözőbe, majd hamarosan egy rejtélyes lányt is találnak, aki furcsa módon hipnózisba ejti a férfiakat, akik innentől képtelenek ellenállni neki.
Az egész film az első percekben valami iszonyú gazdag produkciónak tűnik, ugyanis a táj gyönyörű, akad itt yacht, gyönyörű nőt dögivel, tenger. Az egész ott kezdett bennem megkérdőjeleződni, amikor Kellyék a szigetre értek, ugyanis valami történt a kamerással. Semmi természetfelettire ne gondoljatok, csupán olyan szinten rossz lett a kameramunka innentől, hogy azt valószínűleg az általános iskolás öcsém is meg tudná oldani. Viszont ezek mellett feltűnően jól sikerült a sellőlány meganimálása, ugyanis arra nemigen tudok panaszt emelni. Kifejezetten szép, aprólékos munka. Na, és akkor döntse el az ember lánya, hogy most spórolni akartak, vagy nem…
A karakterek nem túl színesek. Átlagos harmincközeli nők és férfiak, szerelmi háromszög, csajozós helyi figura. Nemigen erőltette meg magát az író ezen a téren és a színészeknek sem volt különösebben nehéz dolga. A két öreg hapsi viszont nagyon tetszett, talán azért is, mert egész idő alatt ők azok, akikről a legtöbbet tudjuk meg. Nico, a jótevő ugyanis egészen fiatal korától elmeséli a történetét Kellynek, így hozzá a legkönnyebb közel kerülni. A sellők vonalán nagyon királynak találom, hogy a jó kis szirénes vonal lett megragadva a csábító énekkel, a rajjal és a többivel, viszont a film végére kissé befejezetlen maradt az egész – pontosan az előbbi oknál fogva. Úgy ért véget a film, hogy az ember még várná, hogy még mit fognak csinálni a sellők, és mit kezdenek majd ezzel az emberek. Még arra sem igazán lehet rájönni, hogy happy, vagy bad end.
Nem hiszem, hogy túl sokszor elő fogom venni még ezt a filmet, habár előfordulhat majd egyszer évek múltán. Amolyan egynek elment kategóriába tudom besuvasztani, mivel volt benne potenciál, amit végül nem sikerült teljes egészében kihasználni. Ugyanezt tudom annak is tanácsolni, aki esetleg lejátszóba helyezné: egyszer érdemes megnézni, többször nem.
Szerző
