The Walking Dead S06E10 – The Next World

Kicsit ugrottunk az időben a múlt heti epizód óta, így az eltelt minimum három hét alatt szépen és biztonságosan ismét helyreállhatott a világ Alexandriában. A mostani rész ugyan az elején viccesen indult, ám a srácok jócskán elszúrták a dolgot, miközben a nem túl komolynak tűnő szál vált katartikus jelenetsorrá.

The Walking Dead S06E10.1

Alexandria ismét biztonságos, a falak a helyükre kerültek, a város immáron sokkal jobban védett hely, állandó őrséggel, elbarikádozott bejárattal, azonban a készletek jócskán fogyóban vannak, így a portyák már a napi betevőt sem tudják biztosítani. Ennek érdekében Daryl és Rick is felfedezőútra indul, ám a korábbi hetek tendenciájával ellentétben ezúttal sikere koronázza útjukat. És nem csak élelmet találnak, hanem egy ismeretlen alakot, Jesust (Tom Payne), aki rendesen megszívatja a párost.

The Walking Dead S06E10.3

Spencer az őrségváltás után a fal közeli erdőben mászkál, ami szemet szúr Michonne-nak, így követi a férfit, aki azonban nem hajlandó elárulni célját.  Azonban ez a szintén kint lebzselő Enid és Carl (igazából csak Carl) segítségével kiderül, és ezzel Spencer számára is világossá válik a maga útja. Az igazán megható pillanatok azonban nem csak a falon kívül, hanem belül is folytatódnak.

Számomra felemás élményt nyújtott az epizód. Rick, Daryl és Jesus Benny Hill Show-ba illő játszmája az elején viccesnek tűnt, aztán átcsapott egy igazán ostoba és szánalmas próbálkozásba, aminek valódi katasztrófa lett a vége, tekintve, hogy otthon valóban megélhetési gondok vannak. Jesus egy igen érdekes karakternek tűnik, aki a negyvenperces epizódban nem egyszer okoz majd igazi meglepetést és komoly fejtörést, de ez nem írja felül Daryl megérzését, amit persze Rick semmibe vett – itt jegyzem meg, akármikor Rick előrelátott valamit, abból komoly baj sült ki!

The Walking Dead S06E10.4

A drámai szál most egyértelműen Spencerhez köthető, aki bár titkolódzott, és ez kissé zavarónak bizonyult, később kiderült, hogy nem rosszindulat vezette, hanem a puszta szeretet, és ez Michonne-t is meglágyította kissé. Az epizód végi jelent sor igen megdöbbentő pillanatokat szült, de valahogy a rend mégiscsak most ezzel állt helyre, és a világ egy sokkal jobb mederben folyhat tovább – mert vannak dolgok, amik megkérdőjelezhetetlenül működnek.

The Walking Dead S06E10.2

A felemás színvonalat nyújtó epizód az elején azonban igencsak viccesre sikeredett, Daryl és Denise pillanatai voltak talán a legédesebbek – ebből jöhetne sokkal több is a sorozatban, simán meg lehetne tartani vele a drámai hangulatot, mégis néha nevetnének a nézők is.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

1 hozzászólás

  1. Visszajelzés:The Walking Dead S06E11 – Knots Unite | Watchaholics

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..