Korábban azt hittem, hogy csak ilyen „százból egy” alapon lesznek olyan animesorozatok, amiknek egy epizódja az öt perces futamidőt sem hajlandó túllépni. jó példa erre a Pupa, az Orenchi és mai cikkünk tárgya is, a Danna ga nani wo itteiru ka wakaranai ken avagy imádom, hogy a sorozat címe hosszabb, mint egy részének a hossza.
A röpke két évados sorozat főhősei a fiatal házaspár Kaoru, valamint az ő férje, az kőkemény otaku Hajime. Az ő mindennapi életüket pezsdíti fel olykor Hajime crossdresser öccse, Mayotama, Kaoru enyhén védelmező ösztönökkel ellátott apja, Tadashi, valamint Kaoru két barátnője Rino és Tanaka. A mindennapi életet címszót pedig szó szerint kell érteni: az epizódokban minden téma feltűnik, amin egy átlag felnőttnek, vagy egy párnak túl kell esnie – úgy mint a munkakeresés, gyerekvállalás, közös programok. Valamint egy kérdés, ami végiglengi az egész sorozatot: tényleg van sorsszerű egymásra találás, vagy elég az, ha szeretik egymást és úgy tesznek meg mindent a kapcsolatukért?
A Danna ga nani wo itteiru ka wakaranai ken-nek minden rövidsége ellenére van ideje ezeket a dolgokat kifejteni, elsősorban Kaoru és Hajime szemszögéből: eleve az már érdekesnek számít, hogy ebben a kapcsolatban a nő az idősebb (nem vészesen sokkal persze), és jó ideig ő is a kenyérkereső a családban, hiszen drága férjura egy jófajta NEET, aki a lakást sem mindig hajlandó elhagyni. De persze a dolgozók élete sem könnyű, így hiába várja otthon Kaorut férje finom étellel (mivel a ő nem tud főzni), de a feszültés levezetése cigi és egy kis sör segítségével még előfordul. De persze egy leendő gyerek gondolatára hajlandó lemondani Kaoru ezekről a dolgokról – ha nem is könnyen, de már legalább a szándék megvan.
Bár ez az előző szövegbuborékban annyira nem jött le, de Hajime és Kaoru tipikusan egy olyan pár, akik bár normális körülmények között ég és föld, a különbözőségeik ellenére a szerelem feltétlen közöttük, és ami a legfontosabb, hogy képesek is tenni azért mindketten, hogy a kapcsolatuk ilyen legyen. Van, hogy mindketten lemondanak vagy megtanulnak valamit a másik kedvéért, de ezt úgy teszik, hogy saját magukat nem hazudtolják meg – röviden, ugyanazok az emberek maradnak, csak fejlődnek.
De, hogy ne csak komoly témáról essen szó: maga az anime, bár kissé parodisztikusan, de jól kezeli az otaku-lét dolgait, elsősorban Hajime által. Nagyon sok vicces beszólást, arcot és különféle sorozatokra tett utalás lelhető fel a sorozatban (személyes kedvencem a NGE-paródia), és maguk a karakterek is, nyilvánvaló koruk ellenére eléggé gyerekes stílusban vannak megrajzolva.
Aki szeretne egy új animét, de nincsen ideje a hosszabb sorozatokhoz, annak bátran tudom ezt a kis nyalánkságot ajánlani: vicces, aranyos, jó dolgokat mond ki és nagyon hamar a végére a lehet érni.
Szerző
One thought on “Az ember nem képes egyedül élni – Danna ga nani wo itteiru ka wakaranai ken”