Van abban valami végtelenül ironikus, hogy a szezon elején a showrunnerek borzalmas narratív lépésüket azzal magyarázták, hogy így akarják visszahozni a sorozat klasszikus hangulatát, erre most, mikor ez utóbbi konfliktus végre megoldódott, tök lazán, csont nélkül sikerült előásni az igazi Castle-feelinget.
Eheti áldozatunk egy olajfúró cég napenergia-szakértője, akit viszont törökországi kiküldetése folyamán kirúgtak, mivel túl sokat hiányzott a munkájából. Eme hiányzások oka hamar ki is derül: a férfi egy titkos ásatáson vett részt, ahol, a megtalált képek alapján, rábukkanhatott Salamon király sírkamrájára, aminek tartalmát az Államokba csempészhette – és valószínűleg a kincsekért ölték meg. Ám ha a helyzet így még nem lenne elég bonyolult, az egyik megtalált fotón az áldozat egy lámpást tart a kezében, amiből Castle rögvest azt a következtetést vonja le, hogy a gyilkos egy dzsinnivel végeztethette el a piszkos munkát – ami tévképzetét csak megerősíti egy névtelen, szőke nő, aki folyamatosan feltűnik, segít a nyomozásban, majd nyom nélkül eltűnik. Mindeközben Ryan mindjárt másodszorra is apuka lesz, Martha pedig azt várja fiától, hogy szerezze meg Oprah ajánlását a könyvéhez.
Először talán vessünk egy pillantást arra, hogy mitől is lesz igazán „klasszikus” egy Castle-epizód: van egy gyilkosság (ez alap), aminek van valami furcsa részlete, amitől Castle agya pörögni kezd, ami légből kapott elméletekhez vezet (szuperhősök, idegenek, átkok, stb.). Ezen a srácok jót derülnek, ugratják miatta kicsit Castle-t, miközben Kate úgy tesz, mintha mindjárt a falat kaparná, pedig valójában végtelenül élvezi az egészet. Mindezt olyan apró kis pillanatok szövik át, mint például: Rick és Alexis remek apa-lánya kapcsolatának bemutatása, cuki Caskett-pillanatok, Marthának nincs szégyenérzete, a srácok egymást szívatják, mire anyának (Beckettnek) kell rendet tennie.
És tudjátok mit? Ebben az epizódban ez mind egytől-egyig megvolt, és minden pillanatát imádtam!
Castle meg volt róla győződve, hogy egy dzsinnel van dolguk – aminek a léte elég kétes –, Martha megzavarta a pásztorórára készülő Kate-éket, Ryan és Espo azon tanakodtak, hogy mit kívánnának a dzsinntől, Alexis pátyolgatta az apját, és még sorolhatnám. Szóval a történetvezetés, a nyomozás lebonyolítása remek volt, és tényleg imádtam.
Ami magát az ügyet illeti, bevallom, csak második – gyors – megtekintésre esett le minden (mondjuk ebben az is közrejátszik, hogy először darabokban, a reggeli rohanás közepette néztem meg), viszont akkor minden gyönyörűen a helyére került. Az ügy hátterében egy nagyon is mostani, releváns probléma állt: az áldozat ásatását azért pénzelték, mert féltek, hogy a sírt előbb az ISIS fogja majd megtalálni (és külön szép mozzanat, hogy a végén direkt örültek neki, hogy a kincsek, tárgyi bizonyítékként, a tárgyalás végéig – ami évekig is tarthat – az Államokban maradnak). Ami mondjuk nekem kicsit sántított, az a gyilkos kiléte, mivel nem hiszem, hogy az a személy testileg képes lett volna elkövetni így (levágni az áldozat fejét) a gyilkosságot.
Ami a mellékszálakat illeti, ott nem szálltak az alkotók, de nincs is ezzel baj: volt pár cuki, házias Caskett jelenet, amiket átitatott a nyomozás (pl. otthon is arról beszéltek), plusz az elején ugye megjelent Martha, aki megint a könyvével jött. Ez a könyv-dolog már a múltkor is zavart, mert úgy lóg az egész a levegőben, de mivel megint előkerült a dolog, van egy olyan érzésem, hogy egy nagyobb szálat készítenek elő vele az alkotók.
Még egy fontos esemény volt az epizódban – kicsit spoiler, bocsi –, ez pedig Ryanék második gyerekének születése – ami pedig az egyetlen dolog volt, ami nem tetszett az epizódban. Először is az a bajom, hogy még a szezon első részében bejelentették, hogy jön a második baba, de Jennyt azóta sem láttuk – az pedig nem lehet erre kifogás, hogy nem tudnak egyeztetni a színésznővel, mivel ő Seamus Dever valódi felesége. És most is, a szülésnél az egyik legnagyobb hibát követték el: elmesélték, de meg nem mutatták. Vagyis Ryan kirohangált a folyosóra a hírekkel, de a valódi eseményeket – még az „utójátékot” sem – nem láthattuk. És a másik bajom: szegény nő az első gyerekét egy mentőautóban szülte, miközben azt hitte, mindjárt meghal a férje, miért nem lehet szegénynek egy problémamentes szülést engedélyezni? Szóval ja. De az örömködés cuki volt, főleg Rick és Kate párbeszéde.
Szóval bár volt egy-két gyenge pont, összességében imádtam-imádtam-imádtam az epizódot, és teljes őszinteséggel mondhatom: még sok ilyet kérünk!
Szerző
