Őszintén, háromszor is neki kellett esnem az Uzumaki névre hallgató újabb Junji Itou műremeknek, hogy valamennyit megértsek belőle. Ez a mű egyszerre bizarr, rém gusztustalan, de mégis kérdésekkel teli és a maga módján aranyos. Az esetleges spoilereket nem tudom majd elkerülni – azok miatt próbálkozni fogok, akik még nem találkoztak ezzel a mangával –, de essünk is neki az emberi csigákkal és önálló életet folytató hajkölteményekkel teli kis esti olvasmánynak.
Főhősnőnk Kirie egy átlagosnak tekinthető lány, akárcsak barátja Shuichi. Élnék is mindennapi kis életüket, ha egyik napról a másikra (de még így is nagyon lassan) érdekesebbnél érdekesebb dolgok kezdenek el történni kisvárosukban: egyre másra kerülnek elő csigák, vagy egyéb örvényszerű formák, Shuichi apja is teljesen a megszállottja lesz, akárcsak jó pár másik lakó. Később lányok halnak meg a szépségért, mániákus hajfonatok akarják bekebelezni a gazdájukat, majd a tetőpont előtt megjelennek az emberből lett csigák. És akkor szabadul el a spirális pokol…
Meg vagyok lőve ezzel a művel: hiába éreztem azt három olvasás után, hogy nagyjából értem a lényegét és az eléggé elvont, mögöttes mondandóját – valahogy mégis bennem motoszkál az, hogy még így is csak a felszínt kapargatom. A fejezetről-fejezetre adagolt információk a végkifejlet felé közeledve egyre inkább görbülnek el, kanyarodnak majd végül egyetlen hatalmas spirállá alakulva tűnik el a lényeg a szemem elől. Pedig az nem kevés része a mangának.
Elsőnek ott van Kirie és a család kapcsolata, aztán a lány és a kissé depresszív Shuichi kissé furcsa, de mégis őszinte szerelme – és emiatt külön bepipultam a mangakára – ami végül is örökké fog tartani, csak nem pont úgy, ahogy a két tini azt elképzelte. Nem tudom eldönteni, hogy hogyan jártak volna jobban: menekülnek és akkor később éri el őket a vég, vagy hogy ott maradtak és a végsőkig küzdöttek?
A főszereplők jók, a mellékszerelők közül inkább Kirie kisöccse az, aki még komolyabb szereppel fog rendelkezni a későbbiekben, a többiek meg arra valók, hogy az uzumaki erejét demonstrálják rajtuk. És ez a legszebb a mangában: az őrület lassú, de fokozatos bemutatása. Eleinte ugye senki sem figyel oda az intő jelekre, majd mikor már kezdik körvonalazódni az, hogy itt nagyon nagy bajok lesznek, akkor mindenki – jó kemotoxos légy módjára – rohan a saját életét féltve. Nem is sejtve, hogy pont ez volt az uzumaki (vagy angolosan a spiral) célja. Az egyetlenek akik szembemernek szállni ezzel a hatalommal azok Kirie és Shuichi.
Nem ez volt az első Junji Itou műven (kezdésnek egyből belenyúltam a Tomie-be), de a mai napig ez a legmeghatározóbb műve számomra. Igaz, hogy nem merít úgy a városi legendákból, mint a Mimi Ghost Stories – bár azért itt is vannak utalások – ennek ellenére egy nagyon jó pofont ad a társadalomnak. Teljesen mindegy milyen vagy normálisan, vész esetén bekapcsol az ösztön és csak magad bőrét félted.
Minden kedves mangát még elolvasni hajlandónak tudom ajánlani ezt a művet (horrorfanok előnyben), mert ijesztő, olykor kissé érthetetlen, de tanulságos és a maga módján, de szórakoztató is.
Szerző
