Ha valakinek nem volt elég a vasöklű, fekete harcosból, annak még nem kell lemondania róla. Tavaly elkészült a film folytatása, főszerepben továbbra is Thaddeussal, aki kemény ökleivel tovább gyepálja a népet – amikor épp nem kovács.
Thaddeust (RZA) ájultan találja meg egy bányász, Li Kung (Dustin Nguyen). Hazaviszi magához és a családjával befogadja őt. Thaddeust persze nem lusta embernek ismerjük, így hamar a kovácsműhelybe rohan, ahol még egy segédet is talál maga mellé és onnan osztja az észt. Erre azért van szükség, mert a bányászok elégedetlenkednek. A város ura, Ho (Carl Ng) mester nem igazán becsüli meg a bányászait, rossz felszerelést ad nekik, és ha engedetlenek, akkor halállal lakolnak. Így aztán gyakori a lázongás, az elégedetlenkedés. Végül betelik a pohár és Kung párbajra hívja Ho-t Ugyan az összetűzést elveszíti, viszont rájönnek, hogy a mester nem csak úgy bányásztatja a munkásait, hanem a közeli templom alatt levő forrást akarja elérni, amelyről egy régi legenda szól, miszerint nagyon erős chi van benne. Ho mesterkedéséről persze a templom szerzetesei mit sem sejtenek.
Thaddeus megmaradt ugyanannak a szerény csávónak, aki volt – és ez az, amit én annyira szeretek benne. Egy halál nyugis arc, akinek vasból van a keze és bárki fejét betöri vele. Habár azt nem mondanám, hogy ez a két film beülhet a Jackie Chan és Bruce Lee-filmek közé, de azért azt az értéket, amit közvetíteni akarnak ebben a műfajban, az megmaradt, Persze, ezúttal is kellett egy rakat gyönyörű, ázsiai lány is, hiszen azért ez a tipik amerikai módi és persze jó kis ütős bunyók. Mert hát lássuk be, a többségünk ezeket a filmeket a bunyóért nézi. Külön szórakoztató volt egyébként a kaszkadőrök névsorát böngészni, mivel a többségük ázsiai, akinek ki sem tudom mondani a nevét – de természetesen megpróbáltam. Amúgy ha valaki ki tudja őket mondani, az megoszthatná velem!
A zenével nagyon elégedetlen vagyok. Az a nagy helyzet, hogy a zene felét áthozták az elsőből – gondolom valami hangulatfokozónak, vagy nem tudom – a másik fele meg ezúttal is valami „egyedi”, pösze rap. Lehet, hogy azt hitték, hogy ettől keményebbnek tűnnek majd a csávók, de nem igazán működött az elképzelés, inkább csak illúzióromboló lett.
Külön imádtam, hogy a film egyik fontos figuráját, Zhangot Carl-Hiroyuki Tagawa játszotta, akit a Mortal Kombat Shang Tsungjaként láthattunk korábban, no meg persze még számos varakadős és/vagy ázsiai filmben. Az ő munkásságát különösen szeretem, mert első blikkre az ember mindig bedobná valami főgonosz szerepre, de ugyanennyire hiteles tudott lenni laza nagypapaként is. Azt hiszem, ezt hívják tehetségnek.
Ez a film sosem fogja beírni magát a történelemkönyvekbe, sem a filmtörténetbe. Ennek ellenére azért tökéletes kikapcsolódást tud nyújtani a bunyós filmek kedvelőinek – meg a nem kedvelőinek is. Könnyed, kissé buta, de kedves. Mondjuk a rocker arcok már lehet, hogy kevésbé fogják kedvelni ezt a jó kis selypítő, pösze rapzenét.
Szerző
