Bár a Tremors- ahová lépek, ott szörny terem nem tartozik a legjobban sikerült horrorvígjátékok közé, azt el kell ismerni, hogy egy méltán kultfilmként emlegetett darab. De nem is fecsérelek el több időt az olvasásból, csapjunk a drabálok közé.
A békés, ám cseppet sem népszerű Perfection Walley lakói meglehetősen kevesen vannak, és azok közül is kettő Valentine (Kevin Bacon) és Earl (Fred Ward) tervezik a minél előbbi elköltözést, amikor is a helyre gyakorlat céljából jövő fiatal kutatók érdekes földmozgásoknak lesznek tanui. Időközben persze történnek szokatlan halálesetek és megmagyarázatlan eltűnések, majd végül Val és Earl is szemtől-szájba találják magukat a “drabáloknak”
elkeresztelt, föld alatti, mindenevő óriás férgekkel. Ezeknek a lényeknek az étvágyuknál csak a tanulási készségük nagyobb, és a túlélőknek minden eszközüket be kell vetni ahhoz, hogy életben maradjanak – szerencsére a völgy megvan áldva egy militarista házaspárral, Gummerékkel, akik kirobbanó sikerrel veszik az akadályokat a lényekkel szemben.
Ez a film is azok közé a darabok közé tartozik, amit gyerekkoromban láttam, és akkor persze a frász kerülgetett tőle – hiszen ki nem ijedne meg egy olyan ellenféltől, amit nem lát, és normális körülmények között nem hall meg. Mai szemmel azonban belátom, hogy a Tremors cseppet sem ijesztő, sokkal inkább szórakoztató, amit két nagy gócpontnak köszönhet: az egyik részről ott van Val és Earl folytonos veszekedése és poénos élcelődései, másrészről meg ott vannak a már fentebb említett Burt (Michael Gross) és Heather Gummer (Reba McEntire), akiknek kérdés nélkül elfogadnám a pincéjüket, persze csak egy rendes drabál biztos átalakítás után.
Bár az író S.S. Wilson nem nyilatkozott pozitívan filmjét illetően kezdetben, nekem kisebb párbeszédi bakikat leszámítva nem okozott csalódást. A szereplők hozták a tőlük elvártat, egyedül Rhonda (Finn Carter) karakterével voltam kicsit bajba ugyanis a kutatói részét nem éreztem valami erős lábakon álló ténynek, és a film vége felé már biztos voltam abban, hogy csak azért tették be a filmbe, hogy Valnek legyen kivel kavarnia. Walter (Victor Wong) -nak egy jó megmozdulást köszönhetünk (végül is ő ad nevet a lényeknek) – persze aztán nemsokkal később ő is vacsora lesz. Az öreg Miguelt (Tony Genaro) azt hittem, hogy még a félidőben elvesztjük, de szerencsére kellemesen csalódtam.
Akárcsak a film fő gonoszaiban: a drabálok eleinte azért voltak igazán ijesztőek, mert nem tudhattuk mik is ők valójában. Mindig csak annyit láttunk, hogy a föld hullámszerűen megemelkedik és aztán, már le is csapott. Amikor meg feltűnnek teljes valójukban, akkor leesett az állam: egyrészt tapsoltam a szép (és hála az égnek nem borító hű) kialakításnak, másrészről annak is örültem, hogy nem agyatlan, buta lényekről van szó, hanem igazi, vérbeli vadászokról – akik, ha kell napokat is várnak az ételre, ha az olyan helyre menekül előlük, amin nem képesek átrágni magukat.
Nekem szép és egyben ijesztő emlékeket hozott elő a Tremors, ami lehet hogy nem a legjobban elkészített film a világon, de az is biztos, hogy hatalmas vétek kihagyni ezt az alkotást.
Szerző
2 thoughts on “Cseles lények a föld alól – Tremors: ahová lépek, ott szörny terem (1990)”