Huhú! Észrevettétek, hogy mindjárt vége eme csodás, lélekgyilkos hétnek? Jelzem, amúgy egész tűrhetően érzem magam, pedig most jön a neheze, a két hétvégi darabbal. Csodás, szombat esti példányunk pedig A Snowtown-is gyilkosságok, ami cseppet sem barátságos darab.
Elizabeth Harvey (Louise Harris) egy lepukkant városkában él agyerekeivel. Van egy pedofil pasija – ami természetesen elsőre fel se tűnik neki –, a környék is hasonlóan pocsék, a házától pedig azt várja a néző, hogy összedőljön. Minden akkor kezdődik, amikor az anya rájön, hogy kettyós a pasi. Mi más lenne erre a megoldás, mint hazahozni egy újat, Johnt (Daniel Henshall). A férfi mindenkinek szimpatikus. Jól bánik a gyerekekkel, különösen Jamie-vel (Lucas Pittaway), a szomszédok kedvelik és persze az asszonynak is jó támasza. Tök szép és idilli, vége lehetne a filmnek, de nincs. John ugyanis nem igazán tolerálja azt, ami a környéken megy, úgy dönt, „kitakarít” így hát a környékbeli rossz arcokat összeszedegeti és eltakarítja. És ezt most egészen barátságosan fogalmaztam meg.
Daniel Henshall egy remek választás volt John szerepére. Nem csak azért, mert tök jól hozza a karaktert – bár ez is hozzátartozik az igazsághoz –, de a tetejébe még szakállal is egy állati szimpatikus kölyökképe van, ami fokozza azt a hatást, hogy mindenki kedvelni akarja, mind a nézők, mind a szereplők. Mindezek mellett gondosan mentorálja Jamie-t, aki egyre lejjebb süllyed ebben az erőszakos bugyorban.
Jamie a másik nagyon lényeges karakter. Habár egyáltalán nem szereti azt a környezetet, amiben él, még kevésbé azt, ami történik körülötte, próbálja elviselni és túlélni. Kvázi békésen tűr mindent és senkinek sem árt, csak szenvedő alany. Ez az, amit John megtör és ezzel előbújik a fiúból a szörnyeteg, aminek a létezéséről még ő sem tudott. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy ráadásul tizenhat éves mindössze, ez eléggé ijesztő.
Nem kevésbé rémisztő a film modora sem. Mindent úgy tár a néző elé, mintha mi sem lenne természetesebb, mint hogy az ember összefogdossa a szemét szomszédjait és különös kegyetlenséggel kinyírja őket. A szomorú igazság az, hogy egyébként van, ahol ez valóban ilyen természetes és megtörténtek ilyesmik a múltban. Bár igazából a jelenben is szeretnek megtörténni, csak mi rendszerint nem tudunk róla. Ezt pedig a Snowtown elég keményen az ember arcába nyomja. Kivéve, hogyha legyintünk egyet, hogy ez csak egy film, ilyen velünk nem történhet. De van olyan, aki ennyire naiv?
Jelentem, a lelkiállapotom egyébiránt elég pocsék. Annyira persze nem megterhelő, mint ha napi három ilyen filmet néznék, de mondjuk úgy, hogy nincs túl jó alaphangulatom már. A Snowtown-i gyilkosságokat viszont ne hagyjátok ki, mert remek film és nagyon tanulságos.
Szerző
