Az agymenés legfelsőbb foka – Brickleberry

Bár imádom a sitcom sorozatokat, van kettő az animációs darabok között, amivel nem tudok dűlőre jutni. Az egyik az, ami mondani akarna valamit, de végül nem kezd vele komolyabban semmi lényegeset (Firka Villa), a másik meg semmit nem akar mutatni a túlzott sztereotípiákon kívül , nem is a legjobb darab – mégis képes jobban lekötni a nézőt, mint az animált valóságshow. Ez pedig a Brickleberry.

Brickleberry1

A három évadot megélő sorozat központi helyszíne a címben is megnevezett nemzeti park, amit teljesen inkompetens személyek tartanak “rendben”: a nőgyűlölő, félőrült és rasszista Woody, az alkoholista Ethel, az önbizalomhiányos Connie, a nyúl-üzemmódot folytató Denzel, a teljesen hasznavehetetlen Steve – valamint Malloy, a beszélő rasszista medvebocs. Ők felügyelik (vagy legtöbb esetben inkább tönkreteszik) parkuk törékeny egyensúlyát, minden
létező bűncselekményt elkövetnek, aztán persze ezek megússzák.

Brickleberry2

Azt hiszem nem nagyon kell ragoznom, hogy a Brickleberry miért is totál elmebaj: minden szereplőben a sok negatívum alatt rejlik némi jóság (igen, még Malloyban is fellelhető), de azt csak akkor hozzál elő a készítők, mielőtt egy másik személy átvágja a palánkon az adott pillanatban érzelgő karaktert. Semmi együttérzés, a kedvességnek csak minimális megnyilvánulásai lelhetők fel ebben a sorozatban, és még ezt a keveset is elfedi a tengernyi altesti illetve rasszista poén – és azt kell mondanom, hogy még ezek sikerültek a legjobbra a sorozatban.

Brickleberry5

Másik nagy hibája a Brickleberrynek, hogy mindennek és mindenkinek beszól, legyen az a tudomány, vallás, politika vagy csak szimpla emberi kérdések, de az összes próbálkozás olyannak tűnik, mint értelmet keresni az Alkonyatban: minden egyes epizód indít valamivel, amibe aztán látszólag nagyon belemegy, de a vég miatt olyan érzése támad a nézőnek, mintha húsz percig egy tenisz meccset nézett volna – semmi se történt voltaképpen. Az egyik jobbnak mondott részben például Woody isteni csodának tartja azt, amikor a park tava gyógyító erőre tesz szert, ám később kiderül, hogy minden csak a belekerült orvosi hulladék miatt történt. Remek pofon lenne mindkét felhozott félnek, ám egy halovány pofonnál erősebbet biztos nem kaptak. Mintha az alkotók gonoszkodni akartak volna minden kifigurázható dologgal South Park stílusban, végül azonban beijedtek és egy eléggé gyengécske
sorozatot alkottak, amiből csőstül jön a felnőtteknek szóló humor.

Brickleberry4

Sok mindent akartak, és ezzel a sok mindennel minimális dolgot műveltek az alkotók – és talán ez a legnagyobb probléma ezzel a sorozattal. Mindent akar , de amikor azok megvannak, nem kezd velük semmit, vagy rosszul használja ki őket. Pedig itt még lettek volna bővebb kitárgyalni valók: Woody kétes katonai múltja, Connie sanyarú gyerekkora, Malloy “emberségének” okai – de ezek éppen hogy csak pár poén vagy flashback erejéig látjuk és halljuk. Akik teljesen elszúrta sikerültek, azok Denzel és Steve. Denzel – mint afro-amerikai – természetesen a rasszista megnyilvánulások élő céltáblája, de maga az egész karakter ezekre épül, így nem lehet komolyan venni. Steve meg az életképtelenség mintapéldánya: szerencsétlen, nem képes semmit  normálisan megcsinálni és hát az egomán tendenciája is olykor-olykor a felszínre törnek. Az eddig kimaradt Ethel meg szimplán csak nem érdekes – van néhány jó felszólalása de azoknak meg ő maga mond ellent, így teljesen értelmét veszti az egész.

Nos, annyit mondhatok, ha másnak nem is, egy hétvégi agyzsibbasztásnak jó a Brickleberry,de aki egy értelmes és fogható mondanivalókkal rendelkező sitcomot keres, az inkább csapjon fel egy Family Guy-t, vagy South Parkot.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..