Óriási volt az öröm, mikor kiderült, a Red Hot Chili Peppers Magyarországra jön koncertezni. Szinte azonnal elkelt a jegyek nagy része, amiket nem a rajongók vittek el, azt felvásárolták jegyeladó weboldalak. Így nem is számítottunk rá, hogy mégis eljutunk erre a rendkívüli eseményre.
A barátom apukája egyik nap azzal lepett meg minket, hogy tudott jegyet szerezni a koncertre, és ezt kaptuk tőle a szülinapunkra, úgyhogy mondanom sem kell, nagyon örültünk neki. Sajnos ő azonban nagyon megbetegedett pont a koncert napján, úgyhogy Horát, a blog egyik íróját vittük magunkkal.
Hatalmas volt a tömeg, alig lehetett mozdulni a sok embertől, de azért szereztünk magunknak a sportarénában pár sört, Hora pedig még bandapólókat is beújított. Persze a pólókat azért elég drágán adták, de nagyon sokféle igényes design közül lehetett választani, továbbá kapható volt még pulcsi és fullcap is, úgyhogy kitettek magukért.
Elég sokat álltunk a sorban, ezért az előzenekart egyáltalán nem láttuk, de abból ítélve, ami kihallatszott belőle, nem lehetett rossz. Körülbelül fél tízkor érkeztek meg az est főszereplői, és azonnal be is indult a buli. Hatalmasat robbantottak a kezdőszámmal, a By the way-jel, és utána sem adtak lejjebb a hangulatból. Az elején a legismertebb slágereiket nyomatták, és olyan hangulatot tudtak varázsolni, hogy Horával a legfelső sorban az ülőhelyen is headbangelve táncoltunk.
A koncert közepe felé villantották meg az új dalaikat, és ezzekkel is taroltak. Nem ismerem olyan jól az új albumaikat, inkább a régieket szeretem, de a mostaniakon is találtam bőven olyan számokat, amik megtetszettek, és ezeket játszották is, aminek kifejezetten örültem. Amit pedig nem ismertem, azt ülve hallgattam, hogy kipihenjem a headbangelést.
Néha persze a tagoknak sem árt egy kis pihenés, amit felváltva tettek meg, amíg páran szusszantak egyet, valaki mindig szólózott, és ezek is nagyon ütősre sikerültek, mindegyikük állati tehetséges, jó volt látni, mire képesek a hangszerekkel.
A díszlet nem volt bonyolult, egysz
erű, érthető, jól látható és frappáns megoldást választottak, a fényjátékkal nagyon sokféle mintát tudtak létrehozni, ami remekül egészítette ki a szokásos kivetítős megoldást.
Ami a legjobban tetszett az egészben, hogy idejöttek, és úgy odatették magukat, ahogy csak tudták. Beleadtak apait-anyait a koncertbe, nem lazsálták el, tényleg olyan show-t csináltak egy picike, távoli ország sportarénájában, amit nem felejtenek el a nézők. Végig pörögtek, ugráltak, rengeteg energiát fektetve a színpadi jelenlétbe, és igazi bulihangulatot csaptak. Flea egyszer még ki is ment oldalra, letette a basszusgitárt és kézenjárva tért vissza. Óriási élmény volt, és mikor vége lett, alig akartam elhinni, hogy máris eltelt két teljes óra, annyira jól éreztem magam!
