thisisus1

Bevallom, először nagyon szkeptikusan álltam a sorozathoz – ugyan mi jót lehetne egy olyan sztoriból kihozni, ami mindössze csak annyira épül, hogy pár ember egy napon született? –, de aztán csak megnéztem az első részt, és, nem túlzok, padlót fogtam.

A Wikipedia szerint – kezdődik az intro – nagyjából tizennyolcmillió emberrel osztozunk a születésnapunkon, de arra nincs semmi bizonyíték, hogy ez bármiféle hatással lenne a személyiségünkre. Ezt bizonyítandó a sorozat négy nagyon különböző ember történetét mutatja be, akik éppen most töltik a harminchatot, és egy napon van a születésnapjuk. Jack (Milo Ventimiglia) éppen most várja feleségével, Maryvel (Mandy Moore) hármasikreik születését, és a szülés pont a férfi születésnapján indul be. Kevin (Justin Hartley) egy vacak szitkom felkapott sztárja, aki kezd egyre frusztráltabb lenni a munkája miatt, mert úgy érzi, tud ennél jobbat is. Ikertestvére, Kate (Chrissy Metz) kóros elhízással küzd, ám eldönti, hogy lefogy, és ezért elmegy egy segítőcsoportba. Randall (Sterling K. Brown) sikeres üzletember és boldog családapa, akit újszülöttként otthagytak egy tűzoltóállomás küszöbén, most azonban elhatározta, hogy megkeresi biológia apját. Ezek az emberek merőben különböznek egymástól, ám mégis van valami, ami összeköti őket.

thisisus2

Tulajdonképpen első ránézésre az ebben a sorozatban a csavar, hogy nincs benne csavar (azért mondom, hogy első ránézésre, mert valójában van benne csavar). Ehelyett a nagy erőssége, hogy, bár tulajdonképpen „egyszerű dráma” valós, és nagyon erős emberi történeteket mutat be. A karakterek mindegyike három dimenziós és fájdalmasan igazi – mindegyiküknek megvan a maga hibája, a maga küzdelme, de ezekkel úgy néznek szembe, hogy végig szimpatikusak maradnak.

Őszintén mondom, nincs olyan karakter a történetben, akivel az ember ne tudna együtt érezni, és ne kedvelné meg egyből. Jack és Mary a gyerekeik miatt aggódnak, miközben imádják egymást. Kevin élvezi a sikert, de nem hajlandó behódolni neki. Kate szenved a súlya miatt, de elhatározza, nem engedi, hogy a háj maga alá gyűrje. Randall szereti a családját, imádja örökbefogadó szüleit, de akkor is meg kel ismernie a biológiai apját is.

thisisus3

És hogy ezt még tovább tetézzük, a sorozat mindezt kolosszális párbeszédekkel adja át – Kevin és Kate beszélgetései nyersek és meghatóak, Randall imádnivaló a családjával, a jeleneteit az apjával egyszerűen tanítani kéne, a szülészorvos (Gerald McRaney) monológjától, amit Jacknek ad elő, pedig egyenesen lehidaltam. Ez a sorozat, vagy legalábbis a pilot, olyan mesterien van megírva, hogy esküszöm, én mér most adnék neki egy Emmyt. (Itt szeretném halkam megjegyezni, hogy az alkotó Dan Fogelman, aki anno a Galavant mögött is állt. No komment.)

Mondjuk ezért vannak aggályaim. A pilot igazán attól a csavartól lesz nagyszerű, amit most, a spoilerek miatt, nem árulhatok el. Így viszont fenn áll az a kérdés, hogy vajon miután lehullott a lepel erről a csavarról, vajon az írók képesek lesznek-e fenntartani a történet színvonalát? Mert persze, a jó karakterek és a megható, emberi történetek adottak, de akkor is rezeg a léc, ha arra gondol az ember, hogy ezt vajon meddig lehet húzni – mert én attól tartok, nem sokáig. Sőt, tulajdonképpen már a pilot maga annyira kerek, hogy lehet, az egész sztori jobban működött volna filmként.

thisisus4

De ettől függetlenül én a legjobbakat kívánom a szériának, mert már az első résszel képes volt valami nyerset és valósat letenni az asztalra, ami ha nem paradigmaváltó újdonság, de nagyon jó. Tudom, hogy még nagyon a szezon elején járunk, de számomra egyelőre ez a sorozat viszi a pálmát.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..