Ezen a héten sem kímélték az idegeinket az American Horror Story háza táján. A beszámolók folytatódnak – és természetesen egyre borzasztóbbak. Immáron nem csak Shelby gyötrődik, de az évad még csak az elején tart – így hát még sok mindent ki kell állniuk a szereplőknek.

ahsvi7

Shelbyt a múlt heti események után komoly kivizsgálásnak vetik alá, gondolván, hogy drogos. A teszt azonban azt mutatja, hogy a nő tiszta. Mindezt igazolandó, hamarosan Matt és Lee körül is furcsa dolgok kezdenek történni. Matt a rendőrségnél próbálkozik, azonban ők nem találnak semmit. Vele szemben Lee egyedül próbálja túlélni a dolgokat. Utóbbival csak az a nagy bökkenő, hogy mindennek részese a lánya is. Legalábbis egy darabig, ugyanis a kislányt igen hamar magához veszi az apja, gondolván, hogy Lee beszélte tele a gyerek fejét ijesztő dolgokkal.

Részemről annyira nem vagyok elégedett az epizóddal. Voltak furcsa rémképek, érdekes bizonyítékok. Ennek ellenére valamiért kifejezetten unatkoztam az egész rész alatt. Ez elég ritka, mivel az American Horror Story alapvetően egy elég izgalmas és akciódús sorozat. Persze még nyitva áll az a lehetőség, hogy ez most csak egy szükséges rossz volt.

ahsvi6

Ami viszont állati nyerő, az a két új karakter: a nővérkék. Két eszement nőszemély a kórházban, amiből nyilvánvalóan nem sülhet ki semmi jó, de mégis csak egyre kíváncsibbá teszi a nézőt, hogy meddig fognak elmenni. Persze, ehhez nem elég a jól megírt karakter – bár persze nem árt – kellenek hozzá a megfelelő színészek is. A beteg párost alakító Maya Berko és Kristen Rakes viszont igen jól helyt áll. Csinosak, mosolygósak és halálosak – pontosan, ahogy ennek lennie kell.

ahsvi5

Egyébiránt fontos megjegyeznem, hogy bár a múlt héten még reklamáltam, hogy miért Sarah Paulson játssza a fiatal Shelbyt, ez a véleményem kezd megváltozni. Habár láttuk már más szerepben is, de meg kell hagyni: Sarah-nak nagyon megy az ijedt, bántalmazott nő szerepe. Mindez persze nem jelenti, hogy Lily Rabe nem tehetséges, mindössze arról van szó, hogy Sarah kifejezetten az a karakterű nő, akinek ez annyira jól áll, hogy muszáj rá osztani.

Külön tetszik az új évadban, hogy a szereplők ezúttal egészen más szempontból nem normálisak. Mindegyikük eleve töréssel jelenik meg és még tisztában is vannak vele. Minderre jönnek még rá a szörnyűségek, amik körülveszik őket, ami nagy eséllyel rövid úton az őrületbe fogja keregetni mindegyikőjüket – bár még azért nem jósolgatok, de logikus lenne ez is. Az egyetlen normálisnak mondható szereplő eddig a kis Flora, Lee lánya, aki viszont a koránál fogva mindenre nagyon fogékony és kíváncsi. Így hát rengeteg a lehetőség, hogy hová fokozódjanak még az események.

ahsvi8

Kicsit most azért szájhúzva zárom a soraim, mert nem vagyok maradéktalanul elégedett. De még előttünk az egész évad, így nem szomorkodom. Lesz ez még jobb is bizonyára.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..