A csapat még mindig összeszedetlen vezetője nélkül, ráadásul még a seggüket is szétrúgja pár múltbéli szuperhős, de azért a Legendáknak sikerül ismét megmentenie a világot – vagy mégsem?
1942-ben még mindig Damoklész kardja lebeg a legendák feje felett, hiszen Rex azt tanácsolta nekik, hogy ne lépjenek be ebbe az időbe. Azonban még Rip vezetésével ezt megtették, és most, hogy ő is eltűnt, a csapat kezd kicsit szétesni. Ráadásul hiába értek el sikereket Einstein megvédésével, valami még mindig nem stimmel 1942-ben. Plusz felbukkan a Justice Society of America, a huszadik század szuperhősei, akik rosszalló szemel nézik a Legendák ténykedését.
Bár a „barátkozás” nem indult felhőtlenül, a két csapat a nagyobb jó érdekében mégis összefogott, és ennek keretében egy unoka találkozott hősével, míg valaki exoskeleton nélkül is hőssé vált, és még egy komoly vezetői hiba is kijavításra került.
Bevallom, az epizód egyik legnagyobb fénypontja nem az érzelmi katarzis okozta, hanem az, mikor a JSA iszonyatosan elverte a Legendákat, ami azért vicces, mivel mindenki szuperképességekkel rendelkezik, de a JSA tagjai tökéletes harmóniában és csapatszellemben dolgoztak, amire Rip csapata Rip nélkül nem igazán képes. Így hát új vezetőt választanak, vagyis Rex választ, amit mindenki elfogad, ám ő nem képes olyan ütemben gondolkozni vagy olyan taktikákat alkalmazni, mint azt egy ilyen csapat megkívánná.
Ezúttal hátrébb szorult a humor a Legends of Tomorrow-ban, hogy átadja a helyét komolyabb érzelmeknek, amiket könnyed stílusban sikerült átadni a közönségnek. Heywood találkozása Steellel nagyon felkavarta az állóvizet, Steel ugyanis szinte rá sem bírt nézni Heywoodra, aki ezt eleinte nem értette, míg végül Sarah felvilágosította kicsit a történészt – és ez az a pont, ahol igazán karakterépítővé vált a folyamat, mivel mindkét fél a végére kicsit megváltozott, fejlődött a beszélgetés után. Bár egy kicsit sajnálom, hogy ezúttal Rory nem kapott akkora szerepet, de így is elejtett egy-két mondatot, amik zseniálisak voltak.
Vixen megjelenése mindannyiunk szívét megdobogtatta, szerintem Maisie Richardson-Sellers remek munkát végez a hős megformálásakor, és ezt fokozzák még az írók, akik remek mondatokat adnak a szereplőnek. Vixen és Ray beszélgetése különösen érdekes volt hősökről és hősieséggről, két, szinte megfoghatatlan fogalomról, amik között mégis van egy árnyalatnyi különbség. Én nagyon várom Vixen további szereplését, és remélem a JSA többi tagjával is sokszor fogunk még találkozni, mert különbségeik a Legendákkal még jobbá teszik a sorozatot.
És természetesen az elmaradhatatlan cliffhangerrel ért véget az epizód (na, ilyenkor tépem kicsit a hajam), ami további kérdéseket vet fel: vajon tényleg ki lehet valakit törölni így, mi az a medál, és miért olyan fontos gyilkosunknak?
Szerző
