Nate felbukkanása a sorozatban nagyon jót tett neki, nem azért mert a srác annyira jópofa lenne (bár van benne potenciál), hanem mert általa végre belépett a történelem a széria életébe, aminek köszönhetően egy kissé zavarosnak tűnő epizód jött létre, de ez senkit se rettentsen el, az alkotók sebészi pontossággal tudták, hogy mi a szarkazmus, mi a múlt és mi a dráma a történetükben.
A csapat fog egy vészhívást, ami valószínűleg egy időkalóztól származik, és hogy ne okozzon galibát a múltban, utána indulnak, egyenesen az Észak és Dél háborújának kellős közepébe. Ráadásul a sérült időutazó egy jövőbeli vírust hozott magával, amitől a halottak, nos, nem maradnak többé halottak. Mick harc közben megsérül, őt a hajón Ray próbálja meg meggyógyítani, miközben Jax a meghalt fekete kém feladatát próbálja meg végrehajtani, Sara pedig azon dolgozik, hogy az Északiak seregét ne falják fel a zombik.
Bár első olvasatra szürreálisnak tűnik az epizód, valójában mégsem az, sőt, szerintem az évad legkiemelkedőbb darabja (ha nem a sorozaté). Jax és Martin beszélgetése az epizód elején fantasztikus, hiszen Jax bőrszíne ebben a korszakban finoman szólva is veszélybe sodorhatta őt – végre egy időutazós széria, ami kimeri ezt mondani. Sőt, nemcsak a rasszizmust, hanem a szexizmust is, ugyanakkor a csapattagok nem azért hozták ezeket fel, mert szerintük ez követendő, hanem mert ezek történelmi tények, és egy időutazónak ezeket minimum ismernie kell, és megfelelően alkalmazkodni. Az egészet azonban Jax oldotta fel egyetlen mondattal, amiben minden benne van.
De az alkotók még tovább mentek és az egész szörnyűséges korszakot bemutatták, – Martin szavaival élve, az emberiség egyik legnagyobb bűnét –, ráadásul nem kellett brutalitás hozzá, elég volt a körülmények bemutatása, zseniális színészek alakítása és egy dal. Jax és Amaya szemén keresztül láthattuk ezt a korszakot, méghozzá Martin magyarázatával. Ezt az epizódot tényleg át kell érezni.
Ugyanakkor megmaradt a kissé humoros felhang, hiszen bekerültek a képbe a zombik, akikkel tisztára, mintha a mostani filmes korszaknak akartak volna fricskát állítani, na, meg az olyan gyöngyszemeknek, mint az Abraham Lincoln a zombivadász. Megemelem a kalapom a széria készítőinek ötletessége, kreativitása és merészsége előtt!
A Legends of Tomorrow ismét szintet lépett, hiszen képes volt egyszerre véresen komoly, és véresen vicces is lenni, miközben a felszín alatt ott volt egy kemény és nem hétköznapi kritika. Ez pontosan az a történet, ahol érdemes a sorok között olvasni, ugyanakkor élvezni z adott pillanatot, még ha az könnyeket csal a szemünkbe.
Szerző
