30Y – Dicsőség, pulcsi, kecskék

Már hosszú ideje zajlik az új album beharangozása. Dalok, klipek, izgalmas grafikák surrantak elő a zenekar gyárából az ősz folyamán, míg végre eljutottunk a lemezbemutatóig. A 30Y új albuma, a Dicsőség Budapesten most szombaton, november 12-én debütált egy teltházas koncert keretében az Akvárium Klubban. Egy barátnőm születésnapi ajándéka volt, hogy elvittem erre a száz perces kis begubózásra a 30Y dallamai közé. De nem elég, hogy új lemez érkezett, a Beckek arra vetemedtek, hogy zenekaros kötött pulcsit dobtak a piacra, ha már tél van meg hó lesz és didergés. A farkasok csapatostul rátelepedtek a kedves türkiz fonalrengetegre és onnan üvöltik, hogy mi ne legyen.

Természetesen a bő másfél órás koncerten zömével régi számok hangzottak el a rajongók nagy örömére, akik már a zenekar színpadra lépése előtt rázendítettek egypár nótára, hátha így gyorsabban előcsalogathatják Beck Zolit és a többi zenészt. Ugyan az előcsalogatás nem volt teljes mértékben hatásos – egy zenészt, csakúgy, mint egy mágust nem lehet siettetni, de a koncert alaphangulatát megteremtette a családias énekelgetés (természetesen a lelkünket is kiüvöltve próbáltuk követni a dallamot, több-kevesebb sikerrel). Körüllengte a termet ez a kis boldogság, hogy itt bizony mindenki kívülről fújja a szövegeket, teljesen megőrül, ha meghallja az első akkordokat és boldogan mosolyog a mellette állóra két szél kergette kavics között. Lehet egyébként, hogy ez csak számomra volt különleges, mert még csak fesztiválok keretei között volt részem a 30Y-t élőben hallani és ott ugyebár nem csak a legfanatikusabb rajongók gyűlnek össze, hanem a véletlen által arra kergetett kóborlók is. Írhatnék cikornyás mondatokat a fénytechnikáról és a hangosításról, de nem cifráznám, rendben volt. Valahogy egyébként minden otthonossága ellenére az egész estére is ezt tudnám mondani. Volt már katartikusabb, de lehet, hogy csak irigylem a lányt, aki az első sorban puszit kapott Zozótól.

Az új dalok közül egyébként a legnépszerűbb már most az Elsőre, amihez klip is érkezett már és a zenekarra jellemző áthajlások, összehangzások, újra nekilódulások vidámítják az ember lelkét. Pormacskák ugyan nem nyávogtak, a közönség viszont fejből tudta az egészet, úgyhogy a cicák helyett is énekelték a szöveget. Az album nagyon szépen építkezik az élet különböző állomásait elénk vetítve, felidézve – ki hol tart épp. Nem mellőzi a kesernyés szájízt sem, ezt csak a dallamok enyhítik kissé, amik puhán ölelik körbe a szövegeket, ezzel oldva fel a szívünkben már megformálódó sós csöppeket. Ugyanakkor az is közös a számokban, hogy tele vannak kikacsintgatásokkal, például a Hatodik is, ami gyermekkori altatóink egyikét veszi alapul és annak szövegével, képeivel játszik. Nem félek, de azért kicsit sírni akarok. Zelk Zoltán mellett felrémlhet előttünk egy meghitt karácsonyeste dicsősége is, az angyalok orgonaszó mellett szálldosnak fölöttünk. A zenekar kísérletező kedvét nem csak a pulcsik jelzik, de az album végére biggyesztett Kislány, Város, Erdő című, szavak nélkül is sokatmondó dal.

Bár nem minden hangzott el a koncerten a Dicsőségből, a már jól ismert számok, mint az Egypár, a Városember vagy az Ül és vár megmelengették a közönség szívét, úgyhogy egyáltalán nem mondanám, hogy elégedetlen lehetnék. Szó, ami szó, még ráadást is kaptunk, viszont a Sötét van hiába szólt végtelenített verzióban, többször már nem jelent meg senki a színpadon. El kellett indulni.

Az ismerősök által csinosnak mondott asszony ha révbe ér, otthon ül, ha a koncert véget ér, ránk is hasonló sors vár (vagy lehet, hogy inkább fekszünk).

A képekért köszönet az Akvárium Klub fotósának, Szélig Károlynak!