Zsivány Egyes: Egy Star Wars Történet

„Az Erő velem van, és én egy vagyok az Erővel!”
Figyelem! A cikk erősen spoileres, csak saját felelősséggel!

Jyn Erso (Felicity jones) boldogan él szüleivel egy elszigetelt kis bolygón, elrejtőzve a Birodalom elől. Azonban édesapja az egyik legjobb mérnök tudós, aki valaha a Birodalmat szolgálta, így visszahurcolják, hogy fejezze be a művét, aminek sok-sok éve nekikezdett, a Halálcsillagot. Jyn sok évig magára marad, mikor is a Lázadók egy csapata kiszabadítja egy Birodalmi munkatáborból, hogy adjon információt az apjáról, illetve, hogy győzzön meg egy régi szövetségest, hogy segítsen Galen Erso (Mads Mikkelsen) nyomára bukkanni, mivel egyre biztosabbá válik, hogy a Birodalom kezében egy halálos, bolygópusztító fegyver lapul. Jyn feladata tehát megmenteni az édesapját, és alaposan beleköpni a Birodalom kavargó levesébe.

Nem voltak elvárásaim. Egyszerűen csak tudtam, hogy jó lesz, tudtam, hogy nekem ez tetszeni fog. Nem bármi áron, de tudtam, hogy az atmoszféra azonnal meg fog venni kilóra és ez is történt, miközben nem önt el mindent és mindenkit a klasszikus trilógia nosztalgiája, amitől sokan tartottak, főleg a hetedik rész után. Azt kell, mondjam a Zsivány Egyes annak ellenére, hogy két fő film közé ékelt törtnetet mesél el, valami elképesztő lett, valami, ami önmagában is letaglózó, tökéletesen illeszkedik a képbe, kiegészíti, bővíti és megmagyaráz nagyon sok mindent.

Persze bele tudok kötni pár dologba. Az egyik számomra szinte sokkoló jelenet, az Jedha városban történt, ahol elhangzik egy olyan, mondat, hogy: „Lődd a terroristát!”majd olyan fegyvereseket látunk, mint az Iszlám Állam katonái. Lehet, hogy csak a szinkron a hibás és nem is ezt mondták, de a ruha is eléggé egy bújtatottnak szánt, de igencsak egyértelmű utalás volt, amiket nem igen szeretek, főleg nem ilyen témákban, mert ez ennél picit bonyolultabb. Bánhattak volna ezzel a dologgal picit óvatosabban is! A másik, hogy rengeteg érdekes karakterrel találkoztunk, de csak pár információ derül ki róluk. Engem például borzasztóan érdekel a vak harcos és társának története. Miért törődik annyira vak barátjával? Milyen kapocs van köztük? Aztán, mi volt a dezertált pilóta motivációja, mi történt vele, ami miatt fogta magát és lelépett? Saw Gerrera (Forest Whitaker) karakteréről nem is beszélve. Róla már többet tudunk, hogy ő nevelte sokáig Jynt, de hogyan is néz ki az ő szervezete, mitől olyan hírhedt és félt, a felett úgy elsiklik a cselekmény.  A két főbb karakterről Jynről és Cassianró (Diego Lunal) picit többet tudunk, de nem fájt volna még egy csipetnyivel több, főleg Cassian érdekelt.  Az pedig külön vicces, hogy az új robotról, K- 2-ról többet tudunk meg, mint mondjuk a pilótáról, vagy az imént említett vak, harcos párosról, miközben ők hús vér emberek. K-2 hozza a maga kötelező vicces elemeit, amikor sokszor jól el vannak találva, és mert voltaképp ő a harmadik, majdnem főszereplő, már-már olyanná válik, mint egy ember, főleg a végén. A lényeg, hogy míg a nagy egész tekintetében sok mindent megmagyarázott, karaktereiben ezer és ezer megválaszolatlan kérdést hagyott, és az a szomorú, hogy ezekre már nem is kapunk választ.

Ezeket leszámítva nem is tudom, hol kezdjem dicshimnuszt. A látvány elképesztő, olyan eposzi ütközet van a végén, mind az űrben, mind a földön, hogy csak kapkodjuk a fejünket. Végre a Lázadók előbújnak a kagylóhéjból és hasonló csatát láthatunk, mint mondjuk egy durvább Clone Wars sorozat egyik részében, szemet gyönyörködtető volt!  A dráma nő nő nő és robban, a karakterek szerethetők és mivel hullnak, mint a legyek, ez kérem szépen olyan volt, mint a Trónok Harca összes egy filmbe sűrítve. Sokat adnak, sokat elvesznek, édes keserű az egész, mégis nemes a cél és ettől dicsőséges a vég.

 Sok helyen azt olvasni, hogy az eleje nem volt annyira izgalmas, engem mégis lekötött minden perce. Úgy éreztem minden kis információmorzsa, plusz hely, új fajok felfedezése, csillapítja az univerzum iránti kíváncsiságomat. Jobban beleláttunk, hol is szúrta el a Birodalom, mennyire csapongó a Lázadás, de látjuk, hogy hol van az ereje, és hogy végül mitől is vált sikeressé. Egyszer sem éreztem, hogy ez egy átvezető, vagy, hogy két film közötti kitöltés, azt éreztem, hogy egy háborús drámát látok, ahol elképesztő magas a tét, amit persze jól ismerünk, tudjuk hová tart az egész, és minden eltelt perccel biztosabb, hogy hősi halál fogja zárni a küldetést, de ez így volt helyénvaló. Végre egy film, ami mert tökös lenni és bevállalta a veszteségeket, felvállalta, hogy teljesen reménytelen az egész, de a karakterek gondolkodás nélkül mégis megteszik amit meg kell. És itt érkezek el az egyik legérdekesebb momentumhoz, hogy is a Lázadókon belül vannak a lázadók. Egy sor olyan katona, akik hasonló bűnökkel élik a napjaikat, mint amiket a Birodalom követett el. Gyilkolás, kínzás, sorolhatnám. Ők úgy döntöttek, hogy névtelen hősök lesznek, akik egy picike kis reményért a biztos halálba vetik magukat, így vezekelve.

Az egész film szimbolikája, lelke rettentő összetett volt számomra, de nem bonyolult. Egy másik kedvenc jelenetem amikor Jyn újra találkozik az édesapjával. A családi dráma mindig is a Star Wars névjegye volt, de itt most nem volt „Barátok Közt” stílus. Kőkeményen beleláttunk tragikus emberi sorsokba, hogy mit művel családokkal, barátokkal, bajtársakkal a háború. Ez a film legnagyobb erőssége, hogy egy nagyon picit háttérbe teszi a misztikumot a Jediket és megmutatja a véres valóságot, ahol sok élet vész oda, áldozatok születnek, jó és rossz döntések.  Ugyanakkor ez egy picit zavaró kis gyengeség is volt. Az egyetlen kapocs az Erővel Chirrut Îmwe ( Donnie Yen) a vak harcos volt, aki mint egy mantra mondogatta, hogy az Erő vele van. Nem tudtuk eldönteni, hogy most csak érzi az Erőt, használja is, vagy szimplán csak hisz benne.  Ez kissé összezavart, miközben egy plusz árnyalatot adott az Erő misztikumának. Ebben a filmben az Erő inkább egy vallás volt, már szinte egy legenda, amit csak kevesen ismernek el valósnak.

Az elején említettem, hogy nem önt el mindent a nosztalgia, csak annyira amennyire kell, amitől Star Wars egy Star Wars film. Újra láttunk lépegetőket, végre olyan minőségben, ahogyan azt kell, volt két lábon járó tank (aka csibetank), volt egy C-3POés R2- D2 cameo, volt Organa szenátor, és ami nekem hab a tortán az Tarkin kormányzó Peter Cushing arcával, CGI-al megteremtve, ami meglepő, de nem volt zavaró. Kellett egy fél perc mire felmértem, hogy ez biztos nem az eredeti színész, mivel egyrészt tudtam, hogy elhunyt, másrészt látszott rajta a turpisság, de zseniálisan lett megoldva, a végén szereplő Leiáról már nem is beszélve.  És, ha már a vég.  Darth Vader előmászott a kis befőttjéből, hörgött egy párat és olyan négy perces húsdaráló jelenetet villantott, hogy tátott szájjal beleolvad az ember a mozi székbe. Komolyan, arra a pár percre a hangulat átmegy egy nagyon ijesztő horrorfilmbe, mert a katonák, akiket lemészárol, nem tudnak kijutni abból a helyiségből. Úgy kaszabol le mindenkit, akit csak ér, ahogy még nem láttuk. Végre itt a válasz miért retteg a galaxis kedvenc szörcsögő vödrünktől. Pontosan ezért! Mert egy húsdaráló. Arról nem is beszélve, hogy végre láttuk igazán pusztítani, a Halálcsillagot, nem csak egy odaanimált robbanást, hanem a mindent elsöprő pusztítást, pedig csak városokon próbálgatták, hogyan is néz ki, de végre éreztük, hogy ennek a fegyvernek tényleg hatalmas ereje van, és nem csak üres fenyegetés.

A vége felé ejtenék egy szót az ügyeletes új Birodalmi főgenyóról  Orson Krennic-ről (Ben Mendelsohn) Kylo Rent azzal csúfolják, hogy még a nagyapjánál is hisztisebb, (pedig az már nagy szó) hogy ő a galaxis új Disney hercegnője satöbbi. Hatalmas tévedés! Krennic, akkora, világűrre szóló hisztit vág le Tarkin meg Vader előtt, mint egy kislány, aki nem kapott kiskutyát karácsonyra.  Felháborodása persze jogos, azért vernyog, mert elveszik tőle, amiért dolgozott, de ahogy előadja magát, az minden Kylo Ren, sőt még Anakin hisztijeit is űbereli, szóval ne tessék Kylot bántani ezentúl, mert átvette a címét az új hisztikirálynő. Kissé komolyabban szólva, céltudatos ember ő, kegyetlen, zsarnoki, és látszott, hogy hisz a Birodalomban, hogy itt bizony ez a rendszer fog helyreállítani mindent a világban, miközben nem túl visszafogottan talpnyaló is, amiért meg is kapja a kiérdemelt nyakmasszázsát a Nagyúrtól. Azonban pontosan az előbb említett kirohanásai miatt, nem éppen a legbefolyásosabb, vagy leginkább tisztelt vezetők közé sorolják. Én például még mindig jobban tartok, és összébb húzom magam CGI Tarkin jelenlétében, mint Krennic ordibálásaitól.

A színészi játék viszont kifogástalan. Kicsit keveset szerepel de Mads Mikkelsen Kaecilius után olyan hiteles apát játszik, hogy rá se ismertem. Érzelmes, hihető. Felicity Jones és Diego Luna jól hozzák a vívódó, de erős, talpraesett, és lassan de biztosan egymástól függő párost. A sokat emlegetett Donnie Yen pedig személyes kedvencem, mint az Erő őre és hirdetője, aki a legszorultabb helyzet közepette a saját fogyatékosságán képes viccelődni. Bölcsességet tudott sugározni, miközben éreztette a helyzet komolyságát.

Egy utolsó szó a magyar szinkronról. Nekem elsőre nagyon furcsa volt Markovics Tamás, mint Cassian, mert Karácsonyi Zoltánra számítottam az előzetesek alapján, akit megszoktam, de az eredetit hallgatva szinte teljesen ugyan az. Viszont Jyn hangját az előzetesekben jobban eltalálták, nekem Bogdányi Titanilla hangja túl magas volt hozzá. A többieket szépen megérezték, még az elhunyt karakterekét is, mint Vader új hangja Horányi László. Hollósi Frigyest nehezen lehet pótolni, de már az jó, ha nem idegesítő az új hang. Nehéz új jót találni. Galbenisz Tomasz is furcsa volt 3PO-nak, de elment szódával, főleg arra az egyetlen árva mondatra.

Összegezve: Elképesztő látvány, zseniális színészgárda, ismételten fülbemászó a zene pedig nem a mester írta, jó karakterek, de kissé kidolgozatlanok, ugyanakkor tudunk értük izgulni, hamar megszerethetők, ezért is keserédes az elvesztésük. Feszült dráma, melyet tökéletesen felerősít a háborús hangulat kiemelése. Az Erő misztikumának Erősítése tökéletesen passzolt ehhez a filmhez. Epikus csaták sok – sok Star Wars klasszikus elemmel spékelve, de nem mélyedünk el a nosztalgia mocsárban. Úgy érzem, kezdik kapiskálni az egyensúlyt, újítás és a régi hangulat felidézése között, ez pedig csak egy dolgot jelenthet, valami elképesztően szenzációs nyolcadik részt!

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

1 hozzászólás

  1. Visszajelzés:Folytatása következik | Watchaholics

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.