Doctor Who S07E06 – The Snowmen

Karácsony alkalmával, illetve az új részre várván úgy gondoltam, érdemes lenne elővenni a korábbi Doctor Who különkiadásokat, már csak a hangulatuk miatt is. Múltkor már írtam a legutóbbi ünnepi részről, ám szerettem volna több epizódot is górcső alá vetni. Tanakodtam egy darabig, hogy ezúttal melyikről írjak, és a választásom végül a The Snowmenre esett. Számomra eddig ez a rész viszi a pálmát, a River Songossal egyetemben – hozza a tipikus karácsonyi fílinget, benne van a kedvenc útitársam, a szívemhez igencsak közel álló Viktoriánus korban játszódik, és gonoszan vigyorgó, ám mégis cuki hóembereket is látni benne.

Az epizód elején egy reményvesztett, elzárkózó Doktorral (Matt Smith) találkozunk, aki Amy (Karen Gillan) és Rory (Arthur Darvill) elvesztése után visszavonult a felhők közé, a kíváncsiskodókat pedig a Paternoster Gang, vagyis Jenny Flint (Catrin Stewart), Madam Vastra (Neve McIntosh) és Strax (Dan Starkey) tarta távol a TARDIS-tól. A Doki azonban nem nyugodhat sokáig, ugyanis egy talpraesett nevelőnő, Clara Oswin Oswald (Jenna Coleman) valamint a városban fel-felbukkanó, furcsa hóemberek felkeltik az érdeklődését. A vonakodó Doktor eleinte természetesen egyedül szeretne az ügy végére járni, ám Clara kitartóbbnak és hasznosabbnak bizonyul, mint azt az időutazó először gondolta volna.

Hogy miért pont a The Snowmen jelenti számomra a nagybetűs Különkiadást? Egyrészt azért, mert nagyon szépen megteremti az igazi karácsonyi hangulatot: a hófödte Viktoriánus London az enyhe komorsága ellenére is lélegzetelállítóan gyönyörű, ráadásul a Doki és társai gonosz hóemberekkel találják szembe magukat. Mindemellett az epizód egyik fő témája is abszolút az ünnephez illő, ugyanis figyelemmel kísérhetjük, miként tér vissza régi önmagához a Doktor és adja át újra szívét-lelkét a kalandnak és a világ megmentésének. A The Snowmen tökéletesen tölti be az Amy és Rory elvesztése után keletkezett űrt is, amiben nagy szerepe van az új útitársnak, Clarának, aki rátermettségével és kíváncsi természetével hamar belopja magát a nézők szívébe.

Az egyetlen negatívum, amit fel lehet ennek a résznek róni, az a főellenség cselekményszálának kihasználatlansága. Dr. Simeon (Richard E. Grant), és főleg a Nagy Intelligencia (Sir Ian McKellen) csak a sztori utolsó negyedében kapnak teret, előtte csak egy-egy rövid jelenet erejéig tűnnek fel. Ez a megoldás valamilyen szinten érthető, hiszen a fő fókuszban mégiscsak a Doktor és Clara találkozása áll, ám így a főgonosz-szál szinte totálisan eltörpül mellette. Nagy kár érte, hiszen a színészek azért odatették magukat – még úgy is, hogy Sir McKellennek ezúttal csak a hangját halljuk.

A fenti negatívumokat leszámítva azonban a The Snowmen egy kalandos és élvezhető epizód, ami bő egyórásra sikeredett és nem mellesleg remek kiindulópontja a hetedik évad második felében kibontakozó Clara-misztériának. A legújabb ünnepi különkiadásra pedig már csak két napot kell várni!

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

2 hozzászólás

  1. Visszajelzés:Rekviem egy Farkasért – Logan (2017) | Watchaholics

  2. Visszajelzés:Doctor Who S09E15 – The Return Of Doctor Mysterio | Watchaholics

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.