Bár párszor kuncogtam egy jót, és volt egy kifejezetten megható jelenet, az epizód összességében elég laposra sikeredett.
A banda először találkozik az új évben, és megosztják egymással, hogyan is töltötték az ünnepeket: Sheldon és Amy Texasba utazott Sheldon anyjához, akinek be kellett vallaniuk, hogy együtt élnek, ami persze konfliktushoz vezetett, csak nem éppen olyanhoz, amire először számítottak. Bernadette és Howard főleg a babával küzdött, amit megnehezített az, hogy Bernadette úgy érezte, nem elég jó anya. Mindeközben Leonardnak és Pennynek egy „vágd magad” fenyőfával gyűlt meg a baja.
Őszintén szólva a legnagyobb baj az epizóddal a szerkezete volt: a srácok lassan összegyűlve – Bernie-ék csak a rész felénél tűntek fel – adták elő egymásnak lassan, vontatottan, sokszor ismételve a dolgokat, hogy mi is történt velük, amit a néző flashbackek formájában lát. Emiatt a történet statikus és sokszor szájbarágós, és úgy alles zusammen erőltetett, mintha a készítők kifogytak volna az ötletekből.
Pedig a srácok kis magántörténetei egyáltalán nem voltak rosszak. Sheldon és Amy szála egyfelől szépen rájátszott a Sheldon anyja által behozott „bigott keresztény”-motívumra, ami mindig nyerő, másfelől pedig érdekes érzelmi doglokat hozott fel, amik remekül betaláltak. Sheldon viselkedése kellően excentrikus, Amy jól kezelte a helyzetet, a „vicces üdítő” pedig egyenesen zseniális. Nem is csoda, hogy gyakorlatilag ez a szál vitte el az epizód felét.
Ezzel ellentétben Penny és Leonard sztorija sokkal gyengébb volt – pedig nem kellett volna annak lennie. Itt a központi konfliktus az volt, hogy a srácok maguk akartak fenyőfát vágni, ami persze borzalmasan sült, és jól összevesztek rajta. Ez a szám még működött is volna, jól ki lehetett volna dolgozni, csakhogy időhiány miatt csak villanásokat láttunk belőle, amik ugyan viccesek voltak, kevésnek bizonyultak ahhoz, hogy rendesen eladják a sztorit. Ha több játékidőt kap ez a szál, ha jobban ki lett volna dolgozva, sokkal nagyobbat üt.
Howardék történetszála végeredményében a kettő közé esett. Nem kicsit erőltetett volt, ahogy bemutatták az új Wolowitz-família mindennapjait – bár nem hiteltelen, hogy Bernie ennyire kivolt érzelmileg, azért folyamatosan azt nézni és hallgatni, ahogy sír kicsit sok volt a számomra – és még csak nagyon vicces sem volt. Ezzel ellentétben azonban azt nagyon eltalálták a készítők, ahogy Raj és Stuart – akarom mondani Tűzvolte és Poppins – beilleszkedett ebbe az új dinamikába. Ráadásul ez a szál hozta az epizód, és talán az egész évad eddigi legmeghatóbb jelenetét: azt, amikor láthattuk, hogyan is sikerült Bernie-nek végül lenyugtatnia a babát, ami egy igazán bensőséges és idilli pillanathoz vezetett a friss szülők közt. Ez volt az szcéna, ami igazán megmentette számomra az epizódot.
Összességében a Big Bang félévad-nyitója kicsit csalódás volt a számomra, bár azért így is voltak igazán remek pillanatai.
Szerző
