Split

Nagy általánosságban a pszicho-thriller műfajáról elmondható, hogy kevesen tudnak benne jót alkotni – akik viszont igen, az nagy durranás. Ilyen darab lett a Split is, amire már a bejelentése óta hegyeztem a fogamat. A disszociatív személyiségzavaros fickó már egyből garantálta, hogy én ezt a filmet meg akarom majd nézni, de amit kaptam, az felülmúlta a várakozásaimat.

Casey (Anya Taylor-Joy), Claire (Haley Lu Richardson) és Marcia (Jessica Sula) osztálytársnők. Azt nem igazán lehetne rájuk mondani, hogy kifejezetten kedvelik egymást, de azért elviselik egymást. Egy ünneplést követően azonban, amikor a lányokat Claire apja hazafuvarozná, elrabolja őket egy furcsa férfi (James McAvoy). Egy szinte üres szobában ébrednek bezárva, majd hamarosan újra feltűnik a férfi. Gondoskodik róluk, beszélget velük. Azonban minden alkalommal valaki másnak állítja magát teljes meggyőződéssel. A lányok nem filozofálnak rajta sokáig, inkább a szökésen kezdik törni a fejüket. Azonban Claire első próbálkozása után rá kell döbbenniük, hogy ez nem túl célravezető. Casey lassanként kezd rájönni, hogy a pasasnak valami komoly problémája lehet, így próbál a legkönnyebben megközelíthető személyiséggel szót érteni. Miközben pedig próbálja kijátszani fogvatartóját, őt magát is kísérti ronda múltja.

A disszociatív személyiségzavar egy érdekes példánya a mentális betegségeknek. A laikusok gyakran keverik össze a skizofréniával. A betegség lényege abban rejlik, hogy a beteg személyisége több darabra hasad – többnyire két-három személyiségről van szó, de előfordulnak extrémebb esetek is. A beteg fejében élő emberek bizonyos esetekben „ismerik” egymást, de olyan páciensek is akadnak, akik nincsenek tisztában a problémával. Így összességében egy meglehetősen összetett betegségről beszélhetünk, amely minden egyes beteg esetében egyedi.

Kevin tudata a történet szerint huszonhárom részre szakadt, a személyiségei ismerik egymást, orvoshoz járnak mindannyian, azonban a kezelés a specialista ellenére sem tűnik hatásosnak. A karakter egyébként meglehetősen színes, minden személyisége teljesen más. Akad cukorbeteg nő, divatguru fiatal férfi, de még gyerek is. Mindezek a személyiségek pedig vigyáznak az „eredetire”, Kevinre.

A történet érdekessége, hogy Casey sem egy teljesen problémamentes szereplő. A poén lelövése nélkül annyit el lehet árulni, hogy a gyerekkora nem épp ideális és a probléma az idő előrehaladtával csak tovább növekedett. Ezzel pedig, habár ő nem beteg, ő sem egy egyszerű eset és őszintén szólva nagyon kíváncsi lennék, hogy mi történik vele később – viszont abban már nem vagyok biztos, hogy ez elbírna mégegy filmet.

Általánosságban a fogvatartós filmeknek van egy olyan sajátossága, hogy megjósolható, hogy mi fog történni. Ezzel csak az a probléma, hogy ha megnéztél hármat, akkor már az összesen halálra unod magad. Nos, a Split nem ilyen. Valamilyen szinten ugyan meg lehetett jósolni a végkifejletet, azonban a készítők még ebbe is tudtak tenni egy olyan csavart, hogy utána még napokig ezen gondolkozz. A jó pszicho-thriller ismérve nálam, hogy utána rendszerint fél éjszaka nem tudok aludni, mert filozofálok rajta. Ez a film pedig el is érte ezt az eredményt, sőt, még azt is, hogy elővegyem újra.

M. Night Shyamalan már rakott elénk rossz filmet, közepes filmet és most sikerült egy nagyon jót is. A Split egy egyedülálló darab a pszicho-thrillerek felhozatalában, az én mércémmel megütötte a régi nagyok szintjét is. A Split egyedi elgondolása egészen jó vérfrissítést hozott a műfajban, így pedig jó szívvel tudom ajánlani mindenkinek, aki szereti az ilyen típusú filmeket.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.