Nemrég kedvem támadt valami vicces, könnyű, nem túl elgondolkodtató filmhez, csak egy kicsit ledőlni a TV elé, és jól érezni magam. A mai vígjátékok közül viszont amit kibírnék anélkül, hogy a felénél kikapcsoljam, hogy “Ez meg mi a jó fene, ez ki szerint vicces? Már fél órája csak vonyít néhány ember!”, azt már láttam. Így egy igazi retrós darabot néztem meg, és nagyon is jól döntöttem.
A történet két főszereplője, mint ahogy a film címéből sejthetjük, teljesen különböző jellemű, származású, anyagi helyzetű, stílusú fickók. Louis Winthorpe III (Dan Aykroyd) egy jól szituált, tanult, gazdag befektetési tanácsadó a Wall Streeten, gazdag, jó családból való menyasszonnyal és hatalmas házzal. Billy Ray Valentine (Eddie Murphy) ezzel szemben hajléktalan, aki család és barátok hiányában az utcán kéreget háborús veteránnak álcázva magát. Egy napon azonban összehozza őket a sors, azt hiszik, Billie ki akarja rabolni Louis-t. A tanácsadó két főnöke, a Duke fivérek (Don Ameche és James Belushi) elgondolkodnak rajta, vajon mi határozza meg egy ember sorsát? A körülmények, ahova születik vagy a rátermettsége? Úri játszadozás gyanánt, mivel szégyentelenül gazdagok, és állandóan unatkoznak, elintézik, hogy a két férfi sorsa megcserélődjön. Winthorpe-ra rákennek egy rablást, és mindenét elveszítve az utcára kerül, Valentine pedig beköltözhet az otthonába és betöltheti az állását. A két férfi később azonban rájön, hogy csak játszottak velük, és megpróbálják kezükbe venni a sorsukat.
Meg kell hogy mondjam, ez a film nem zseniális, de azért elég jó. Arra, amit a cikk elején írtam, tehát sziesztázásra, az agyad kiürítésére, és egy jó nevetős estére tökéletes. A történet elég kiszámítható, de azért nagyon szórakoztató, igazán üdítő poénokkal, jópofa szereplőkkel. Külön pluszpont jár az erős női karakterért, Opheliáért (Jamie Lee Curtis), aki egy városi prostituált, de tudja mit akar, céljai vannak, tudja, hogy mi kell az elérésükhöz, és ezért meg is tesz mindent, emellett pedig befogadja magához a szerencsétlen, mindenét elvesztett, kisiklott életű Louist, és segít neki visszaszerezni a régi életét.
A színészek természetesen a tőlük elvárható, fantasztikus minőségűt alakítanak, és persze egy Eddie Murphy filmből nem maradhat ki a színész ikonikus hülye röhögése sem, ami ebben a műben kifejezetten helytálló, és sokat dob a helyzetek komikumán. 
Srácok, ez egy igazi retrós, szórakoztató film, ami tökéletes, hogy vidáman zárhassátok a napot. Ne várjon senki sorsdöntő fordulatokat vagy bármi meglepőt, de nincs is rá szükség, mert nem ez a film célja. A cél az, hogy szépen betakarózva, ellazulva kiengedjük a gőzt a nap végén (vagy egy bizonyos félév eleji szigorlat végén, ahogy én is tettem), a fáradt agytekervényeinket elküldhessük pihenni, és csak nevessünk egy jót.
