Magamtól soha nem jutott volna eszembe megnézni ezt a filmet. Egyszerűen azért, mert még soha nem hallottam róla, és ha valahol mégis szembejött volna velem, a leírás alapján semmi sem keltette volna fel az érdeklődésemet. Az egyik órámon azonban a konzulensem egy bécsi társasházat ehhez a filmhez hasonlított, ez pedig rögtön megmozgatott bennem valamit. Meg kell hagyni, nem mindennapi párhuzam, de pontosan ezért tudott kíváncsivá tenni.
Főszereplőnk, Lola (Franka Potente) délelőtt telefonhívást kap a fiújától, Mannitól (Moritz Bleibtreu), aki hatalmas bajban van. Egy illegális üzletet bonyolított le, mindent szépen elrendezett, egy szerencsétlenség miatt azonban elvesztette a pénzzel teli táskát, amit a főnökének kell 20 percen belül átadnia. A srác nem tud mit tenni, rászánja magát, hogy fegyverrel kirabolja a közeli élelmiszerboltot. Lola megpróbálja lebeszélni de csak annyit sikerül elérnie, hogy Manni 20 percig vár, de aztán teszi, amit jónak lát. Így hát Lolának 20 perce van, hogy összeszedje a hatalmas pénzösszeget és kimentse barátját.
A film három párhuzamos alternatívát mutat be, hogy miképp alakulhatnak az események. Mindháromban rengeteg hasonlóság van, csak épp a dolgokhoz való viszonyulás más. Lola mindhárom alkalommal ugyanazt az útvonalat futja végig, de mindig mást vesz észre, másnak tulajdonít jelentőséget. Mikor elfut járókelők, idegenek mellett, lepörög előttünk az életük alakulása, de mindhárom szálon másképp.
A filmben nem is igazán a történet az érdekes, sokkal inkább a hangulat, a képi világ, a rajzos-animációs jelenetek beszúrása. Igazi művészfilmnek nem mondanám, de mindenképp vannak benne művészi elemek. Az egész történet, a három alternatív valóság nagyon szürreális, de nem annyira komolytalan, hogy ne izguljuk végig. Lola rohanása, a jelenetek feszessége olyan légkört teremt, mintha mi magunk is vele rohantunk volna, egyszerre a történetben érezzük magunkat, nagyon szurkolunk a szereplőknek, pedig alig ismerjük őket.
Lola karaktere nem túl komplex, de nagyon rendben van. Természetesen erős és bátor, mindent megtesz a szerelméért, de fél és elbizonytalanodik, néha pedig eldurran az agya, erőszakos, meggondolatlan lesz, mint egy valódi ember. Egyszer sem jut eszünkbe azon filózni, hogy hú, mennyire tökéletes, mint ahogy a legtöbb főszereplőnél mostanában szokott lenni. Nagyon emberi, hihető de mégis valóságon túli.
Ami viszont igazán megfogott – természetesen a zseniális rendezés mellett – az a mellékszereplők apró történeteinek bevonzása, hogy hányféleképpen tud alakulni egy ember élete, akibe csak egyszer véletlenül belebotlunk az utcán. Ijesztő belegondolni, hányféle fordulatot vehet az ember sorsa, mikor folyton csak a saját életünkkel vagyunk elfoglalva.
Összességében nagyon tetszett, nem az volt, amire számítottam, de mindenképp megfogott. Szerettem benne, hogy kreatív, egyszerű, de mégis tele van zseniális ötletekkel. Nem egy szokványos szombat esti vígjáték, de ha kicsit változatnál, akkor mindenképpen adj neki egy esélyt!
