Teljesen idegenek – Legyünk őszinték?

Mostanában nem hagyom el úgy az otthonom, hogy ne lenne nálam a telefonom. Nem telik el úgy egy-két óra, hogy a biztonság kedvéért rá ne pillantanék. Üzenetek jönnek-mennek, képek készülnek, megosztunk magunkból, de azért nem akármit. Vannak ott titkok is, ahonnan a tükrös selfiek érkeznek, elpalástolt hívások és sms-ek. Aztán jön ez a film, ahol azt játsza hét ember, hogy minden közös, nincsenek titkok, legyünk őszinték, elvégre ez a barátság, a bizalmas kapcsolatok alapja, nem? Hát, nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, ebben a filmben biztos nem. A Teljesen idegenek egy vacsora történetét meséli el, ahol mindenki elolvassa közösen a másik üzeneteit, meghallgatja a hívásait, és ami napfényre kerül, az alapjaiban rázza meg a közösségüket.

Az alapötlet zseniális, és bár van egy-két mozzanat, ami kissé megbicsaklik, összeségében a film is rendben van. Ugyan totálba nyomják az arcunkba a misztikus keretet, ami lehetővé teszi, hogy az egész álomszerűvé, és meg nem történtté válhasson, ettől eltekintve még a holdfogyatkozás mágikus hatását kiaknázó kontextus sem rossz. A film nagyon szépen építkezik, egyre mélyülő konfliktusokkal, néhol kiszámítható, ugyanakkor épp ettől olyan erős csavarokkal és végül egy egészen okos katarzissal. Plusz szín a palettán, hogy a jó öreg beszélő név trükköt is bevetik az alkotók, amivel engem mindig le lehet venni a lábamról. Eva (Kasia Smutniak), aki az egész játékot bedobja, hogy az est folyamán nézzék meg az egymás telefonjára érkező üzeneteket, tudásra csábít és nem mondok újat azzal, ha rámutatok, itt sem voltak kevésbé katasztrofálisak a következmények, mint az eredeti bibliai esetben. Az ő párja Rocco (Marco Giallini), amit fordíthatunk várnak, gyakorlatilag ő az egyetlen szereplő, aki viszonylag felfelé ívelő pályát jár be és aki stabil és pozitív a csapatban. Ott van még Bianca (Alba Rohrwacher), aki a naiva karaktert viszi végig, ő a fehér lap a társaságban, aki még ’romlatlanul’ vesz részt a csevelyekben, akinek még nem jönnek csuklóból a dörzsölt stratégiák egymás kijátszására és aki hisz az őszinteségben.

A film nem hazudtolja meg itáliai alkotóit és ínycsiklandozóbbnál ínycsiklandozóbb ételek köré szerveződik, az evés az, amiközben egy ideig még büntetlenül felszínre jöhetnek azok a problémák, amik a párokat nyomasztják. Szerencsére nemcsak ez, hanem a már fentebb említett holdfogyatkozás is feloldja a már-már elviselhetetlen helyzetet, ahol mindenki megcsalja egymást a másikkal. Így ez az alkotás megtarthatja a vígjáték kategóriát és nem kell nyomasztó drámává avanzsálnia. A Teljesen idegeneket ennek ellenére akkor is érdemes megnézni, ha valami gondolatébresztőre vágyunk és nemcsak egy limonádéval akarjuk elütni az időt, mert nagyon aktuális a témafelvetés, és a sok kacagás mellett ha hagyjuk, a húsunkba vág.