Négy láb, egy cél – Egy kutya négy élete (2017)

A kutyákat lehet imádni, utálni, csak simán elviselni őket vagy lehet nem különösebben érdeklődni irántuk. Egy valami biztos: ezek a négylábú, szőrös állatok nagyon régóta szoros kapcsolatban vannak az emberekkel, már szinte annyira, hogy el sem lehet képzelni nélkülük az életet – ha mi magunk nem is tartunk háziállatként egyet sem, számtalan helyzetben megkönnyítik mindennapjainkat, gondoljunk csak a vakvezető-, rendőr-, mentő-, vagy éppen keresőkutyákra. Az Egy kutya négy élete ugyan műfajában nem sok újdonsággal dicsekszik, ám rendkívül szépen körbejárja a kutya-ember kapcsolat mibenlétét, mindezt egy egyszerű, picit talán csöpögős, de annál szívmelengetőbb történet keretében.

Az ötvenes években járunk, ahol sztorink főhőse, Bailey a golden retriever (Josh Gad) kölyökkorában Ethanékhez (Bryce Gheisar) kerül, akik egy tipikus amerikai családot alkotnak: az utazó árusként dolgozó férj (Luke Kirby) a családfő és kenyérkereső, míg az anya (Juliet Rylance) háztartásbeliként felel az otthon rendjéért. Bailey, a játékos kiskutya nagyon hamar Ethan legjobb barátja lesz, és együtt nő fel vele – ott van a srác első focimeccsén, sőt, még barátnőt is segít neki szerezni Hannah (Britt Robertson) személyében. Ethan azonban az egyetem miatt kénytelen messzire költözni otthonról, az akkora már idős Bailey pedig a nagyszülőknél tengeti „nyugdíjas” éveit. Miután azonban a kutyus átkel az örök vadászmezőkre, ismét négylábúként születik le, és elhatározza, hogy megkeresi korábbi gazdáját – ha kell, akár több életen át is.

Mint azt már a bevezetőben említettem, ebben a filmben – talán a reinkarnáció témáját leszámítva – szinte semmi újdonságot nem látunk. Az emberi karakterek nincsenek túl részletesen ábrázolva, a háttértörténeteket csak nagy vonalakban kapjuk meg, ám mindez oly mindegy, hiszen az egész cselekményt a kutya szemszögéből látjuk, ez a rész viszont kifejezetten jól sikerült. A sztorit végig Bailey narrálja, akinek ugyan időközben változik a teste és a neve, de a személyisége nem: őszinte, kissé naiv, ám végtelenül optimista jelleme magával ragadó. Rendkívül érdekes látni és hallani, hogyan viszonyul a körülötte lévő, folyamatosan változó környezethez, és pontosan ez az, ami minket, embereket a legjobban foglalkoztat az állatokkal kapcsolatban.

Kutyásként végignézni az Egy kutya négy életét különleges élmény, hiszen rendkívül felemelő és olykor rettentően szomorú érzés volt viszontlátni a képernyőn a négylábú barátainkkal együtt töltött életünk mérföldköveit: a kölyökkort, az első trükkök megtanítását, amikor rosszalkodáson kapjuk az állatot, a vizitet a dokinál, a sunyiban etetést az asztalnál, és bizony azt a pillanatot is, amikor örökre el kell búcsúznunk tőlük. Én nem szoktam túl gyakran sírni mozizás közben, de másfél óra alatt legalább négyszer kezdtem el könnyezni, úgyhogy ha meg akarjátok nézni a filmet, semmiképp ne hagyjátok otthon a zsebkendőket!

Összességében az Egy kutya négy élete egy abszolút családbarát film, ami hál’ Istennek nincs lebutítva, így gyakorlatilag bármelyik korosztály számára élvezhető. Azért vannak benne eléggé hihetetlen pillanatok is, ami pár néző számára talán picit túl sok lehet, de szerencsére nem estek át a ló túloldalára az alkotók. Kutyásoknak melegen ajánlott!

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

1 hozzászólás

  1. Visszajelzés:Pilotmustra – Downward Dog (2017) | Watchaholics

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..