Grace Klinika S13E15 – Civil War

Ez most akkor kórház vagy óvoda?

Richard kérésére Meredith visszatér a kórházba, amit azonban, mivel így elveszti pozícióját, April nem visel jól, azonban legalább segítőtársra lel Catherine személyében. Riggs és Karev összeszólalkozik egy kisbaba kezelésén – Riggs szívtranszplantációt, míg Karev rekonstrukciós műtétet javasol –, mire Meredith és DeLuca két tűz közé kerül. Maggie megkéri Amyt, hogy egy gyors műtétre jöjjön be a kórházba, aminek az lesz a vége, hogy Amy kénytelen lesz szembenézni Owennel. Richard, Catherine és Jackson egymásnak esik egy műtét közben Minnick miatt, amit végül Bennek sikerült elsimítania. Minnick és Arizona kapcsolata tovább mélyül.

Nem viccből nyitottam a cikkemet úgy, ahogy – komolyan egész végig úgy éreztem, mintha óvodásokat néznék, akik minden apróságon összekapnak, és képtelenek normális, érett felnőttek módjára kezelni a dolgaikat. Amy hetek óta kerüli a férjét – meg a munkáját –, és amikor kénytelen szembe kerülni vele, akkor sem beszél vele nyílt lapokkal (pedig valójában milyen egyszerű lenne megoldani a problémáikat! Ha közelebbről nézzük a dolgot, kiderül, hogy Amy nem gyereket nem akar, hanem szülni, azt pedig már tudjuk egy ideje, hogy Owen benne lenne az adoptálásban…). Karev és Riggs is inkább összeakasztja a szarvát, semmint hogy normálisan megbeszélnék a dolgot. Az Avery-klánról pedig már inkább ne is beszéljünk…

És tudom, hogy lejárt lemez, de nagyon elegem van Minnickből – pedig hál’ Istennek ebben az epizódban nem nagyon volt jelen, és amikor színen is volt, akkor is csak mint „Arizona barátnője”. Viszont nem tudom túltenni magamat azon, hogy össze-vissza dicsérik, hogy milyen jól tanít, meg hogy milyen jól megy most minden a rezidenseknek, miközben már az első epizódjában bemutatta, hogy a módszerei még csak köszönőviszonyban sincsenek a Hippokratészi Esküvel – könyörgöm, ne zengjünk már ódákat róla! A csaj egy mészáros, nem érdemli meg sem azt, hogy pozitív fénybe állítsák be, sem Arizonát!

Azt is továbbra is fenntartom, hogy ami igazán érdekes lenne, azzal meg nem foglalkozik a sorozat. Karevnek és Jónak például azóta az ölelés óta nem volt közös jelenete! Maggie anyjáról sem tudunk semmit, DeLuca sem fejlődik, és, hogy őszinte legyek, Aprilék szenvedése is holt unalmas már…

Meg aztán sajnos ez –hogy semmire sem jut elég idő – a páciensekre is igaz. Most ugye volt egyrészt a szívbeteg baba, egy idősebb pasi, aki rárobbant az olajsütő, és akinek a családja egymást marja (mert a fiának vőlegényét teszik felelőssé az esetért), meg egy motoros, aki csak biodíszlet volt (és aztán egyetlen szó nélkül megmurdelt). Szóval volt három eset, de egyikbe sem mentek bele úgy igazán mélyen – mint tették azt régen –, hanem inkább csak a felszínt kapargatták, és ez kezd nagyon idegesíteni.

Szóval… Megint eljutottam arra a szintre, hogy minden egyes héten azt kérdezem magamtól, hogy ugyan miért is nézem én ezt a sorozatot? Ami érdekes lenne, arra senki sem fókuszál, a betegekkel alig-alig törődnek, és egy olyan szál kapja szinte az összes figyelmet, ami inkább kiakasztja az embert, semmint hogy szórakoztatná. És ebből lesz még egy évad…

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..