Rekviem egy Farkasért – Logan (2017)

Nem titkolom – és ezt már szeretném rögtön a kritikám legelején leszögezni –, Farkas (egyes körökben Rozsomák) a kedvenc mutánsom, és úgy nagy általánosságban a Marvel univerzum szereplői közül is talán ő áll legközelebb a szívemhez. Így hát, amikor megtudtam, hogy újabb film készül az ő karakterével a főszerepben, rendkívül izgatott lettem. Nekem mondjuk a többi Farkas-film is tetszett (tudom, elfogult vagyok), de a Logannek azt hiszem, sikerült túlszárnyalnia minden eddigi sztorit.

2029-ben járunk, amikor az idősödő, beteges és továbbra is részeges Logan (Hugh Jackman) sofőrként tengeti siralmas mindennapjait Arizónában. A pénzből, amit megkeres, gyógyszert vesz barátjának, a gyakorlatilag haldokló Charlesnak (Sir Patrick Stewart), aki a mexikói határ közelében él egy kidőlt és kiüresedett víztartályban, Calibannal (Stephen Merchant), a mutánskeresővel. Egy nap megkeresi Logant Gabriella (Elizabeth Rodriguez), egy mexikói ápolónő, aki arra kéri a férfit, hogy vigye el a nőnél bújkáló lányt, Laurát (Dafne Keen) egy megadott címre, amit csak Édenként emlegetnek. Farkas először nemet mond, ám amikor rászállnak Gabriella egykori munkáltatójának, Zander Rice-nak (Richard E Grant) a verőemberei, magához veszi a lányt és segít neki eljutni az Édenhez Charlesszal együtt. Útközben azonban számtalan akadályba ütköznek, valamint súlyos titkok is kiderülnek – például az, hogy Laura nem más, mint X-23, aki egy Farkasról mintázott mutáns.

Az igazat megvallva, ez a film egyszerűen zseniális! Az első, és talán legnagyobb piros pont azért jár, amiért olyan életszakaszban és olyan szemszögből láthatjuk Farkast, amilyennek még eddig soha – a 2029-es Logan rendkívül törékeny, gyenge és egész egyszerűen öreges. Hol van ez a vénember ahhoz a vadállathoz képest, aki az adamantium beültetés után felszeletelt egy egész laboratóriumot? Charlesszal, az egykori X-Professzorral ugyanez a helyzet, hiszen rohamok gyötrik, és az elméje sem olyan tiszta már, mint volt. Ezzel szemben kapunk egy rendkívül fürge, energetikus és vad X-23-at, aki a korához, valamint a korábbi társaihoz és életkörülményeihez képest félelmetesen ügyesen verekszik. A karácsonyi Ki vagy Dokihoz képest ebben a történetben végre Richard E Grant gonosza sem kihasználatlan – Rice az a tipikus őrült tudós, aki hihetetlenül okos, de legalább ugyanennyire fojtogatnivaló.

Amilyen jó a cselekmény, ugyanannyira tépi ki a szívünket, tapossa meg négyszer és dobja végül a kukába. A Logan és Charles között zajló párbeszédektől egyik pillanatban nosztalgiától ittasan mosolygunk, a másikban pedig már nyúlunk is a zsebkendőért. Ahogy Farkas és X-23 közelebb kerül egymáshoz, ugyanez lesz a helyzet – a zárójelenet pedig csak hab a tortán könnyfakasztás szempontjából, úgyhogy szégyelld magad, James Mangold! Azt azért fontos megjegyezni, hogy ez a mozi bőven feszegette a tizenhatos karika határait, hiszen volt itt kaszabolás jobbra-balra, és repült pár testrész is, úgyhogy aki nem nagyon bírja az ilyesmit, az jobb, ha ezt figyelembe veszi a mozijegy megvásárlása előtt!

Ez tehát a Logan: brutális, őszinte, izgalmas, kemény, szívfacsaró, és egy éra tökéletes lezárása. Köszönjük Hugh Jackmannek ezt a tizenhét (!) fantasztikus évet és kilenc remek filmet, amiben Farkasként láthattuk – most pedig ölbe tett kézzel, nyugtalanul várom az X-23 filmet…

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..