TimePass Meetup Március

Ismét megrendezésre került március harmadik szombatján a TimePass Meetup, ahol –ki hinné? – oldalunk tagjai is részt vettek, sőt Hanama előadása nyitotta a rendezvényt!

Hanama ezúttal a Necronomiconból próbált ihletet meríteni, vagyis arról a filmes- és sorozatos univerzumról tartott előadást, amiben a könyv felbukkan, ami nem más, mint a Gonosz halott, és a köré épülő hatalmas világ. Hiszen rengeteg film, egy igen sikeres sorozat, egy remake, és még jó pár képregény is hozzájárult a Necronomicon és Ash univerzumához!

A második előadás pedig a gamereknek kedvezett, vagyis a Pokemon Go rajongóinak, akik ezúttal egy átfogó eladást halhattak a második generációról, az újításokról, és arról, hogy honnan hova fejlődött a játék. Na meg persze felmerült rengeteg kérdés a játék folytatását illetően, amikre az előadók a közönséggel együtt igyekeztek választ találni. És persze az előadáshoz kapcsolódóan a közeli két Pokéstop kapott is egy-egy lure modult!

De persze a sci-fi rajongóit sem hagyták figyelmen kívül: és természetesen a legutóbbi Star Wars siker, a Zsivány Egyes került górcső alá! Mérei Norbi és Béres Sándor pedig megmutatták, hogy miben változott az évek alatt a Star Wars univerzum jelmez parkja, és hogy a legújabb mozis alkotás miben tér el a korábbiaktól. Na, meg persze kaptunk pár igazán felemelő és vicces jelmezes bakit a kezdeti trilógiáról.

A program záróakkordjának pedig Habony Gábor vezette be a közönséget az MMO-k világába. Hosszú utat járt be a játékok történelmének során, kezdve az első telefonos internettel, az olyan mérföldkövekkel, mint a World of Warcraft, vagy mindenki legújabb kedvence, az Overwatch.

Az esemény ismét a megszokott geek hangulatban telt el, csak sajnos eltelt, de nemsokára találkozunk!

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..