Dave Eggers: A Kör

…Nem, nem az a Kör, amiben az erősen fodrászra szoruló kiscsaj kimászik a tévéből. Nem ebben nincsenek démonok, meg egyéb horrorisztikus dolgok – viszont állítom, hogy ettől függetlenül van olyan rémisztő, mint a kedves névrokon.

Mae Holland, a fiatal, friss diplomás, jószívű, ám nem túl erős akaratú lány, másfél év gályázás után egy eléggé vacak munkahelyen – hála egyetemi lakótársa, Annie közbenjárásának – állást kap a Körben, a világ legdinamikusabban fejlődő, legközkedveltebb technológiai cégénél. Az elején minden csodáson indul: a Kör telephelye maga a mennyország, mindenki kedves, folyton bulikat tartanak, a kifejezetten magas fizu mellé remek juttatások járnak, ráadásul a cég szinte szó szerint naponta áll elő valami korszakalkotó ötlettel. Azonban mindennek megvan az árnyoldala is, esetünkben a Körnél az, hogy elvárják, hogy az ember nem szimplán csapatjátékos legyen, hanem teljes mellszélességgel bedobja magát a közösségi életbe – ami főleg a szociális médiát jelenti. És bár Mae a kezdetekben kicsit vonakodik ettől az egésztől, hamar bekebelezi őt is a Kör világa, miközben az olvasóban felmerül a kérdés: mit is tesz velünk a világháló?

Őszinte leszek, én a könyv úgy negyede után ott tartottam, hogy oké, ez az a pont, ahol törlöm magamat a különböző szociális média oldalakról (amiről, ironikus módon, a szociális médiában posztoltam). Ugyanis a váza, amire a történet épül, pont azt vesézi ki, méghozzá remekül, hogyan is hat az életünkre a folytonos like-vadászat és az égető vágy, hogy mindenütt ott együnk és mindenkivel érintkezzünk, és hogy, hosszú távon, hogyan lehet ebből totalitárius diktatúrát kialakítani. Ilyen szempontból amúgy A Kör kicsit az 1984-re emlékeztetett, azzal a különbséggel, hogy au 1984 már egy kész helyzettel állított minket szembe, miközben A Kör azt mutatja meg, hogyan is jön létre a Nagy Testvér. És ezt valóban zseniálisan csinálja, úgy, hogy az olvasó erősen elkezdjen rajta gondolkodni, hogy tényleg jó-e neki a folytonos netes jelenét. A regény minden egyes vonulata azonban… na, ott már azért voltam kétségeim.

Egyrészt a ritmus nem mindig az igazi. Egy jó hosszú könyvről van szó (a net szerint a magyar verzió 381 oldal, míg egy más tördelésű angol kiadás 491), viszont ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy ennyi tényleges történet is van a kötetben. Nem, néha hosszú, hosszú oldalakon keresztül ecseteli a szerző, hogy Mae éppen mit csinál a szociális médián, hogy követője van, kivel csetel éppen, miről posztol, stb. Ami egyfelől persze megadja az egész hangulatát, másfelől viszont egy idő után eléggé unalmas, úgyhogy én pár ilyen jelenetet skippeltem is. Másfelől pedig a könyv vége eléggé összecsapottnak érződik: miután 480 oldalt töltöttünk azzal, hogy eljussunk a tetőpontig, pont, ahogy az bekövetkezne metaforikusan elsötétül a képernyő, és jön a cirka három oldalas epilógus, amiben Mae baromi röviden összefoglalja, hogy mi történt ezek után. Persze, érezni, hogy ez szándékos, meg minden, de akkor is valahogy keserű szájízt hagy az olvasóban.

Meg aztán Mae sem a legszimpatikusabb főszereplő. Az elején még kedveltem, amikor még megvoltak a maga kétségei a Kör szociális média-mániáját illetően, de úgy a könyv felére ezeknek nyoma sem marad, és innentől kezdve Mae is inkább dühítő, semmint lebilincselő. A szerelmi életéről nem is beszélve – na, itt nagyon érződött, hogy egy pasi írta a könyvet. Mae-nek két potenciális párja van a regényben, mindketten a Kör dolgozói (plusz jelen van egy harmadik, egy ex, akivel valós romantikus kapcsolat nincs, de attól még fontos a pasi a sztoriban): Francis egy kis szemétláda, akinek párkapcsolati szempontból gyakorlatilag semmi pozitív oldala nincs (már bocsánat, de még a szex is szar vele, és ezt Eggers véletlenül sem hagyja, hogy elfelejtsük), aki nagyjából háromszor csinál olyan hülyeséget, amiért kijárna neki egy hatalmas pofon, és az, hogy Mae jól faképnél hagyja, de ez a hülye meg mindig visszamegy hozzá; a másik a titokzatos Kalden (akinek a sztorijában van egy olyan átlátszó csavar, hogy az már nekem fájt), aki egyszer feltűnik, aztán hetekig nem lehet elérni, de attól még lazán, gyakorlatilag minden felvezetés nélkül megdugja Mae-t a fürdőben. Szóval erről ennyit.

Összefoglalva A Kör keretesztorija – a szociális médián alapúló, lassan diktatúrává váló cég tanmeséje – egyszerűen zseniális, azonban, hogy ezt élvezni tudjuk, erősen el kell tekintenünk a főszereplőtől és még jó néhány egyéb karaktertől, mert hogy ők nem hogy segítenék a sztorit, hanem egyenesen hátráltatják.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..