A western ugyan nem a kedvenc műfajom, de mint mindent, ezt is örömmel fogyasztom, ha jónak ígérkezik, és látván A Hatfield – McCoy viszály stáblistáját – az élen Bill Paxtonnal – és gyorsan be is daráltam azt a három epizódot. A végeredmény azonban túlságosan vegyes lett, sőt, néhol kifejezetten idegesítőnek bizonyult a sorozat – tudom én, Deadwoodból csak egy van…

Devil (Kevin Costner) és Randall (Bill Paxton) régi jó barátok, együtt harcoltak a polgárháborúban, míg az egyikük úgy nem döntött, hogy dezertál és hazatér Nyugat-Virginiába. A háború vége után pedig Randall is visszatért feleségéhez, Sallyhez (Mare Winningham) és gyermekeikhez Kentuckyba. A megromlott barátok közötti szakadékot mélyítette Randall rokonának a meggyilkolása, amit egy Hatfield követett el, és amiért sosem kapták el. Ráadásul Devil fia, Johnse (Matt Barr) beleszeretett Randall lányába, Rosennába (Lindsay Pulsipher), és a párost egyik család sem fogadta el, ezért a Hatfield birtokon találtak menedéket, ahol szintén nem tűrték meg őket sokáig. A két család ellenségeskedését tovább rontotta egy malac lopási ügy, ahol a bíró pár pártatlanként döntött, mégis rokoni kapcsolat fűzte az egyik oldalhoz, és ez volt az a pillanat, amikor a viszály már egy kisebb háborúba torkollik, ami államhatárokon ível át, és még a hatóságokat is ellehetetleníti.

A szereplő gárda igencsak kitett magáért a minisorozat alatt, Kevin Costnernek remekül állt a kvázi kegyetlen Hatfield, de az igaz prímet Bill Paxton vitte a jámbor mégis kemény családapa szerepében, akinek szívügye a hit, a becsület és a kötelesség. Lindsay Pulsipher számára ugyan nem volt túl nagy kihívás egy hanyatló virágszál megjátszása, de a rá bízott szerepet korrektül hozta. A hölgyek közül a legjobban mégis Jena Malone hozta a neki szánt feladatot, mint Nancy McCoy, Rosenna unokatestvére – különösen az utolsó epizódban alakított nagyot.

Bár a történet igaz alapokon nyugszik, sőt, a két család azóta hivatalosan is békét kötött egymással, mégsem volt kellően izgalmas a story, és nem a kegyetlenkedések mértékével volt a baj (bár igen, ebben a korszakban simán lehetett volna durvább is), hanem a történet lassúságán, és azon, hogy az alkotók képtelenek voltak jelezni a nézőnek az idő múlását. Volt, hogy egy nap telt el csupán az események között, volt, hogy évek, és ezt az a kevéske smink nem tudta megmutatni, amit használtak.

A történet egésze nyögvenyelősen indult be, hosszan lett elhúzva, a lezárás pedig úgy érte a nézőt, mint a villámcsapás – pedig igazán ebben voltak az izgalmas és érdekes pillanatok. A Hatfield – McCoy viszály egyszer megnézhető darab, de ne várjon senki egy újabb Deadwoodot vagy éppen Texas felemelkedését – amiben amúgy szintén Bill Paxton a főszereplő, és ragyog a szerepben –, de azért egyszer ezt is érdemes megnézni.

Szerző

Avatar
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Hozzászólások

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .